3.rész - Félelmek

A rész zenéje:

Nicki Minaj - The Night Is Still Young

https://www.youtube.com/watch?v=bfC0IkLkL8o

NiSzi xx

- Miért csinálod ezt? - Louis ül velem szembe a szobában. Ő az ágyon törökülésben ül én, pedig a tőle pár méterre lévő fonott, kerek fotelban. Minden lekerült rólam, ami azt mutatná, Sisi vagyok, csak ketten vagyunk a szobában.

- Mire gondolsz? - Persze, hogy tudom, mire gondol. Miért hazudok? Miért így csináltam karriert? Miért taszítok el mindenkit magam mellől?

- Ezt az egészet. Miért nem akarsz barátokat? - teszi fel, úgy hiszem az első kérdést. Van egy olyan sejtésem, hogy nem egy kérdés lesz.

- Nem minden ember olyan megbízható, hogy elmondjam nekik az igazat. Amúgy sincs szükségem barátokra - vonom meg vállam. Valahogy sehogy sem tudok a szemébe nézni, amikor ezt mondom.

- Eleanor tud erről? - kérdi és felpillantok rá most először.

 Eleanor csodálatos lány és egyben nagyszerű barátnő! Ő segített és még most is ő segít átvészelni ezt az egészet, ha rossz napon vagyok túl - halványan mosolyogva adom meg válaszom az egyszerű "Igen" szó helyett. Eleanor tényleg a legjobb barátnő, akit kívánhatna az ember. Szeretem azt a kis néha naiv, bolondozós mégis komoly lányt.

- Hogy-hogy levetted a parókát ma délután a parton? - teszi fel a kérdést. Hallom hangján, hogy végig ez a dolog foglalkoztatta, az előző dolgok csak köntörfalazások voltak.

- Nem tudom. Gyenge pillanat volt. Igazából már megbántam - itt ismét elkapom pillantásom róla. Megint megvan az a fal köztünk, hogy nem tudok a szemébe nézni.

- Miért?

- Ez az egyik dolog a kapu kinyitásához. Ha ez megvolt már félek, hogy több mindent fogok nektek megmutatni, pedig eszem ágában sincs. Nem akarom, hogy ismerjetek - az utolsó mondatnál ismét kék szemeibe nézek. Néma csendben ülünk mind a ketten. Egyikünk sem tud mit mondani. Ha kinyitják azt a bizonyos kaput, akkor megismernek. Sajnos egy lépéssel közelebb kerültek a kapuhoz. Legfőképpen Zayn.

- Filmet nézünk lent a nappaliban. Ha van kedved, gyere te is - feláll, ad egy puszit a fejem tetejére, majd távozik.

Gondolkozom. Töröm a fejem rajta, de semmi. Fogalmam sincs, hogyan kéne hatalmas falakat húzni a kapum köré, hogy ne ismerjen Senki sem.

Ha most nem megyek le, csak itt kínoznám magam, amivel semmire sem megyek. Viszont ha lemegyek, megpróbálnak majd megismerni, és félek, hagynám nekik. Viszont lehet, hogy én ismerem meg őket így megtudhatom, hogyan kéne elintéznem, hogy ne közeledjenek felém.

Parókát felveszem a maszkkal együtt a sminket is, elintézem. Ruhám nem tipikus Sisi King-féle inkább Ninás. Egyszerű tapadós szürke nadrág, egy félvállas kötött krémszínű felsővel. Nagyot sóhajtva nézem végig a tükörben visszatükröződő lányt. Nyilvánvaló, hogy nem teljes egészében én vagyok.

Gondoltam meglepem kicsit a fiúkat és készítek nekik kakaót és egy kis főtételt is. Csendesen osontam le a konyhába és kezdtem el készíteni nekik a dolgokat. A vacsorának kellett még egy kis idő, ezért forró kakaókkal a bögrékben, amiket egy tálcára raktam, mellé némi kis nasival. Bementem a nappaliba ahol még hallottam a fiúk beszélgetését.

- Nem hiszem, hogy le fog jönni - rázza fejét Liam. A többiek akartak erre még mondani, láttam az arcukon. Viszont úgy ítéltem meg, hogy tökéletes időzítésem van, szóval ezt kihasználom.

- Sajnálom, ha csalódást okoztam, de lejöttem - mondom szavaimat Liam-nek címezve. - Kakaót is hoztam. Viselkedésetek folytán gondoltam, hogy szeretitek - vonom meg vállam és lerakom a tálcát a kis asztalra.

- Niall-nek meg hoztam egy kis nasit is - teszem hozzá a chips, perec és gumicukorral teli megtöltött kistányérra utalva. Próbálok "nemtörődöm" módra állni előttük, de hazudnék, ha azt mondanám, nem érdekel a reakciójuk, vagy a hozzám viszonyulásuk. Nagyon is érdekel, ezért kezdem el kicsit idegesen tördelni ujjaim.

- Köszi! Egy angyal vagy - mondja elsőként Niall felém villantva mosolyát. Elveszi a nasit, és egy bögrét, majd enni kezd. Megnyugtat reakciója ezért halványan, de én is elmosolyodom. A többiek is kapcsoltak és megköszönték a kakaókat, majd elvették azokat.

- Nem tudom mennyire, szeretitek a spagettit, de már készülőben van - hangom szégyenlősen cseng, mintha valóban tartanék attól, hogy esetleg "nem" választ is kapnék tőlük. Mintha félnék, hogy nem fogadnak be a baráti körükben. De hisz ez hülyeség!

- Mi mindent megeszünk - feleli mosolyogva Louis. Tetszett neki ez a viselkedésem, mert tudta mi forog le az agyamban. Halványan bólintottam és visszafordultam a konyhába. Ott folytattam a vacsora készítését, és bár már majdnem fél kilenc is volt mégis vacsora volt, amit készítettem. Próbáltam lefoglalni agyamat, hogy minden másra gondoljak csak ezekre, a dolgokra ne.

Nem értem magam. A saját viselkedésemet nem értem. Még soha nem akartam, hogy valaki, valakik elfogadjanak barátjának. Amikor megismertem El-t akkor is ő erősködött annyira a barátságunkhoz, utána én is bevallottam, hogy nagyon jó vele lenni és szívesen vagyok a barátja. De ez most teljesen más.

Félek, hogy belém rúgnának, ha megtudnák mi is a gyenge pontom, de van egy olyan érzésem, hogy nem tennék meg. Remélem.

Az étel készen volt így azt is bevittem egy másik tálcán. Teljesen elkényeztetem őket.

- Úúú kaja! - kiáltja Niall amikor látja, hogy hozom az őt, éltető dolgot. Elfolytok egy mosolyt, amit ő vált ki belőlem, majd miután leraktam ezt a tálcát is helyet foglaltam az egyetlen szabad helyen. Vagyis Louis mellett. 

- Te nem eszel? - kérdi teli szájjal Harry. Igazán gusztusos... Megrázom fejem.

- Ugye nem vagy olyan lány, aki számolja a kalóriákat? - kérdi fintorogva Niall.

- Tudod Drága ezért az alakért meg is, kell ám szenvedni - mutatok végig magamon. - De igazából azért nem eszek most, mert az előbb már ettem. És nem. Nem vagyok olyan lány, aki számolja a kalóriákat. Inkább többet eszem és sportolok, minthogy kihagyjam a jó kis evéseket - mosolygok a végén és látom Niall szemein, hogy felcsillantak.

- Te vagy az én emberem! - mondja bólogatva, miközben mosolyog. Kicsit felnevetek mondatán, mikor megcsörren a telefonom. Megnéztem ki az és láttam, hogy El az.

- Tudtam, hogy zaklatni fogsz - veszem fel és egy halvány mosoly, kúszik arcomra. A többieket nem zavarta, hogy én telefonálok és engem sem zavart az ők beszélgetésük ezért maradtam a helyemen.

- Mesélj, milyen a fiúkkal? - "köszön" ő is hasonlóképpen, mint én.

- Elkényeztetem őket. Éppen vacsoráznak - birizgálom kezemen lévő karkötőmet.

- Csináltál nekik kaját? - neveti el magát.

- Aha. De remélem, nem szoknak hozzá, mert ez nem fog sűrűn előfordulni

- Nem buktál le, ugye? - kérdi aggódva.

- De. A pasid sikeresen rájött tegnap - kúszok lejjebb szégyenemben a kanapén. Igen, szégyellem magam, mert sikerült rájönnie.

- Louis? A többiek is tudják? - kérdi kicsit felpörögve.

- Nem. De nem is akarom. Éppen elég, hogy Louis tudja

- Oda tudnád adni?

- Persze, egy pillanat - mondom és eltartom magamtól a telefont. - Louis, El keres - adom kezébe a telefonom. Louis felállt és arrébb ment tőlünk így én el tudtam feküdni a kanapén. A fiúk tévét néztek, Louis El-el, beszélt, engem pedig lassacskán kezdett elnyomni az álom.

- Hé, nekem nem maradt hely - áll előttem lebiggyesztett ajkakkal Louis, telefonommal a kezében. Fel emeltem felső testem jelezve, hogy üljön le. Ő leült, én pedig visszadőltem, immár az ölébe.

- Csak jelzem, aki felébreszt, lelövöm - mondom csukott szemmel, majd elnyom teljesen az álom.

- Kíváncsi vagyok ki is, lehet ez a lány igazából - suttogja Zayn. Fent vagyok, de úgy teszek, mint aki alszik, hogy többet is hallhassak.

- Tommo tudja - szól most Harry.

- Tudom. De épp elég, hogy én tudom. Így is eléggé fél ahhoz, hogy megbízzon még bennem is - válaszol csendesen Louis.

- Miért lehet ilyen távolság tartó? - kérdi Niall.

- Csak fél. Hogy ott rúgnának belé, ahol fájna neki - mondja Zayn. Tudja ezt, mert én mondtam neki.

- Szerintetek, ki tudhatja még, hogy ki is ő igazából? Csak, mert ha alig bízik meg az emberekben, akkor nem sok lehet ez a pár ember - mondja Liam.

- Paul, Lou, El,  és én - feleli Louis - Eleanor mondta - teszi hozzá.

- Paul és Lou egyértelmű hisz ők vele dolgoznak. Louis pedig magától derítette ki. Kíváncsi vagyok El-nek, hogy sikerült - gondolkozik hangosan Zayn.

- El kitartó volt. Amikor ez az egész elkezdődött, akkor ismerték meg egymást. Sisi nem akarta El közelségét, de El fél év kitartó küzdés után barátnőjének mondhatta Sisit - mondja Louis. Ezek szerint El ezt is elmesélte neki. Éreztem, amint egy kéz igazítja meg maszkom. Kicsit megijedtem, de aztán észre vettem, hogy csak megigazítja, ugyan is kicsit elcsúszott.

- Annyi fix, hogy barna haja van. Az alap természete pedig félénkebb, mint amit mutat - mondja Fürtöske.

- Majd idővel megtudjuk. Nem kell erőltetni - zárja le ezzel a témát Zayn.

- Nekem ez nem megy Paul! Túl közel vannak. Nem tudok erős maradni ennyi ideig - túrok ösztönösen hajamba, ami most is csak a paróka. Idegesen járkálok fel-alá a nappaliban, és a kanapén ülő Paulnak magyarázok.

- Nyugalom! Most már úgy is koncertezés lesz, nem lesz annyi időtök egymásra. Erős vagy Sisi, tudom! - áll előttem, és szemeimbe néz. Paul olyan, mint egy kicsit idősebb báty. Ha kell, mindig itt van, és megnyugtat.

- Én nem vagyok ebben olyan biztos - fáradtan sóhajtva ülök le a kis asztalra, térdeimre könyökölök, és úgy temetem arcom tenyereim közé.

- Jól leszel? - guggol le elém Paul.

- Csak adj pár percet, és olyan leszek, mint szoktam - mondom felnézve rá. Bólint, majd távozik.

Valóban tíz perc és olyan kemény volt a lelkem, mint egy szikla. Készen voltam a koncertezésre így megindultam a kocsiba.

- Minden rendben? - hajol előre kicsit Louis.

- Igen - válaszolom semmit mondó hangon, magam elé meredve.

- Hát, oké... - suttogja inkább magának, mint nekem, majd visszadől.

***

Elmúlt ez az öt nap is. Minden nap erősebb és erősebb lettem. Ezt látták azok, akik a közvetlen közelembe voltak. Viszont este mikor aludni készültem, mindig elmorzsoltam pár kósza könnycseppet, amikért hiába küzdöttem annyit, hogy ne jöjjenek ki, jöttek. De a lényeg, hogy nem közeledtem a fiúk felé, Louisal sem beszéltem annyit, és ők sem közeledtek hozzám. A színpadon energikus, kedves mégis titokzatos voltam, ami mint mindig most is tetszett a közönségnek.

  Amikor leszálltunk a gépről több fotós is körül vett minket. Egy idő után egyre kevesebb lett a médiának dolgozó ember, és több az őr. Majd megpillantottam El-t. Lépteimet sietősebbre vettem és úgy közeledtem hozzá. El, fel volt készülve rá, hogy így köszöntöm, hisz minden nap beszéltünk és tudta, hogy valami nincs rendben. Amikor hozzá értem nyakába borultam, és szorosan lehunyt szemekkel öleltem magamhoz erősen.

- Nem bírom El! Túl sok titok, hazugság. Nekem ez már nem megy - szinte sírok úgy mondom neki.

- Hé, Nina nyugi! Kibírod! Hallod? Itt vagyok neked és ki fogod bírni! - simítja fejem, majd kicsit eltol magától.

- Erős vagy, te is tudod - néz szemeimbe én, pedig bólintok. Mély levegőt veszek, letörlöm könnyeim, és úgy nézem az éppen akkor megérkező fiúkat.

- Sziasztok srácok! - köszön jókedvűen El a fiúknak. A fiúk ezt viszonozzák kivéve Zayn, aki engem méreget.

- Haza megyek. Majd találkozunk - fordulok El felé.

- Jól leszel? - kérdi aggódva nézve engem.

- Mindig jól vagyok, te is tudod - erőltetek magamra egy mosolyt. - Később hívlak - ölelem magamhoz búcsúzásképpen. - Sziasztok! - intek majd sietve, elhagyom a helyet. Beülök kocsimba, amit Paul hozatott ki nekem, és elhajtok. Haza megyek ott, pedig rögtön az ágyra vetem magam. Sírok, sírok és csak sírok. De, hogy miért azt nem tudom.

Fél óra múlva ugyan így vagyok, de akkor telefonom csörgésére leszek figyelmes.

- Haló? - szólok bele rekedt hangon. Megköszörülöm torkom, hogy valami tekintélyem is legyen már.

- Szia! A srácok szeretnének veled találkozni. El tudsz jönni hozzájuk?- szól bele jókedvűen El.

- Attól függ kiként, kell megjelennem - dőlök vissza fáradtan az ágyra.

- Nina - Hallom hangján, amint kevesebb a jó kedv. Ha neki ilyen, nekem milyen legyen mégis?

- Fél óra múlva - majd leteszem. El már ismer. Legtöbbször pár szavas mondatokkal kommunikálok. Sóhajtva kelek fel. Annyi kedvem van most élni, mint egy malacnak a vágóhídra saját akaratából felsétálni.

Arcomra nem tettem sok sminket, az nem az én feladatom, hanem Sisié. Ruhám is egyszerű volt, mint mindig. Göndör hajam kiengedve volt. Végig néztem magam a tükörben. Üdv Nina.

Nina Weyble

- Sziasztok! - köszönök semmi élettel a hangomban.

- Szia! - köszönnek a srácok Eleanor, pedig rögtön felpattan és megölel.

- Jól vagy? - suttogja nekem.

- Nem - nevetek kínosan, majd közelebb megyünk a srácokhoz.

- Mi ez a kedvtelenség? - kérdi bökdösve Harry.

- Rossz nap? - kérdi Liam.

- Rossz hét - javítom ki nagyot sóhajtva.

- Miért? - kérdi Louis. Mint ha nem tudná, hogy velük voltam öt napon keresztül.

- Nem érdekes - szándékosan térek ki a válasz elől.

- A rosszkedv ellen tudok segíteni - titokzatos mosolyt villant felém Niall.

- Az nagyon jól esne most - sóhajtva bólintok.

- Két lehetőség van. Medencézés vagy sok kajával tévét nézni - állít fel két kezéből egy ugyanolyan szintű mérleget.

- Az utóbbi jobban csábít - állítok kezein, hogy az egyik magasabban, míg a másik lejjebb legyen.

- Szuper - mosolyog Niall és eltűnik a konyhában. Most, hogy teljes egészében mutattam a fiúknak tényleg sikerült jobb kedvre deríteniük a film végére. Azt is sikerült kitapasztalnom, hogy Niall jó társaság az evésben.

- Úgy tudom pár napig Sisi Kingel voltatok. Milyen a csaj? - kérdezem, amikor Louis kiment a konyhába. Nem akartam látni szúrós pillantását, amivel megilletett volna.

- Szerintem jó fej - vonja meg vállát Liam.

- Próbált megismerni minket csak aztán... - mered maga elé Harry összevont szemöldökkel. - Azt hiszem megijedt - néz fel végül rám.

- Pedig nem harapunk - kuncog fel Niall. Liam, Niall és fürtöske mondott végig róla(m) véleményt, de Zayn nem szólalt meg. A másik három srác viszont csak jókat mondtak.

- Zayn? - zökkentem ki gondolataiból a kreol bőrű srácot.

- Hmm? - pillant fel rám, mint aki azt sem tudja, hol van.

- Neked mi a véleményed Sisi Kingről? - kérdem miközben törökülésbe, ülök, hogy kényelmesebb legyen a kanapén.

- Aranyos lány - vonja meg vállait és megint a semmibe, mered. - Csak nem engedi, hogy megismerjük - motyogja maga elé bambulva.

- Csak nem sértette az egód, hogy nemet mondott? - nevet Eleanor, minek hatására Zayn szemeit forgatta.

- Nem - rázza meg végül fejét. Kicsit aggaszott, hogy Zayn ilyen elvont lett. De ezzel nem akartam foglalkozni. Nem most.

Pár percen belül Louis is csatlakozott hozzánk. Én kicsit kimentem szívni egy kis friss levegőt, nem éreztem magam jól. Hátul a teraszon észre vettem egy gitárt. Fogalmam sincs miért lehetett kint, de nem is érdekelt. Oda sétáltam majd kezembe vettem. Kiskorom óta játszom gitáron. Az ujjaim saját életet élve kezdtek el mozogni. Saját dallamom kezdtem el játszani. Ez az egyetlen egy dal, amit meghagytam magaménak, és nem adtam Sisinek. Imádtam játszani a gitáron és hozzá énekelni. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy a teraszon senki sincs eljátszottam a dalt. Nem hangosan csak halkan játszottam a hangszeren és hangomat sem eresztettem ki teljesen.

- Szép hangod van! - hallok egy ismerős, rekedtes hangot egészen közel magamhoz.

- Köszönöm! - pirulok el, amikor meglátom ki is bókolt nekem. Egyik kezem, arcom jobb feléhez kapom, mintha ezzel tudnám takarni pirulásom.

- Ne takard! Már mondtam - veszi el kezem arcomtól. Amint ereszti le kezem az arcomról a végén ujjaink összefűződnek. Félve pillantok fel szemeibe. Ő is szemeim, nézi, és közelebb hajol. Orrunk összeér egy kicsit, most ő várja, hogy én kezdeményezzek. Kéne. Tudom, hogy kéne, de nem merek.

- Ezt nem kéne - keserűen mosolyogva sütöm le szemeim.

- Miért nem? - nem távolodik el még mindig így érzem, amint lélegez. Miért is nem kéne? Ja, meg van. Mert kettős életet élek.

- Megbántanálak - suttogom és valahogy ezt igaznak is, érzem. De tudom, hogy bele fog ebbe is kötni.

- Ezt általában én teszem a lányokkal, de te miért is gondolod úgy, hogy ez fordítva történne meg? - mosolyodik el. A távolság megint csak csökkent közöttünk, de én próbáltam pár centit hátrálni.

- Ennek több oka van. Az egyik, hogy alig ismerjük egymást

- Randizhatnánk - veti fel az ötletet, hogy hogyan kéne megismernünk egymást.

- A másik pedig - figyelmen kívül hagytam előző mondatát - nem egészen olyan életem van, mint te azt gondolnád - Istenem, csak ne mondjak túl sokat.

- Nekem se egy átlagos fiúé az életem - emlékeztet arra a dologra, amit pontosan tudok.

- Félre értesz - rázom fejem halványan. - Nem lenne jó egyikkőnknek sem - távolodok el véglegesen tőle.

- Próbálkozni próbálkozhatok - vonja meg vállát mosolyogva majd mind, a ketten megindulunk be. Próbálkozni próbálkozhatsz, de kevés sikered lesz.

- Tubicáim merre jártatok? - kérdi Liam amikor bemegyünk.

- Nina énekelt nekem - mosolyogva karol át Harry.

- Mi? - csodálkozik el Eleanor csakúgy, mint Louis.

- Nem neked. Egyedül voltam kint, amikor elkezdtem téged pedig nem hallottalak kijönni - javítom ki Harryt.

- A lényeg, hogy jó hangod van - vonja meg vállát Fürtöske.

- Énekelj nekünk! - kezd el ugrálni a kanapén Niall.

- Nem! - rázom fejem mosolyogva. Még, hogy énekeljek nekik... Még az a maradék négy fiú is rájönne az igazságra, akik nem is sejtenek semmit sem.

- Légyszi! - néz rám kiskutya szemekkel Niall.

- Felejtős - rázom fejem még mindig mosolyogva. Mosolyogtam, mert nem akartam elveszíteni a türelmem. Pedig elég közel jártam hozzá.

- Ajj - mint egy öt éves ült le a kanapéra összefont karokkal Niall. Duzzogva nézett maga elé, amit én nem tudtam nevetés nélkül megállni.

- Majd máskor - ülök le mellé. Felcsillannak szemei és ő is bele, megy ebbe az "ajánlatba".

- Nina, telefon! - szól rám Louis és én is észre, veszem, hogy valóban csörög a mobilom. Paul hívott.

- Szia! - köszönök bele. Istenem, csak ne kelljen most elmennem innen, kérlek, kérlek, kérlek.

- Holnap interjú, a fiúkkal. Aztán megbeszélés. Puszi Kicsilány! - és már le is rakta.

- Kösz a tájékoztatást - motyogom már csak magamnak ugyan is a telefonba, már hiába beszélnék.

- Mi az? - kérdi Fürtöske.

- Csak leadták a holnapi programom - fintorodom el. Nem kéne ennél többet mondanom nekik.

- Nina, tudod mire gondoltam? - kérdi játékos hangon El.

- Téged ismerve valami "hiperisztikus" dologra - mosolyodom el és forgatom szemeim. El-nek szokása hiperisztikus dolgokat kitalálni. Persze, fogalmam sincs, hogy honnan  is vette ezt a szót, de mindegy.

- Most. Egy hiperisztikus vásárlásra! - pattan fel rögtön a kanapéról.

- Elmondaná valaki mit is jelent ez a szó egyáltalán? - tárom szét karjaim és nézek végig a srácokon. Mind megrázták a fejüket jelezve, hogy ők sem tudják.

- Sejtettem - sóhajtok, majd követem El-t aki már a cipőjét veszi fel.

- Őt is vigyétek. Legyen egy kis jobb kedve - Louis tolja ki hozzánk Zaynt.

- Mi a gond, hős szerelmes? - karol bele El.

- Szerelmi bánat? - karolok bele másik oldalába. Valószínűleg Perrie-vel vannak gondjaik, nem tudom. De most legalább megtudom, úgy is olyan kíváncsi voltam rá.

- Hagyjuk - rázza fejét Zayn. - Muszáj nekem is jönnöm? - néz elhúzott szájjal először El-re majd rám.

- Igen! - feleljük egyszerre El-el.

Eleanor egyik kedvenc boltjába mentünk, ahol jóformán csak ő rohangált össze-vissza. Hol egy cipővel a kezében, hol egy ruhával, hol pedig egy felsővel. Igen, azt hiszem "kicsit" ruha mániás.

- Egyszer el fogok szédülni tőle - ülök le az egyik babzsák fotelbe, ami ki volt rakva a boltban. Nem egy olcsó hely, szóval ez megengedhető.

- Aha - motyogja Zayn a padlót nézve, és ő is leül. Nagyon elgondolkodott.

- Minden rendben? - kapom el pillantását, amikor felnéz. Igen, volt akkora pofám és fogva tartottam tekintetét. Élvezem az ilyen helyzeteket, de most csak azért tettem ezt, hogy neki legyen jobb. Ha kibeszéli magából jobb lesz neki.

- Nem - sóhajtva rázza meg fejét.

- Hé, nekem elmondhatod! - térdelek le elé, és ráteszem kezem egyik térdére.

- Szakítottam Perrie-vel. Nem szeretjük már egymást, de ő ragaszkodik hozzám - fáradtan dörzsöli meg arcát.

- Aztán meg van egy másik lány. Titokzatos, ami baromira bejön csak ő fél nyitni felém. Félne, hogy megbántanám. Pedig nem - fordítja el a fejét amin hatalmasat csodálkoztam. Mi a franc? Úgy néz ki nála csak huzamosabb ideig működik ez a "képességem". De még is, hogy? Ilyen még nem volt, soha.

- Hát... Öhm... - nem tudok erre mit mondani. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy tényleg nem tudom mit kéne mondanom. A másik pedig az, hogy ennyire ledöbbentem. Döbbenetemben nem tudtam mit mondani. Hát ilyen se volt még.

- Édeseim, hogy áll ez nekem? - jön ki egy próba fülkéből El.

- Gyönyörű - mondom halkan, és biztatóan rámosolyogtam. - Figyelj El én megyek. Fárasztó napjaim voltak szeretnék egy kicsit pihenni. Holnap úgy is találkozunk, és akkor bepótoljuk a hiperisztikus vásárlást - mosolygok halványan a végén.

- Rendben - bólint megértően El. - Majd találkozunk csajszi - ölel magához.

Hihetetlen, hogy Zayn egyetlen mozdulata által ilyen lettem. Fáradt, kedvtelen, ledöbbent, és ami a legfontosabb: Féltem. Egy kicsit féltem. Nem is értem miért félek hisz' nem pont tőle kéne.

- Nina! - kiált utánam az utcán valaki. Mégis, ki és mit akar tőlem? Fáradtan fordulok meg és nézem a felém szaladó Zayn-t.

- Hát te? - csodálkozva kérdezem még is egy, kicsit örülök, hogy utánam jött. Megáll előttem, és zsebeibe rakja kezeit.

- Gondoltam haza kísérlek úgy is, ráérek - vonja meg vállát, míg próbálja lélegzetét visszaállítani a nyugodtra.

- Oké - vonok vállat én is, és elindulunk. Tíz perc után szólal csak meg Zayn.

- Tudsz róla, hogy elloptad a szívét a mi kis göndörünknek? - kuncogva teszi fel a kérdést. Már hogyne tudtam volna.

- Sejtettem - bólogatok mosolyogva. - Egy kicsit ő is az enyémet. - pirulok el és lesütöm szemeim.

- Tényleg? - csodálkozik el egy pillanatra, amire én csak egy bólintással reagálok. - Ismered Sisi Kinget személyesen? - vált témát hirtelen. Értetlen arckifejezésemre elkezd magyarázni. - Ő is El barátnője, és te is. Gondoltam hát ha - vonja meg vállát. Ó, ha tudná milyen közeli ismerőse is vagyok Sisi King-nek.

- Ismerem - bólintok magam elé nézve. Nem tudok a szemeibe nézni.

- Szerinted mit kéne tennem? - hangja újra elgyötört lesz, mint alig húsz perccel ez előtt.

- Nem tudom. Sisi kiismerhetetlen lány. Három év után is még tartogat nekem meglepetéseket - az igazat mondtam. Még saját magamat is meglepem néha.

- Elhívtam randizni, de nemet mondott - suttogja fájdalmasan.

- Figyelj! - állok vele szembe, mert közben megérkeztünk hozzám. - Nagyszerű srác vagy, és idővel ezt valószínűleg Sisi is észre veszi - bátorítóan mosolygok rá, de nincs rá hatással. - Zayn! - teszem egyik kezem karjára, amik már összefonva hevertek mellkasa előtt. Komoly hangomra felnézett rám.

- Sisi fura lány, de szerethető. Nem tudok ebben tanácsot adni, de annyit biztosra mondhatok, hogy valamilyen szinten te is tetszel neki. Elsőnek csak legyél a barátja, aztán majd meglátjátok. - Furcsa volt úgy beszélni magamról, mintha egyes szám harmadik személyben létezne.

- Majd meglátjuk. - ismétli meg keserűen mosolyogva.

Sisi King

- Sisi! Igaz, hogy a fiúkkal fogsz énekelni egy számot? - Az egyik műsorban vagyunk és a szőke hajú nővel, -aki ez esetben a műsorvezető- beszélgetünk.
- Igen, igaz. De az még messzebb van. Jelenleg még egy másik dalon dolgozunk - válaszolok mosolyt erőltetve magamra.
- Értem - Az ő mosolya is erőltetett. - Többször láttak téged és a bandát együtt Californiában is és itt is. A munka miatt vagytok, együtt vagy csak barátkoztok? - néz ezúttal már a fiúkra is, akik mellettem kuksolnak.
- A munka miatt.
- Barátkozunk - egyszerre felelünk Louisal és össze is nézünk. Szemében látom a választ. Megígértem neki.
- Nos, akkor? - vonja fel tökéletesen kiszedett szemöldökeit a nő.
- Barátkozunk - feszengve adom meg a választ. Nyilván érzékelhető volt, hogy ez nem igen tetszik nekem és nehéz kimondani, ezért is vált témát.
- Harry. A napokban láttak téged egy barna hajú lánnyal, csakúgy, mint Zaynt is. Mint megtudtuk a neve Nina - kezd bele egy másik dologba a nő. Nem haladsz jó felé Édes, nagyon nem.
- Ő Eleanor barátnője, de már a mi barátunk is - mosolyogva adja meg a választ Liam.
Az ilyen és hasonló kérdéseket lezártuk, már csak a fiúk közelgő albumáról volt szó, meg egy kicsit rólam aztán lejárt a műsoridő.
- Barátkozunk, mi? - dobja át vállamon egyik karját Louis és nagy vigyorral arcán néz rám. Összefont karokkal állok mellette, unott arccal nézek fel arcába.
- Kicsikartad belőlem ezt a választ! - felelek felhúzott orral.
- Én ugyan nem - nevet Louis.
- De igen! Ezt ígértem azért cserébe, hogy senkinek se mondj semmit - forgatom szemeim, majd miután leesik, hogy a többi fiú is mellettünk van halkabbra veszem magam. - Csak tudod ez nem igazi barátság, ha így kicsikarod belőlem! Rám pedig nem erőltethet senki, semmit - mondom már idegesen, majd sietősebbre veszem lépteim és elmegyek tőle.
- Szia! - köszön nagy mosollyal arcán El, amikor kilépünk az épületből. - Mi az? - kérdi kicsit aggódva, amikor meglátja arcom.
- Semmi. - válaszolok egyszerűen, majd arcára adok egy puszit köszönésképpen, és tovább megyek a kocsihoz.
- Sisi! A stúdióba gyere, a többiek is jönnek - szól rám Paul.
- Mond, miért büntet az isten? - puffogok inkább magamnak mintsem neki. Mély levegőt veszek, és mosolyogva fordulok felé. - Rendben ott találkozunk! - mosolygok Paul-ra, de a srácokra már nem villantok csak egy semmit, mondó arckifejezést.
Mérgesen csapom be kocsim ajtaját. Már indulni készülök, amikor bepattan Mercedesem másik oldalán egy fiú.
- Mi a frászt csinálsz itt? - kérdem idegesen méregetve Louist.
- Beszélgetek veled - vonja meg vállát, közben bekapcsolja a biztonsági övet.
- Ajj, Louis, kérlek, hanyagoljuk már ezeket a fölösleges körök futását! - sóhajtva túrok szőke hajamba.
- Rendben. Akkor a lényegre török. Miért nem engedsz közelebb magadhoz? Californiában minden rendben volt, de aztán egyik napról a másikra változtál meg és kerültél minket - Hát ő aztán tényleg a lényegre tört. Legyek őszinte vagy hazudjak? Ismét.
- Túl jóba kezdtünk lenni. Én csak... Én... Megijedtem. - könnycsepp csordul ki szememből, amikor ezt kimondom, de még csak nem is a szemébe mondva. Félek. Ismét.
- Mitől? - Azt hiszem, nem vette észre sírásom. Nem is baj.
- Mindentől! - nézek szemeibe fájdalmasan. - Zayn elhívott randizni és szakítottak Perrievel. Féltem, hogy elkezdenék érezni valamit iránta, holott nem akarok ezért nemet, mondtam. Aztán amikor az öledben elaludtam hallottam, hogy aznap este mit beszéltetek. Attól féltem, ha megnyílok nektek, akkor, amiért mind eddig dolgoztam kárba vész, ezért eltaszítottalak titeket magamtól - érzem, hogy a sós cseppek már az egész arcom áztatják. Gyűlölök sírni!
- Olyan kis hülye vagy. - fájdalmasan mosolyogva tárja ki karjait Louis. Először vonakodva, de elfogadom ölelését. Vállába fúrom arcom és úgy sírok.
- Nem akarok veletek lenni, de elveszíteni sem akarlak titeket! - mondom rekedten, pár pillanat múlva, amikor eltolom magamtól.
- Nem fogsz! - mosolyogva tűri el arcomba hulló szőke tincset. - Én már ennek is örülök, hogy velem jobban szóba állsz. Megbízhatsz bennem. A barátod vagyok. - Melegség járja át szívem, amint ezeket szívből mondja nekem. Örülök, hogy így gondolja, illetve érzi.
- Köszönöm! - suttogom, és megint magamhoz ölelem.

- Csak, hogy megjöttetek! Mi tartott ennyi ideig? - összefont karokkal, kicsit dühösen néz végig rajtunk Paul, amikor Louissal megérkezünk. - Te sírtál? - csodálkozik el Paul, amikor meglátja az arcomat is. Az elfolyt sminkem még rendbe tudtam tenni, de a piros szememet már nem.
- Nem! Nem szokásom sírni, tudhatnád. - felhúzott orral, összefont karokkal megyek a kanapéhoz. - Már nem azért, de nem akarnátok helyet adni? - csípőre tett kezekkel nézem a négy kényelmesen elheverő fiút.
- Itt az ölem. - csapkodja meg combjait, kaján mosollyal arcán Harry.
- Harry Édes úgy tudom Nina Weyblével van kialakulófélben valami. Szóval te csak ne ajánlgasd nekem az öled - fordulok felé, mire neki lehervad arcáról a mosoly.
- Mesélt rólam? - csillannak fel szemei a következő pillanatban.
- Na, szóval hol is van az a szabad hely? - nézek végig a fiúkon, figyelmen kívül hagyva Harry kérdését.
- Csak az ölünkbe férsz el - mosolyog Liam kajánul. Szemeimet forgatva nézek körül a teremben. Egy zene teremben vagyunk, mégis hol lenne még hely? Majd észre veszem a zongorát. Megfogom magam és felülök rá.
- Találékony - nevet csendesen Niall, én pedig megvonom a vállaim. Egy ideje már hülyéskednek a fiúk egymással, én pedig azon gondolkozom milyen kényelmetlen a ruhám. Ekkor Eleanor jön be egy táskával a  kezében.
- Tessék - nyomja kezembe én, pedig rögtön tudom mi az. Mindig ő hozza nekem a kényelmes ruhákat.
- Életmentő vagy - ölelem meg fél karral, és már rohanok is átöltözni. Egyszerű farmer és egy élénk, barack színű ing. Cipőt nem hozott így maradok a magas sarkúmban. Amikor visszamegyek El Louissal beszélget, úgy, hogy visszamegyek a zongorához. Csak most nem rá, hanem a padra ülök. Még mindig a fiúk hülyülését nézem mosolyogva, amikor eszembe jut egy dal, amit régen sokszor játszottam. Lassan ütöm le a billentyűket, majd egyre biztosabban. Erre már a többiek is felfigyeltek, és mosolyogva néztek engem.
- Sisi, Christopher megint keres. De most itt van - jön be egyszer csak Paul ezzel tönkre téve a hangulatom.
- Megtennéd, hogy megmondod neki, ha még egyszer keres feljelentem zaklatásért? - kérdezem fel sem nézve.
- Azt mondta a lányáról, van szó. Egyáltalán van neki lánya? - gondolkozik el egy pillanatra, bennem pedig megáll az ütő.
- T-tessék? - dadogva, remegve kérdezem, amint felnézek rá.
- Azt mondta a lányáról, akar beszélni - ismétli meg Paul. Kicsit megszédülök még így ülve is, így meg kell kapaszkodnom a padban. Lehunyom szemeim, majd mély levegőt veszek, és amikor újból kinyitom, válaszolok.
- Mond meg neki, hogy nem értem miről kell még beszélnünk erről. És hogy ez le van zárva. Véglegesen - végig remegő hangon beszélek, amit mindannyian észre vesznek.
- Jól vagy? - siet mellém Zayn és mögém áll, nehogy leessek, kezeit vállamon pihentetve.
- Persze - motyogom, közben Paul már ki is ment. Zayn leül a padra lovagló ölésben, majd engem is megfordítva ültet az ölébe. Hátamat mellkasának döntöm, kezei körül fognak derekamon én pedig lehunyom szemeim.
De az emlékek tucatként jönnek rám, ezért inkább kinyitom azokat.
- Beszélnem kell vele! - hallom a folyosóról egy régen hallott dörmögős hangot. Fájdalom üt mellkasomba, ezt csillapítva fúrom fejem Zayn mellkasába, és ott csordul ki az első könnyem.
- De ő nem akar Christopher, értsd meg! - szól rá Paul élesen.
- Nem érdekel - és beront a terembe. Oda kapom arcom, és csak nézek rá. - Beszélnünk kell. - mondja halkan, szemeimbe nézve.
- Hagyj békén, Christopher! - nézek régen látott kék szemeibe. - Örökre! - mondom határozottabban, de még mindig gyengén.
- Persze, hiszen már megvan az új pasid, látom - nevet gúnyosan és Zaynre néz.
- Egyrészt semmi közöd! Másrészt pedig nem a pasim - felelek kicsit dühösen. Mit akar tőlem?
- Mit keresel itt? - kihúzom magam, erősnek mutatva magam, de teljesen meg vagyok törve.
- Davina-ról kell beszélnünk. Kettőnkről - mutat először rám majd magára.
- Nem! Semmi közöd az életemhez értsd meg! - kimért hangon mondom, de néha meg-megremeg.
- Óó igen édes, ehhez az életedhez már nem igen van közöm - nevet gúnyosan - De a régi életedből én is tudok egy s mást. Csak nehogy megtudják a barátaid - nyomja meg az utolsó szót, és körbe mutat a többieken. - Mert minden miattad történt! - teszi hozzá, majd távozik.
"Mert minden miattad történt!"
E mondat úgy vésődött agyamba, mintha égő vasrúddal vésték volna belém. Alig kapok levegőt zokogásomtól. El leül velem szembe, és szorosan magához von. Ölelésében csak még inkább zokogom. Ő tudja miről beszélt Christopher, ő mindent tud.
- Igaza van El! - nézek fel arcába és alig kapva levegőt, hadarok. - Miattam történt! Miattam halt meg Davina! Én vagyok mindenért a hibás! Ha akkor jobban figyelek rá akkor az a kis csöppség még mindig....
- Csss ez eszedbe se jusson! Nem miattad történt Ní! Ezért senki sem hibás! Csak azt akarta, hogy magadat okold, de ne engedd neki! - fogja El két tenyere közé arcom. Megint magához ölel amikor nem mondok semmit.
- Félek El! - suttogom. Zokogásom még mindig nem csillapodott ezért nehezen veszek levegőt, és ezt megnehezíti a maszk is.
- Tudom Ní, tudom! - suttog El is. Kibontakozom öleléséből és elrohanok. Amikor az ajtónál vagyok maszkomat, eldobom. Nem érdekel, ha meglát bárki is. Legyen vele boldog. Én nem vagyok az.