4.rész - Csók

A rész zenéje: 

Alexander Rybak - Fairytale

https://www.youtube.com/watch?v=evvuZXSRFQI

NiSzi xx

"-Megnézem, hogy van az én kicsi drágám! - mosolyogva kelek fel a kanapéról. El-el csajos estét tartunk, ezért is nincs itt Chris. Ő is azt hiszem elment a barátaival. 

-Várj egy percet! - kap El a karom után. Hirtelen komoly lett a hangja ezért is csodálkozásomat leplezve ülök vissza mellé. 

-Nem gondolod, hogy túl fiatalon vállaltátok Davit? - teszi fel azt a kérdést, amit mostanában annyit hallottam. 

-De - sóhajtok megadóan. Nem mindenkinek adtam ezt a választ. - Egyértelmű, hogy fiatalok vagyunk a gyerekneveléshez El. De amikor ott voltam a kórházban, hogy elvetessem... Képtelen voltam rá. Ott növekedett a hasamban, láttam amint egyre nagyobb lett, amikor először 

rugdosódott. - mosolyogva nézek magam elé - Hihetetlen boldogság önt el, amikor karjaim között tarthatom az én pici lányom, Davinát. - boldogan nézek fel barátnőm arcába. 

- Elhiszem. - ő is elmosolyodik. Most, hogy már hagyta elindultam Davi szobájába. Csendben nyitottam be hozzá, hisz tudtam, hogy már alszik valószínűleg. Nem is tévedtem. Csendesen feküdt a kiságyában. Játék csörgője erőtlen kis keze mellett pihent. Valami nincs rendben. Túl nyugodt. Túl csendes. Túl...

- Uramisten! - suttogtam. Fejemet rémülten kaptam kicsi mellkasához, hogy halljam lélegzik-e még. 

- Eleanor! - kiáltottam segítségért. 

Nem lélegzik."

Cél tudatlanul, sírva, összefont karokkal ültem az egyik zene szobában. Ilyenkor már nem jön senki sem ide, tudom. Haza nem mehettem, minden cuccom ott hagytam a többieknél.

- Sisi! - nyit be valaki a terembe.

- Menj ki! - kapom arcom elé a legközelebbi tárgyat, ami ez esetben egy pulcsi volt. Kié lehet?  Még mindig hallom a közeledő lépteket.

- Menj ki, Zayn! Nincs rajtam a maszkom, kérlek! - hangom végére elcsuklik. Nem vagyok az a könyörgős fajta.

- Itt a maszkod nálam. Vedd fel, kérlek, nem akarok elmenni. - mondja halkan és érzem, hogy egyik kezembe adja az említett tárgyat. Elsőnek csodálkozom, de végül elfordulva tőle, felveszem.

- Köszönöm! - suttogom mikor ismét felé, fordulok. Ő leguggol elém, és letörli az arcomból a könnyeket.

- Akarsz róla beszélni? - suttogja, és mélyen szemeimbe néz. Csak a fejemet rázom. - Gyere ide! - suttogja és kitárja karjait. Némi vonakodás után karjai közé bújom. Így vagyunk egy ideig, majd ő felül mellém, de nem enged el. Lehunyt szemekkel vagyok ölelő karjai között, és őszintén szólva jó érzés. Egészen megnyugodtam mellette.

- Biztonságban érzem magam melletted. - suttogom. A szám megint csak hamarabb járt, mint az agyam. Feszülten várom, mit válaszol erre a véletlenül kitudódó gondolatomra.

- Gyere el velem vacsorázni. - ő is suttog. Fáradtan, és csodálkozva nézek fel szemeibe.

- Nem. - rázom meg fejem. - Zayn én nem szeretnék veled randizni, sajnálom. - Valóban sajnálom.

- Nem randi, csak egy egyszerű vacsora. Kérlek. Mint barát a baráttal. - reménykedve néz rám. Olyan aranyosan néz... Mi? Nem! Dehogyis!

- Rendben. - egyezek bele.Nem csak őt, magamat is megleptem válaszommal.

- Gyere. A többiek aggódnak érted. - áll fel, majd engem is felhúz. Hogy mi?

- Úgy érted El? - javítom ki.

- Nem. Úgy értem mindenki, aki bent volt. - mosolyodik el halványan.

- A srácok is? - vonom fel szemöldököm csodálkozva.

- Persze. - nevet, talán egy kicsit kínosan.

- Hát... Ez szokatlan. - motyogom magam elé nézve.

- Miért? - kérdi Zayn értetlenül.

- Soha nem volt, aki aggódna értem csakis El. - mosolygok keserűen. - Elmennék a mosdóba mielőtt vissza, megyünk. Túl... Szétesett vagyok. - fintorogva nézek végig magamon.

- A barátaid vagyunk Sisi. Nekünk nem kell mindenáron erősnek mutatnod magad. - simítja végig karom, halvány mosoly suhan át arcán.

- Nem. Erős vagyok. - húzom ki magam, és határozottan beszélek. Nem vagyok az. Kezdek gyengülni, ezt mind ketten tudtuk. Elmentem a mosdóig Zayn pedig követett.

- Ahhoz, hogy rendbe hozzam magam le kell vennem a maszkot. - mondom neki, mert még mindig az ajtóban áll.

- Oh, rendben. - esik le neki és már ki is ment, becsukva maga mögött az ajtót. Sóhajtva veszem le a maszkot, és igazítom meg a sminkem. Amikor készen vagyok vissza, veszem a maszkot és kimegyek.

- Ez gyors volt. - mondja Zayn, aki az ajtó mellett támaszkodott.

- Nőből vagyok, de nem a cicababás fajtából. - mondom rezzenéstelen arccal.

- És visszatért a kemény-Sisi. - motyogja, miközben megyünk ki. - Szuper. - mondja semmi lelkesedéssel.

- Jobban szeretnéd a gyenge, naiv Sisit? - állok meg csípőre tett kezekkel.

- Lehet. - vonja meg vállát, és szembe fordul velem. - Nem lehetne, inkább a kettő keveréke? - kérdi reménykedve.

- Szóval nem felelek meg eléggé? Meg akarsz változtatni? - lépek hozzá közelebb felvont szemöldökkel.

- Én... Nem... Csak... Hát... - Közelségem nyilván megzavarta, hiszen csak pár centi volt közöttünk.

- Igen? - hajolok még közelebb, és leheletemmel csiklandozom arcát.

- Én csak... - megint nem tud megszólalni.

- Te csak mi, Zayn? - suttogom érzékien, és ajkaim végig húzom füle mellett.

- Csak... - megakad benne a levegő, amikor apró puszit nyomok nyakára.

- Csak? - még mindig suttogok és adok még egy apró puszit nyakára.- Hm - sóhajtok egyet. - Nagy kár, hogy nem tudtál válaszolni a kérdésemre. Nem szeretem a megválaszolatlan kérdéseket. - mondom csábos hangon majd kikerülve őt, megindulok a többiekhez.

- Ní! Édesem, jól vagy? - ölel magához El, amint belépek.

- Igen. - ölelem egy kicsit vissza. Hangom semmitmondó, ezért is tol el magától El, és figyelmesen nézi arcom.

- Biztos? - kérdi kétkedve.

- Biztos. - bólintok egyet, és magamhoz ölelem. - Később gyere el. Szükségem van rád! - suttogom, és egy gombócot érzek torkomban elfojtott sírásomtól.

- Rendben! - suttog ő is majd elengedjük egymást. Minden szempár rajtam van, amíg a kanapéhoz sétálok ugyan is a fiúk csináltak nekem helyet. Középen ülök le -az egyetlen szabad helyre-, összefont karokkal, keresztbe tett lábakkal.

- Jól vagy? - kérdi Louis, aki bal oldalamon ült. Kezdek ideges lenni. Sose szerettem, ha ilyen felesleges kérdésekkel bombáznak. Ha tudják, hogy nem, akkor minek kérdezik?

Felé fordítom fejem, hogy egy csípős beszólást tegyek hozzá, de amikor aggódó arcába nézek, amin törődéstől csillogó szemei vannak, egyszerűen képtelen vagyok rosszat mondani. Arcom elgyengül ezzel megmutatva milyen is az igazi mimikám, milyen fájdalommal teli.

Ez az arc dolog olyan, mint egy kutya sétáltatás. Fognod kell állandóan a pórázt, különben eluralkodik rajtad a másik -vagyis a kutya, az én esetemben az érzéseim-. Ha pedig egyszer csak még is elereszted egy kicsit a pórázt, minél hamarabb utána kell kapnod.

Louis látta az arcomon mi a helyzet. Csak magához húzott és átölelt. Arcomat mellkasába fúrtam és nem mozdultam, nem szólaltam meg. Ő erősen ölelt miközben hátam dörzsölte.

- Berakok valami filmet. - hallom -azt hiszem- Harry hangját. Tényleg, itt van tévé.

- Keresek valami kaját. - indul meg Niall is. Kifordultam Louis mellkasából és újból rendeztem az arcom. Láttam, hogy a jobb oldalamon ülő fiú, Liam megemeli a kezét, hogy megsimítson vagy hasonló, de végül elejtette ezt az ötletet, mivel gondolom félt a reakciómtól. Kérdőn felé fordultam és láttam, hogy alsó ajkát harapdálta, arcán pedig szintén aggodalmat véltem felfedezni. Azt hiszem Liam az, akiben Louis mellett a legjobban megbízom. Ezért is bújtam karjai közé. Elsőnek kicsit tétovázott, de végül visszaölelt és hátamat dörzsölte.

- Én nem kapok ölelést? - ugrott az ölembe Niall lebiggyesztett szájjal.

- Hát, ha itt maradsz az ölemben, max csak a földtől. - nevetek fel. Akárhogy is tiltakoztam saját magamnak, a fiúk mellett egyszerűen lehetetlen nem nevetni.

- Végre nevet! - kiáltotta el magát boldogan a szőkeség, majd átfonta karjait nyakam körül és egy cuppanós puszit adott az arcomra.

- Na, jó szállj le rólam. - nevetek kicsit zavarba jőve, és lelököm az ölemből. Persze nem durván azért nem akarom, hogy baja essen.

- Most miért vagy ilyen durci? - néz fel rám Niall megint lebiggyesztett ajkakkal.

- Nehéz vagy Édes. A franc fog egy hetven kilós srácot az ölében tartani. - nevetek szemeimet forgatva.

- Akkor te ülsz az enyémben. - áll fel mosolyogva.

- Én ugyan nem. - rázom fejem mosolyogva.

- Pedig kénytelen leszel. Nem férünk el mind annyian a kanapén, szóval gyere csak Drága. - mondja, miközben megemel. Ösztönösen sikoltok egy aprót, és fonom karjaim nyaka köré.

- Tegyél le! - követelem tőle.

- Nem. - feleli pimasz mosollyal az arcán.

- Nem ajánlatos egy tűsarkúban lévő lánnyal veszekedni Szöszi. - vonom fel szemöldököm kihívóan, de azért mosolygok.

- Te is szöszi vagy Édesem, már el is felejtetted? - vonja fel ő is kihívóan a szemöldökét.

- Csak, hogy nekem ez nem a természetes hajam, azt se felejtsük el. - vonok vállat, már amennyire tudok.

- Tegyél le! Kérlek. - Az utolsó szót nehezen nyögöm ki és ez észre vehető volt egy kicsit. Niall arcán a mosoly nagyobb lett, majd vállat vont.

- Rendben. - mondja és letett... Zayn ölébe.

- Mi a... - Fel akarnék állni, de Zayn erős karjaival átöleli derekam, így nem tudok.

- Maradsz. - mondja nekem nevetve Zayn. Egy idő után abba hagyom a próbálkozást, és kínosan nevetve dőlök mellkasának, kezeimet pedig ő kezeire rakom.

- Drágáim nekem mennem kell, de később találkozunk. - lépked hozzánk El telefonjával a kezében.

- Mi? Itt hagysz? Öt fiúval? - kérdem kétségbeesetten. Sosem szerettem fiúk társaságában lenni, főleg nem most.

- Ez sértés. - fonja össze karjait a mellettünk ülő Szöszi, és sértődést színlel.

- Majd hozzá szoksz. - nevetek csendesen.

- Megyek. - mondja El, és megcsókolja Louist röviden. - Hétkor nálad Ní. És csinálj valami kaját. - kacsint kuncogva El, miközben megindul az ajtóhoz.

- Mint ha ez nem lenne egyértelmű. - forgatom szemeim. - Kifogyasztasz minden este. Mit csináljak ma? - mosolyodom el.

- Hm, valami spanyol-kaját. - csillannak fel szemeim.

- Oké. - nevetek. Legtöbbször ilyet kér, nagyon szereti a spanyol ételeket. El, küld felénk egy puszit és távozik.

- Miért tudsz te spanyol ételt csinálni? - kérdi Niall felélénkülve.

- Miért kiborító az, ha velünk maradsz? - kérdi halvány mosollyal arcán Harry.

- Miért hív Ní-nek? - kérdi Liam.

- Mind a három kérdés személyes, de csak, mert aranyosak vagytok velem, elmondom. - mosolygok halványan, miközben Zayn kezén lévő karkötővel játszom.

- A spanyol ételek a specialitásaim ugyanis félig spanyol vagyok. Azért kiborító veletek maradni, mert egyrészt fárasztóak vagytok, másrészt pedig sosem voltak jó kapcsolataim a fiúkkal. És azért hív Ní-nek mert ez a becenevem. Amit El örömmel használ pedig már próbáltam rávenni számtalanszor, hogy ne. - felelek mosolyogva.

- Ní, mint Nicole? - találgat Harry.

- Majd nem. - nevetek gyenge próbálkozásán.

- Nicanora? - kérdi Liam, én pedig nemlegesen rázom fejem.

- Nieve? - kérdi most Niall.

- Nem fogjátok megtudni a nevem srácok, akárhogy próbálkoztok. - mosolyogva rázom fejem végig nézve rajtuk.

- Ní, mint Nina? - szólal meg hátam mögül Zayn.

- T-tessék? - döbbentek hajolok előrébb és fordulok felé. Döbbenetemben még egy kicsit dadogok is, ami szokatlan. Nagyon szokatlan.

- Nina a keresztneved? - teszi fel újra a kérdést. Nyitnám a szám, hogy mondjak valamit, de Niall megszólal. 

- Ne is tagadd. - legyint rám. - Már a reagálásodból látszott, hogy eltalálta. - büszkén mosolyog Niall.

- És El is a bulin Ninának hívott. - Francba. Segítségkérően néztem Louisra, de mint láttam egy kicsit ő is ideges volt.

- Teljesen mindegy. - forgatom szemeim és visszadőlök Zayn mellkasának összefont karokkal.

- Ne, mond, hogy ezzel feldühítettünk. - nevet kínosan Liam.

- Nem! Azzal dühítettetek fel, hogy minél jobban taszítanálak el titeket magamtól, egyszerűen nem megy, mert vagy olyan aranyosan pofátlanok vagytok, hogy mindent magatoktól derítetek ki, vagy elgyengülök, és magamtól engedek dolgokat. És én soha nem gyengülök el! Három éve csinálom ezt és soha, de soha nem gyengültem el! - csattanok fel idegesen, feléjük fordulva ismét, és hevesen gesztikulálok. - Kihozzátok belőlem a legjobbat a barátságotok által és ez rossz. Nagyon rossz. - idegeskedem tovább, mikor megcsörren a telefonom.

- Mi van? - kérdezem idegesen, mikor bele szólok. Felállok, és arrébb megyek pár métert.

- Mi az, hogy mi van? Normálisabban a kérhetlek! - szól bele... Anyu?

- Anyu. Szia! - váltok kedvesebbre.

- Szia Kicsim! - köszön anyu is normálisan.

- Miért hívtál? Baj van? Mi történt? - kezdek aggodalmaskodni érte, hisz ritkán beszélünk.

- Ne aggódj Édesem. - kuncog anyu a telefonba. - Semmi baj nincs, csak a napokban Londonba járok, gondoltam megnézlek.

- Anyu! Jó ötlet ez? Úgy értem elbírsz vezetni Holmes Chapel-ből ide? Nem akarom, hogy rosszul legyél, ha kell, akkor el tudok menni pár napra, ha szeretnéd. - Komolyan aggódok érte. Anyu beteg és nem lenne jó, ha  valami történne vele.

- Nem szükséges kicsim. - kuncog anyu megint. - Londonig el tudok menni az én kicsi lányomhoz. - Mondata hallatán elmosolyodom.

- Rendben. - adom be a derekam.

- Merre vagy most? - vált témát hirtelen.

- Öhm... Az egyetemen. - lesütöm szemeim, amiért hazudtam neki. Szégyellem magam.

- Meddig maradsz? - kérdez megint.

- Egy ideig még bent leszek, aztán Eleanor-nak csinálok valami spanyol kaját. - ismertetem vele a terveim, ami félig még igazak is.

- Holnap meglátogatlak kicsim. - hallom hangján, hogy izgatott. Holnap... Ó, a francba.

- Mikor jössz? Csak, mert délelőtt el kell intéznem valamit... - Egy interjút a fiúkkal...

- Mit? - kérdi anyu.

- Öhm... Csak az egyetemmel kapcsolatos. - megint lesütöm szemeim. - Szóval délutánra itt leszel? - kérdezem izgatottan.

- Igen. - nevet fel anyu.

- De biztos anyu? Nem leszel rosszul, vagy...

- Nem lesz semmi bajom, kicsim. Szívós vagyok te is, tudod. - mondja anyu komolyan.

- Igen, de...

- Nincs de! Jól vagyok, jól leszek és elmegyek. - jelenti ki határozottan. Sóhajtva túrok bele hajamba. Feladom. Akaratos, mint én, nem lehet meggyőzni.

- Szeretlek Kicsim! - köszön el anyu.

- Én is szeretlek Anyu! - mondom és leteszem.

- Sisi... - kezdi Liam, de csöndre intem mikor megint a fülemhez, emelem a telefonom, amin most én hívtam.

- Anne! Szia! - köszönök jókedvűen, amikor felveszi. Mindig jó kedvű leszek, ha vele beszélek. Ő a negyedik ember, aki tudja ki is igazából Sisi.

- Ní Drágám! De régen hallottam a hangod! - szól bele ő is jókedvűen.

- Igen, tudom, ne haragudj, de nem volt időm. - szomorúan mosolygok, magam elé bámulva.

- Persze, tudom én milyen híresnek lenni, ne aggódj édesem.

- Figyelj Anne. A segítséged kellene. Anyu el akar jönni hozzám, de tudom, hogy nincs jól és féltem. Kérlek, megtennéd, hogy elkíséred, vagy valami? - Ez az utolsó reményem. Anne pedig jó barátja volt anyunak és nekem is.

- Persze, úgy is azt terveztem, hogy meglátogatom a fiam.

- Mi? A fiad itt van Londonban? - csodálkozom el. Még sosem találkoztam a fiával, sőt azt sem tudom, hogy hívják.

- Igen, már egy ideje. - kuncog Anne.

- Köszönöm, hogy elkíséred Anyut! - mondom őszinte hálával. - Remélem veled is tudok találkozni. - mosolygok. - Majd nem egy éve nem láttalak. - jut eszembe, hogy mióta nem találkoztunk.

- Igen, ha már szegény öregekre nem jut időd, a nagyvilágban. - nevet Anne.

- Ne már, így is van egy kis bűntudatom. - nevetek fel én is.

- Kis? - kérdez vissza Anne.

- Nem vagyok az a lelkiismeretes ember Anne, te is tudod. - komorodom el egy kicsit.

- De az vagy kicsim. - beszél ő is komolyan. - Csak a karrieredért cserében ezt elhagytad. - Bumm... Ez bele trafált.

- Jajj, Anne. A dolgok bonyolultabbak, mint te azt hiszed. - sóhajtok kicsit kétségbeesetten.

- Majd mesélsz Ní. - jelenti ki Anne.

- Rendben. Puszi Anne! - köszönök el.

- Puszi Drágám! - és lerakja.

- Na, most mondhatod. - nézek Liamre, akit leintettem az előbb.

- Nem tudom. Elfelejtettem. - néz maga elé értetlen fejjel. Ezen felnevettem kicsit.

- Holnap találkozol anyukáddal? - kérdi Louis halványan mosolyogva.

- Igen és egy régi ismerősömmel. - bólintok neki.

- Dögös? - kérdi rögtön Niall.

- Hát nem tudom. Attól függ. Bejönnek neked a negyvenes nők? - kérdezem egyik szemöldököm felvonva. Nial hevesen rázza a fejét.

- Anyu egyik barátnője, aki nekem is nagyon közeli barátom lett. - vázolom nekik a dolgokat.

- Nagyon közeli? - sejtelmesen vonja fel szemöldökét Harry.

- Igen, Bongyorka, azt is tudja, ki vagyok, hogy hívnak, meg minden. - forgatom szemeim.

- Bongyorka? - vonja fel szemöldökét kihívóan.

- Miért ne? - vonok vállat és elrakom a telefonom.

- Miért mondtad, hogy az egyetemen vagy? - tesz fel egy újabb kérdést Liam.

- Miért ne mondhatnám? - teszem csípőre a kezeim, ő pedig vállat von.

- Gyere, ülj vissza. - paskolja meg combjait Zayn.

- Egy feltétellel. Ha befejezitek, hogy személyes kérdéseket tesztek fel. - fonom össze karjaim.

- Csak még egy kérdés. - teszi fel ujját Liam.

- Rendben. - sóhajtottam megadóan.

- Hány éves vagy? - kérdi mire én, kicsit ledöbbenek de, türtőztetem magam.

- Húsz. - forgatom szemeim. Nyilvánvaló, hogy ennyi vagyok, a neten is utána lehet nézni.

- Nem. - rázza fejét Liam. - Úgy értem igazából, hány éves vagy? - teszi fel újra a kérdést. Tizenhét.

- Valamennyi. - ülök vissza Zayn ölébe.

- Huszonhárom? - kérdi Niall.

- Azért ennyire ne öregíts el. - nevetek kínosan egyben lesajnálóan.

- Hé, az nem is öreg. - duzzog Louis, mire én felnevetek.

Besötétítettünk mindent, elhelyezkedtünk, és filmet néztünk. A harmadik filmnél tartottunk már. Niall, Liam bealudt, Harry pedig küszködik a lecsukódni akaró szemeivel. Egyszer csak Zayn óvatos puszit nyom nyakamra. Amikor nem reagáltam rá, folytatta. Apró, édes puszikat adott nyakamra, amitől kirázott a hideg. Sajnos jó értelembe. Hirtelen felpattantam öléből. Amennyire halkan csak tudtam, elmentem a mosdóba. Nem lehetnek olyan gondolataim, hogy "édes puszik" Zaynnel kapcsolatban. A mosdókagylóra támaszkodva veszek mély levegőket.

- Tudod... - ölel át hátulról valaki, minek hatására összerezzentem. - Nem volt szép dolog, hogy ott hagytál korábban abban a teremben. - suttogta és megint puszilgatni kezdett. Félre tolta hajam, hogy jobban hozzáférhessen nyakamhoz. Lehunytam szemeim és úgy élveztem, amint puszikkal szántja be nyakam. Ugyan azt csinálta, amit én vele. Csak ő közben oldalamat cirógatta. Maga felé fordított és úgy csókolgatta tovább a nyakam, én pedig csukott szemmel élveztem, és felvezettem karjaim nyaka köré. Csípőmet fogta. Egyre feljebb halat, és már majd nem a számhoz ért, hogy megcsókoljon, amikor kinyílt az ajtó. Odakaptuk, mind a ketten a fejünket és egy csodálkozó Harryvel találtuk szembe magunkat.

- Bocs. - nevetett, majd megfordult és kiment. Francba.

- Én most megyek. - motyogtam és elindultam az ajtó felé. Zayn hirtelen visszaránt, de túl közel van hozzám.

- Csak egy csókot kérek. - suttogja édes hangon. Édes hangon? Mi a franc?

- Nem. - mondtam határozottan és megint megindultam. Zayn újból visszaránt, de most megcsókol. Elsőnek nem viszonozom, viszont utána már nyaka köré fonom karjaim, és úgy csókolózunk. Szenvedélyesen csókolt és én ezt szívélyesen viszonoztam. Mikor elválunk egymástól én, kirohanok a helységből. El, állt az ajtóban és mindenki fent volt.

- Mi történt? Úgy nézel ki, mint egy rák, aki mindjárt elolvad. - mondta El mosolyogva.

- Semmi. - vettem mély levegőt, amit egy ideig bent tartottam, majd kifújtam.

- Tényleg? - vigyorog rám Harry.

- Semmi! - nézek rá mérgesen. Bár ez nem volt hatásos ugyan is túl jó kedvem volt ahhoz, hogy így nézzek. Amikor a többiek nem figyeltek, Harryre mosolyogtam és mutattam neki, hogy hallgasson. Ő mosolyogva bólintott.

- Képzeld anyu, holnap jön. - újságolom boldogan El-nek.

- Tényleg? Norah holnap jön? - pörög fel ő is. - De régen láttam. - gondolkozik el egy kicsit. - Azt hiszem másfél éve, amikor haza utaztál és veled mentem. - mondta majd elkezdett kuncogni. - Emlékszel a kutyára? - kérdi nevetve.

- Jajj, ne El! Hagyj már! Tök ciki volt! - rázom fejem, de én is nevetek.

- De vicces. - nevet El még jobban.

- Na, és neked a karácsonyfával az akciód? - jut eszembe és mind a ketten nagyon nevetni, kezdtünk.

- Mi történt a karácsonyfával? - kérdi Louis.

- Díszítettük a karácsonyfát tavaly, és ez az eszement kitalálta, hogy majd úgy rakja fel a díszeket, hogy felmászik rá. Ezáltal eldőlt a fa ő pedig annyira megijedt, hogy kiszaladt az udvarra. - nevetve meséltem el.

- És a kutyával? - kérdi Niall.

- Ní, elvitte a szomszédjuk kutyáját sétáltatni, mert bejött neki a szomszéd srác és ezzel akart neki imponálni. Aztán mikor beszélgettek a sráccal és Eric pont, elhívta volna randira, amikor ráugrott a kutya Ní-re. - meséli most El, nevetve.

- Az a korcs tönkre tette a randi lehetőségemet. Ó pedig azok a barna szemek milyen gyönyörűek voltak. - álmodoztam, amikor eszembe jutott.

- Ti állatok vagytok! - néz ránk mosolyogva Liam.

- Tudjuk. - mondjuk egyszerre El-el. Ekkor Zayn jött ki a mosdóból, és amikor találkozott tekintetünk elpirulva kaptam el azt.

- Ní! Mesélned kell nekem, szerintem! Most! - néz rám sokat sejtően El.

- Majd ha haza mentünk. - rázom meg a fejem.

- Akkor irány haza. - ragadja meg karom.

- Ajj, már. Olyan izé vagy. - nyafogok, miközben a táskámért megyek.

- Nahát. Akaratos kisasszony csak nem jól érezte magát a srácokkal? - néz rám El.

- Ne nézz rám így! Tudom, hogy ez amolyan "én megmondtam" nézés. - fonom össze karjaimat.

- Nem adtál rá tiszta választ, vagyis igen. - mosolyog El.

- Tudtad, hogy utállak? Na, húzzunk, mert spanyol kaját akarok enni. Bár lehet be kéne ugranunk Katherinaért és elmenni, bulizni. - csillannak fel a szemeim ez ötlet kitalálása után.

- Hát te hülye vagy. - nevet El. - Több okból kifolyólag. Az unokanővéred terhes, ergo nem mehet bulizni. Norah holnap jön, ergo nem ártana, ha holnap nem lennél másnapos. És a harmadik ok pedig, hogy vigyáznunk kell a szomszédod babájára Ava-ra, mert az anyja is éppen bulizni megy. - juttatja eszembe.

- Óó Ava az a kis csöppség. El sem hiszem, hogy már két éves. Bár az én kis csöppségem annyi lenne. - motyogom az utolsó mondatot. - Akkor ma babázunk. Imádom a kicsiket. - mosolygok és összecsapva két tenyerem, indulok az ajtó felé.

- Sziasztok Srácok! - köszön El.

- Sziasztok! - intek én is mosolyogva. Nagyon szerettem mindig is vigyázni Ava-ra, olyan kis aranyos.

- Sisi! - szól utánam Zayn. - Ezt itt felejtetted. - mondja miközben felém, jön. Összevont szemöldökkel, értetlenül nézem. Mit hagytam itt? Zayn megáll előttem, és derekamnál fogva magához ránt, és gyengéden megcsókol. Kezeim mellkasán pihennek, lehunyom szemeim és első döbbenetem után, visszacsókolom. Nem vad, semmi ilyesmi. Inkább olyan... szerelmes. Amikor elenged a többiek csodálkozva, néznek minket és én is Zaynt, de azért még elpirulok.

- Qué carajo? /Mi a fene?/ - motyogom spanyolul. Néha előjön a spanyol énem és ez mostanában egyre sűrűbben fordul elő. 

- Öhm... Mi van? - kérdi csodálkozva El. 

- Fogalmam sincs. - motyogom, majd El kihúz a teremből, amíg én sokkos állapotban vagyok. Zaynre nézek mielőtt kimegyünk, de ő csak rám mosolyog. 

- Ní! Mi történt a mosdóban? - támad le rögtön El a kérdéseivel. 

- Puszilgatott majd megcsókolt. - mondom tömören és röviden. 

- És ez mi volt most? - kérdi még mindig csodálkozva. 

- Fogalmam sincs. - mondom őszintén. 

- Menjünk haza, kajáljunk be, aztán miközben vigyázunk Ava-ra mesélsz nekem. Részletesen. - mondja El, mire én csak bólintani tudok.

Nina Weyble

- Szerintem szerelmes beléd! - mosolyog El.

- Nem tudom. - vonom meg a vállaim, és tovább játszom Ava-val. 

- Olyan jók lennétek együtt. - sóhajt El. 

- Kétlem. - nevetek fel, megrázva a fejem. El csak leintett, nem foglalkozott a "nem törődöm" énemmel, hanem mindenféléről ecsetelt nekem tovább. Nem is figyeltem El-t, annyira el voltam Ava-val. Olyan jó lenne látni, hogy Davina is ilyen idős legyen. Még kis barátnők is lehetnének Ava-val. Olyan kis csodálatos lenne. Hosszú barna haja lenne, ami kék szemeihez annyira illene. Kis rosszcsont kislány lenne, kamaszként lázadó, mint én voltam mindig, később pedig egy csodaszép, aranyos lány. Utálom magam, amiért nem tudtam megakadályozni a halálát!