19.rész - Őszinte vallomások

Sziasztok Drágák!
Úristen, hát nagyon sajnálom, hogy ennyi késtem ezze a résszel de ígérem, hogy a következő rész már hamarabb kint lesz pontosabban remélem már vasárnap!
Sok puszi, jó olvasást!
Hagyjatok nyomot magatok után!
Komi, feliratkozás, bármi!

A Rész zenéje:
One Direction - Forever Young 

https://www.youtube.com/watch?v=9JVt-JdM4e4

NiSzi xx

Zayn lassan távolodik el tőlem, és könnyes szemekkel néz rám. Hasonlóan nézek rá én is.

- Sosem foglak elfelejteni! - suttogom neki, és barna íriszeibe nézek. - Nem hiszem, hogy többet találkozunk már. Vagy is de, csak te nem fogod tudni, hogy ki leszek. - távolodom, el tőle miközben beszélek. - Csak egyet kérek! Légy boldog! - mondom miközben egy elhúzott puszit adok arcára. Könnyeimmel küszködve kapom fel táskámat és rohanok el. Nem gondoltam volna, hogy ez így, most, és emiatt fog megtörténni. Tudom, hogy el kellett volna mennem így is, úgy is, de nem akartam ilyen hamar. El sem tudom képzelni mi, lesz velem ezután Zayn nélkül. Nem vagyok hozzá nővel, de még is csak szeretem! Mindennek ellenére is tudom, hogy nekem Zayn az Igazi. Nem hiszek ebben a dologban, de most pontosan tudom, hogy tökéletesebb férfi már nem lesz mellettem. A fiúk is teljes mértékben a barátaim lettek. Tőlük is el kell, hogy búcsúzzak, mint Sisi. Bár ez nem is lesz nehéz, hiszen látom még a kocsijukat a hely parkolójában, ahol volt az interjú.

- Sisi! - szól nekem valaki, mire oda kapom tekintetemet. A maradék négy fiú áll az ajtó mellett. Szívesebben futnék el rögtön, de nem lehetek ilyen. El kell búcsúznom tőlük.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy hagyunk elmenni? - kérdi Niall mosolyogva. Keserűen mosolyodom el én.

- Reménykedtem benne. - nevetek, de nevetésemben egy csöppnyi jó kedv sincs.

- Felejtős Életem, felejtős! - rázza a fejét Niall, majd széttárt karokkal közeledik felém, és nagy ölelésbe von. Arcára adok egy puszit, majd szorosabban vonom magamhoz. Utána Harry következik, akit kicsit sem zavart, hogy nemrég tudta meg, hogy nem is olyan régen még szerettem. Magához vont és úgy ölelt, mint ha nem is akarna elengedni. Louis és Liam csak keserűen mosolyogtak. Ők tisztában voltak azzal, hogy legalább még egyszer találkozni fogunk, de a búcsú akkor is búcsú.

- Tudtok róla, ugye? Tudtok róla, hogy nem foglak keresni titeket? Megszakítom veletek minden kapcsolatom, csak Eleanor lesz az egyetlen, akivel beszélni fogok. - mondom zokogás közben. Mondandómat alig lehet érteni, a sírástól.

- Sejtettük. - suttogja Niall, kék szemeiben pedig olyat látok, amit sosem gondoltam, hogy látni fogok. Könnycsepp. A mindig vidám fiú most sír. Miattam.

- Hiányozni fogsz! - néz rám szomorú mosollyal Harry. - Mindannyiunknak. - teszi, hozzá én pedig értem mire gondol. Zaynek is.

- Ti is nekem! Mindannyian. - mondom ez által én is Zaynre célozva. - Sziasztok, Srácok! - suttogom végig nézve rajtuk. Megfordulok és elmegyek. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy elmenjek innen. Tőlük. Tőle.

- Erre még el kell jönnöd! - erősködik Eleanor, miközben én pakolom össze a dolgaimat. Barátnőm az ágyamon fekszik és hisztizik, mellette pedig Barce nagy szemekkel figyeli őt.

- Még is minek? - kérdezem szemeimet forgatva és egy újabb adag ruhát pakolok bele bőröndömbe. Minden fontosat összepakolok. Vagyis ruhák, fényképek, és fontosabb iratok.

- Ez az utolsó esténk. El kell jönnöd! És a másnaposságot mindig együtt vészeljük át! Nem hagyhatsz itt! - néz rám könyörgően El.

- Ne aggódj, itt leszek! - adom fel egy mosoly kíséretében. Eleanor elégedetten nyújtózkodik jobban az ágyban, ezzel majdnem lelökve kiskutyámat.

- Előtte viszont elmegyünk hozzájuk. - áll fel gyorsan, amitől meginog egy kicsit.

- Ezt te sem gondolod komolyan. - nézek rá hitetlenkedve, de ő csak bólogat. - Jó, de ezt még összepakolom utána végeztem is. - mondom, majd még egy fiókot kiürítek. Nem tudom, hogy Eleanor, hogy gondolja, hogy tegnap elbúcsúztunk a fiúkkal és ma már megyek hozzájuk csak most éppen Ninaként. Kicsit rossz lesz így.

Nina Weyble

- Sziasztok! - köszönök mosolyogva, amikor bemegyünk a nappaliba a fiúkhoz. Mind az öten csak ültek a kanapén és letörten intettek.

- Ez miattam van? - suttogom Eleanornak, mire ő bólint. Sóhajtok egyet, majd lerakom az ölemben ficánkoló Barce-t, aki rögtön Zaynhez megy.

- Barce mit keres nálad? - kérdi értetlenül Harry. Kérdésére kicsit megfeszülök. Erről teljesen megfeledkeztem, hiszen Barcet mindig hoztam magammal csak elfelejtettem, hogy most nem éppen Sisi vagyok.

- Vigyázok rá, amíg Sisinek van néhány elintézni valója. - mondom könnyedén, de igazából teljesen feszült vagyok. Harry bólint, majd a kiskutyára néz, aki a fekvő Zayn mellkasán pihen. Megkönnyebbülten sóhajtok és megyek a konyhába, valami finomat csinálni a fiúknak, ha már ilyen rossz a kedvük miattam.

- Tudod, én nem hiszek neked! - szól kissé meggyötört hangon. Unottan fordulok meg és nézek farkasszemet Zaynel.

- Annyiszor hallottam már tőled ezt. Most éppen miért nem hiszel nekem? - fonom össze karjaimat és unott arccal várom válaszát.

- Azért van nálad Barce mert a tiéd. Én adtam neked - lép egyet közelebb, miközben ezt mondja.

- Nem, Zayn, Sisinek adtad. - sóhajtok és kíváncsian várom, miként folytatja.

- Miért hazudsz most is? Nem mindegy már? Elmész. Vagy elmegy, ha így jobb. Teljesen mindegy. Miért nem vallod már be az igazat? - mostanra már teljesen előttem állt, szemeimet nézte.

- Hogy tudnálak meggyőzni arról, hogy igazat beszélek és Sisi nem én vagyok? - teszem egyik kezem a vállára. - Csak azért kapaszkodsz annyira ebbe a dologba, mert tudod, hogy engem is szeretsz nem csak Sisit és ez rossz érzés. Ezért magyarázod be magadnak, hogy Sisi én vagyok - mondom, ő pedig csak néz. Remélem, hogy ezzel meg tudom győzni őt, viszont bűntudatom van, hogy ilyen butaságot mondok neki.

- Lehet, igazad van - suttogja és lehajtja fejét. Ledöbbenve nézek, majd észbe kapok és átölelem. Első ledöbbenés után pár másodperc múlva vissza ölel.

- Ugye te itt maradsz? Kérlek, mond, hogy nem kell téged is elveszítselek! - kérdi kétségbeesett arccal. Kicsit eltol magától, hogy jobban lássa arcom. Lemerevedve állok előtte, nem tudok mit mondani. Látszólag teljesen sikerült meggyőznöm, hogy Sisi nem én vagyok. De most meg attól fél, hogy én is elmegyek. Pedig én is elmegyek valóban.

- Egy kicsit el kell utaznom, de nemsokára visszajövök. - nézek rá halványan mosolyogva. Hogy tudtam ilyet mondani? Hamarosan visszajövök? Ez komoly? Sosem fogok más visszajönni, én meg ilyet mondok egy fiúnak, aki szeret?

- Kérlek, gyere vissza hozzám! - kéri szinte sírva. Mit tettem vele, te jó ég!

- Visszajövök, ígérem! - ettől a mondattól lettem csak még nagyobb hazug. Zayn egyre rosszabb állapotban kezdett lenni a vállamra hajtott fejével. Rossz volt nézni. Ezért is inkább felvittem a szobájába, hogy lepihenjen. Ahogy a szobába léptünk az ágyhoz ment és elfeküdt az egyik felén és csendben elaludt. Körül néztem a szobájában, hiszen alig voltam itt. Több képet is láttam az egyik szekrényen, amiket elkezdtem nézegetni. Felismertem a testvéreit. Legjobban Doniya-t. Egy kicsit ismertem őt.

*Kettő évvel ezelőtt* 

- Ní, mindjárt kezdődik! - szól Eleanor, és int, hogy menjen én is elfoglalni a helyünket.

- Én még elmegyek valamit inni - mondom, ő pedig bólint. Megkeresem a büfét, ahol nem volt senki szerencsére. Kértem egy kávét, amit ki is fizettem majd visszaindultam. Egy folyóson el kellett fordulnom, aminek az lett a következménye, hogy a kávém valaki ruháján landolt.

- Ne haragudj, nem akartam! - kértem bocsánatot rögtön, de a lány csak mosolyogva leintett.

- Semmi gond, van, nálam másik ruha ne aggódj - mondja és már meg is indul a mosdó felé, amerre én is követem.

- Ha gondolod, kifizetem a ruhát! - mondom miközben mind a ketten beléptünk a mosdóba.

- Semmi szükség rá! - néz rám ismét kedvesen mosolyogva. Belép az egyik fülkébe, ahol átöltözik, és aztán kijön. Piros ruháját most egy baba rózsaszínre cserélte, ami kreol bőréhez, barna szeméhez és ugyan olyan színű hajához tökéletesen illett.

- Te amúgy modell vagy? - kérdezem, ahogyan elnézem szépségét. Logikus kérdés, nem igaz? Ha már egy divatbemutatón vagyunk. Nevetve rázza meg a fejét. Eközben elindultunk a bemutató terem helységébe.

- Dehogy is! Csak kísérőként vagyok itt - mondja, én pedig bólintok. - És te?

- Szintúgy kísérőként - bólintok mosolyogva.

- Doniya Malik - nyújtja kezét, amikor már visszaértünk ahonnan kijöttünk, mind a ketten. Már nyitnám a szám, hogy mondjam, de közbe vág. - Sisi King. Tudom. - bólint egyet, én pedig szégyenlősen mosolygok. Nincs mit tagadni, híres vagyok.

- Nincs kedved csatlakozni hozzánk? Egyedül vagyok lány egy divatbemutatón, csak fiúk jöttek. Az öcsém és a barátai vannak csak ott - mondja, én pedig végig mérem az öt fiút, akik ott vannak. Az egyik pont engem nézett és jól végig mért.

- Barátnőmmel jöttem, neki pedig fontos ez a bemutató. Ő is modell. Ne haragudj, nem hagyhatom ott - nézek rá bűntudatosan, ő pedig csak bólint.

- Semmi gond. Ha még is szeretnél csatlakozni, ott leszek - mutat a fiúk felé ismét.

- Rendben - bólintok, majd elindulok Eleanor felé, aki már izgatottan várja a bemutatót. Én annál kevésbé. És ez akkor sem változott meg, amikor elkezdődött. Szerencsémre nem unatkoztam ugyanis Doniya-ék pont a színpad másik felén ültek, velem szembe. Nem volt teljes a világítás, így alig láttam azt, aki annyira nézett engem. Viszont barna szemeit még így is láttam. Nagyon hasonlított Doniyaéra. Ez az egész bemutató alatt így volt. A titokzatos barna szemű fiúval csak néztük egymást. Amikor vége lett a bemutatónak pont összetalálkoztam még egyszer Doniyaval, de akkor már vele tartott az öt fiú is.

- Örülök, hogy megismerhettelek! És még egyszer ne haragudj a ruhádért! - adok Doniyanak két puszit.

- Semmi gond, tényleg. Én is örülök, hogy megismerhettelek! - néz rám mosolyogva, nekem pedig eközben a mögötte álló fiúra téved a tekintetem. Az a barna szemű fiú volt az.

- Tényleg. Sisi ő az öcsém Zayn Malik. - áll errébb Doniya amikor észreveszi, mennyire nézzük egymást. Próbáltam minél jobban elraktározni a nevét és az arcát, hogy később rákereshessek, hiszen ide többnyire hírességeket engedtek be.

- Örülök, hogy megismerhetlek! - néz rám mosolyogva, amit én viszonzok halványan. A fiúk kezdtek újra összeállni és felénk közeledni. Nem akartam több emberrel megismerkedni, így inkább a gyors búcsúzkodás mellett döntöttem.

- Én is örülök Zayn! Ha most megbocsátotok mennem, kell, a barátnőm biztosan keres más. - nézek hátra futólag, majd mind kettejüktől egy-egy puszival búcsúzom el.

Hihetetlen, hogy Zayn eddig nem hozta fel. Lehet már nem is emlékszik. Pedig én igen. Tisztán emlékszem, hogy Zayn mennyire nézett. Érdekes, hogy ezt még egyikünk sem hozta fel.

- Mit csinálsz? - szól rekedten és hallom, hogy mozgolódik.

- Semmit - fordulok meg és halkan beszélek. Még most is az ágyon fekszik csak most már kicsit jobb állapotban, és engem néz

- Gyere ide! - hangja könyörgő, egyik kezét pedig felém nyújtja. Odasétálok elfogadva a kezét és hozzá bújok.  Ahogy mellkasán feküdtem, meg akartam kérdezni, hogy most mi is van velünk. De nem tettem. Nem tettem, hiszen többé már nem jövök vissza, akkor legalább ne rontsam el még jobban a kedvét.

- Tudod mire gondoltam? - kérdezem feljebb tornázva magam, amikor már megunom, hogy csak feküdjünk.

- Nem - feleli egyhangúan.

- Beszélgessünk kicsit. Kiöntöd nekem a szívedet! - ülök fel és nézek bele csokoládébarna szemeibe. Sóhajtva kel feljebb és néz továbbra is rám.

- Oké - szólal meg halkan. Nem hagyhatom, hogy miattam ilyen legyen mostantól.

- Sisi miatt vagy ilyen? - elfordítja fejét, jelezve, hogy erre nem akar válaszolni. Térdemre helyezkedve dőlök előrébb hozzá, egyik kezemet az övére helyezem.

- Zayn, az, hogyha magadban tartod nem fog segíteni egyáltalán! - szólok rá egy sóhaj kíséretében. Rám néz, szólásra nyitja száját.

- Igen, miatta. 

- Miért? 

- Nem akarom, hogy elmenjen. Ő is szeret és én is őt. Nem értem miért nem marad itt velem. 

- Hogy ismertétek meg egymást? - ekkor egy halvány mosoly kúszik Zayn arcára.

- Pár éve elkísértem a fiúkkal a nővéremet egy divatbemutatóra. Ott Doniya, a nővérem mutatott be minket egymásnak - Hát emlékszik. Nem gondoltam volna, hogy emlékezni fog rá, de úgy néz ki még is csak igen.

- De utána is találkoztunk - mondja, halkan maga elé merengve miközben mosolyog. Igaz, tényleg találkozunk utána még.

* Két évvel ezelőtt * 

- Nem tudom, mire készülsz, de nem örülök neki! Tudod jól, hogy mindig elvégzem, amit kell! - fújtatok dühösen a telefonba.
- Csak szóltam! Tudod, hogy jobb, ha időben megcsinálod! - mondja szokásos határozott hangjával.
- Ezt a témát én lezárom! Úgy is meglesz, csak tudod, van rendes életem is!
- Rendes élet? - nevet bele lesajnálóan. - Édesem az koránt sem rendes élet, hogy másnak adod ki magad - mondja, mire én dühösen leteszem a telefont. Olyannyira siettem és voltam dühös, hogy nem is figyeltem, hogy neki mentem valakinek. Nem a legjobb dolog, amikor éppen a rajongók elől menekülsz. Látszólag a barna szempár tulajdonosa is menekülőre fogta a dolgot.
- Rajongók? - kérdezem, ő pedig bólint.
- Neked is? - kérdi, és most én bólintok. Megragadja karomat és sietve elkezd húzni. Magas sarkúmat inkább levettem, nem akarok egy nyaktörést is. Berántott egy ajtón, ami egy társas ház lépcsőházába vezetett. Elengedte kezemet, vagyis már nem mentünk tovább. A falnak dőlve fújtam ki magamat.
- És most addig itt dekkolunk, amíg el nem mennek? - nézek ki óvatosan az ablakon, ahonnan látom, hogy a rajongók össze visszamennek az utcában, minket keresve.
- Így szokott ez lenni - bólint egyet, mire én sóhajtva ülök le az egyik lépcsőfokra.
- Nem vagyok én ehhez hozzá szokva.
- Ezt, hogy érted? - ül le mellém, én pedig megvonom a vállam.
- Nem szokásom hírességként menni utcára - bökök, arcomon lévő maszkomra ő pedig bólint.
- Nem félsz, hogy egyszer lerántják rólad?
- Nem - vonok vállat ezzel itt le is zárva a dolgot. Szerencsére a további beszélgetéstől telefonom csörgése is megmentett.
- Szia, Paul! - köszönök jókedvűen. Történetesen Paul a mellettem lévő fiúnak is a menedzsere.
- Szia, Kislány! Tudsz most jönni?
- Nem. Egy háztömbben vagyok, bujkálok a rajongók elől.
- Mit csinálsz te az utcán maszkban? És miért nem veszed le és máris mehetsz?
- Mert mondjuk, itt van mellettem Zayn Malik és nem terveztem leleplezni magamat! 

- Akkor el akartam hívni randira, de nem mertem. Olyan különleges lánynak tartottam már akkor is. Tudtam, hogy nem menne el velem - rázza a fejét szomorúan. Amint ezeket mondja, idegesen tördelem az ujjaimat. Félig meddig igaza van. Már akkor is lenyűgözött a különösen tetszetős természete. Viszont igaza van akkor nem mentem volna el vele randizni. Túlságosan más világba éltem akkor még.
- Nagyszerű férfi vagy Zayn, hidd, el bármelyik lány kapálózna érted - mondom halkan egyik kezemet arcára simítva. Ragyogó barna szemeivel reménykedve néz rám.
- De, csak mert híres vagyok - fordítja el a fejét, de én visszavezetem magam felé.
- Aki igazán ismer, az tudja milyen csodás ember vagy! És nem a hírességed miatt! - mondom, ő pedig elképedve néz rám.
- Fura, hogy egy lány bókol nekem, aki ráadásul már járt a haverommal - néz rám furán, mégis egy fél mosoly kíséretében.
- Teljes mértékben kiszerettem Harryből. Ráadásul ez majd nem fél éve volt, lépjünk túl rajta - nézek el másfelé, halvány mosollyal az arcomon.
- Ő is túllépett rajtad, már újra az a régi nőcsábász, aki volt - mosolyog ő is, ami az elmúlt órákban új fejlemény.
- Mellesleg - hajol közelebb állam alá helyezve kezét - örülök neki, hogy kiszerettél belőle - mondja és ajkait enyémekre tapasztja. Ajkaimat összeszorítom, nem akarok visszacsókolni. Bár, ez elég nehezen megy, ha egyszer annyira szeretem, amikor csókol. Szemeimet lehunyom, és várom, mikor fejezi be kínzásom. Kínzás nekem, mivel nem csókolhatom vissza. Egyik pillanatban már nem bírom tovább és visszacsókolok, mire ő belemosolyog csókunkba. Derekamnál fogva ránt magához én pedig bele túrok a hajába. Kellemes érzéssel tölt el a tudat, hogy soha, senkinek nem engedi, hogy a hajához nyúljanak, én még is megtehetem. Nem kértem rá engedélyt, egyszerűen az egyik csókunknál ez csak jött és az óta meg is maradt. A fiúktól tudtam csak meg, hogy nem engedi, hogy mások a hajához nyúljanak. Amikor beletúrtam hajába, csak akkor jöttem rá, hogy ez a csók túlságosan Sisi-s volt.
- Ha Sisit szereted, miért engem csókolsz? - kérdezem, közben kezem még mindig hajában van, szemeimet övébe mélyesztem.
- Rohadtul hasonlítotok, mind a kettőtöket kedvelem - mondja, közben hátra tűri egy arcomba lógó tincsemet.
- Zayn engem csak kedvelsz. Sisit szereted - korholom, le ő pedig a fejét rázza tehetetlenül.
- Tény, hogy őt jobban szeretem, de...
- Hagyd csak Zayn!- szakítom félbe. - Nem vagyok a barátnőd, nem tartozol magyarázattal! Ha Sisit szereted, hát rendben - nézek rá kedvesen mosolyogva. Elsőnek hitetlenül néz rám majd inkább már hálásan.
- És ha megkérnélek, hogy légy a barátnőm? - dob meg egy csábos mosollyal, de tudom, hogy csak poénkodik.
- Akkor nemet mondanék - nevetek fel, majd leszállok róla. - Én lemegyek a többikhez, ha van, kedved te is gyere! - lépek az ajtón és elégedett arccal megyek vissza a többiekhez.
- Elégedett arcot vágsz és Zaynel ketten voltatok fent. Mik történtek ott fent? - vonogatja perverzen a szemöldökét Harry. Úgy látom tényleg visszatért a régi önmagához.
- Nem zavar, hogy a volt csajodnak mondod ezt és, hogy Zayn Sisit szereti? - kérdi összevont szemöldökkel Niall.
- Mivel már nem szeretem őt, nem zavar. - rázza a fejét mosolyogva Harry, majd felém nézve rám kacsint. Mosolyogva fogom fejemet, majd elterülök a kanapén fejemet Niall ölébe hajtva, lábaimat lelógatva a kanapé másik végében a karfáról.
- Akkor most egyikkőtöknek sincs senkije? - néz ránk felváltva Niall.
- Nekem úgy, mint régen - von vállat Harry.
- Nekem nem is lesz - rázom a fejemet én is egyetértve az egyedülléttel.
- Most miért? - biggyeszti le ajkait Niall. - Gondolj csak bele! Milyen tökéletes pár lennénk? - mereng el a távolba én pedig nevetve hason ütöm.
- Niall ha a húgom barátja akarsz lenni, előbb tartunk egy vacsorát, ahol elmondod mik is a szándékaid vele - ül le a kanapéra Peter, aki úgy néz ki beengedte magát.
- A húgod? - néz rá összevont szemöldökkel Niall. - Mellesleg köszönöm, de így már nem csábít annyira - mosolyodik el és összeborzolja a hajamat. Peter nem tud mit mondani Niall első kérdésére ezért nekem kell megszólalnom.
- Vér szerint nem vagyok a húga, azt a szenvedést meghagyom Sisinek. De mindig is a húgaként tekintett rám, régóta ismerjük egymást - intem le őt mosolyogva. Olyan könnyedén hazudtam, mint ha csak annyit mondtam volna, hogy mit reggeliztem.
- Milyen régóta ismeritek egymást? - kérdi Louis. Direkt kérdez ilyet, azt hiszi, lebuktatom saját magam.
- Azt hiszem olyan tíz éve - gondolkodom el, mire mindenki csodálkozva néz rám kivéve két embert. Eleanort, aki már hozzá szokott a könnyedén jövő hazugságaimhoz, és Petert, aki kénytelen volt egyetértően bólogatni velem.
- Tíz éve? Az meg, hogy lehetséges? - csodálkozik, el Harry én pedig próbálok egy megfelelő választ adni.
- A húgom és Nina osztálytársak voltak - improvizál Peter, ami elég hihetőre sikerült neki.
- Osztálytársak? Komoly? - kérdi Niall rám nézve, én pedig bólintok. Ekkor szerencsémre csengettek. Niall és Harry versenyeztek az ajtóig, mert mindenáron ők akarták kinyitni.
- Osztálytársak? Jobb nem jutott eszedbe, barom? - sziszegem Peter karjára csapva, amit ő durcás arccal dörzsöl.
- Bocs, hogy nem tudok úgy hazudni, mint te! - forgatja a szemeit.
- Pedig simán menne - motyogom, mire ő lelök a kanapéról. Elterülve a földön bámulom a plafont, majd amikor felkelnék, hogy megverjem Petert, meghallok egy női hangot.
- Sziasztok, Srácok! Zayn? - kérdi Natalie, mire én alig hallhatóan felmorgok.
- Szobája - válaszolja Liam és hallom, amint Natalie már el is indult felfelé. Idegesen állok fel és ülök vissza a kanapéra.
- Nem kéne ilyennek lenned, ha már te este elmész - bök meg Peter, majd magához ölel, amikor látja szomorú arcom. Hozzá bújok, arcomat vállába fúrom, mint amikor kiskorunkban féltem és nem akartam látni valamit.
- Inkább kimegyek inni valamit - motyogom gyorsan felállva és a konyhába sietek. Nem is voltam szomjas csak el akartam jönni a többiektől egy kicsit. Bár, ez lehetetlennek bizonyult, mert Harry jött be utánam. Nem szólt semmit, csak mellém áll és ő is ugyanúgy mered maga elé, mint én.
- Nem fura ez így? - szólalok meg pár perc elmúltával, amikor már biztos vagyok benne, hogy a többiek nem hallgatóznak, ugyanis a tévé zaja szűrődik be.
- Mire gondolsz? - fordítja felém fejét, zöld szemeivel az én szemeim után kutatva.
- Hát, hogy nem rég még jártunk, most meg féltékeny vagyok
- Az a nem rég már több mint fél éve volt Nina - mosolyodik el kedvesen. - Mellesleg ha Zaynt szereted, hát őt szereted - vonja meg a vállát - Megdöbbentő, de ez van. Tudod, nem így is sokat segítettél.
- Miben? - nézek rá értetlenül. Harry felül a konyhapultra és én is szintén így cselekszem.
- Nem meséltem róla senkinek. De amikor összejöttünk otthon nálunk kisebb balhé volt. Családi ügy. Igazából én is nagyon összevesztem a nővéremmel és akkor hónapokig nem is beszéltünk. Furcsa ez az egész, de te segítettél ebben az egészben. Ha nem vagy mellettem nem gondolkodom el jobban rajta és kérek aztán bocsánatot  - maga elé nézve mondja, mind ezeket majd szégyenlősen néz szemeimbe.
- Miért nem mesélted el? - kérdezem halkan, együtt érzően térdére rakva kezemet. Harry csak megvonja a vállát és mosolyogva pillant rám. Hirtelen felkap hátára, amitől én sikítok egyet halkan.
- Harry! Harold, azonnal tegyél le! - ütöm hátát, de nem nagy erővel, hogy azért ne fájjon neki. Nevetve nézek a többiekre, akik csak kérdőn néznek ránk, amikor elhaladunk mellettük.
- Harry, tegyél már le! - mondom, majd érzem, hogy elenged, én pedig leesek. Egyenesen bele a medencéjükbe, ami tele van vízzel. Prüszkölve a hirtelen sokmennyiségű víztől, jövök fel és nézek hitetlenkedve Harryre, aki csak mosolyog.
- Akkor most már segíts kijönni! - szólok rá nevetve. Nyújtja a kezét segítségképpen, a mit elfogadok és kijövök a vízből. Amikor Harry befelé veszi, az iránt én a hátára ugrok, ezáltal ő is teljesen vizes lesz. Harry még tesz vele egy kört az udvarban, nyilván azért, hogy ne vizezzünk össze annyi mindent bent a házban. Amikor bementünk a nappaliban már nem voltak ott a többiek, viszont Natalie és Zayn igen. Nem hallottuk őket, annyira azért nem mentünk közel, így hát kíváncsian néztük a nagy valószínűséggel veszekedő párt.
- Szerinted mi lehet? - kérdem a fülébe suttogva, majd beletúrok göndör hajába. Tudom, hogy ezt nagyon szereti, nem tudom miért, de így van.
- Nem tudom - suttogja ő is majd beljebb hajol velem együtt, hogy többet lássunk.
- Ha lebuksz, hogy leskelődsz, én leugrom a hátadról és... - nem tudtam befejezni mondatomat, ugyanis annyira ledöbbentem azon, hogy Natalie adott Zaynnek egy pofont, hogy félbe maradt a mondatom. Harry is nagyon ledöbbenhetett, mert nem vette észre, hogy már teljes egészében - velem együtt - előbújt a fal mögül és úgy nézi a jelenetet. Natalie, amikor észre vesz, minket megfordul és elrohan. Leszállok Harry hátáról, amivel ő sem tiltakozik. Ő az emeletre siet, én pedig csak állok. Ezután Peter fut le a lépcsőn Natalie után. Észhez térek én is és oda megyek Zaynhez. Elfordítja fejét, amikor elé állok, de én kezeimmel magam felé fordítom. Natalie kezének nyoma Zayn arcán piroslott, amin én gyengéden, óvatosan simítok végig. Ő végig szemeimbe néz, és úgy szorítja össze állkapcsát.
- Mi történt? - kérdezem halkan, de ő megint elkapja fejét felőlem. Nem válaszol, ezért inkább leülök a kanapéra. Majd elmondja.
Kis idő múlva tényleg így történt. Leült mellém és érdeklődve figyelt engem, amint a tévét nézem.
- Elmondod? - fordítom fejemet felé. Hezitálva ugyan, de bólint.
- Szakítottam vele. - jelenti ki egyszerűen.
- De hát miért? - csodálkozom el. Hiszen eddig jól megvoltak. Leszámítva azt, hogy Zayn szerelmet vallott nekem és többször csókolóztunk.
- Nem szeretem - vonja meg a vállát
- Te nem vagy normális! - hitetlenkedem Zayn pedig értetlenül néz rám. - Zayn ő volt az utolsó esélyed, hogy boldog légy! - akadok ki egy kissé.
- Miért?
- Hogy miért? - nevetek fel kínosan. - Mert Sisi már nincs. Nincs többé és...
- De te még itt vagy!
- Még! Igen, Zayn még itt vagyok! De én sem leszek sokáig itt! Nekem is el kell mennem jó pár hónapra! Addig meg mit csinálsz? És már ne is haragudj, de amúgy sem járnék veled. Vagy Sisi vagy én. Nem lennék veled együtt úgy, hogy nem tudsz kettőnk között választani! - magyarázok neki idegesen, s ő csodálkozva néz rám.
- És ha nem tudok választani? - kérdi csendesen.
- Mindenki tud választani - rázom a fejemet. - Mindenki tud választani, csak el kell döntened, hogy melyikünket is szereted. Ennyi - mondom, majd inkább elindulok haza.
Haza ahol már alig-alig érezni azt az otthoniasságot, amit még előtte. Szinte teljesen üres házamban egyedül lenni kellemetlen érzés. Átöltöztem vizes ruháimból és a még nedves hajamat feltűztem. Lerogytam a kanapéra és csak magam elé meredve gondolkodtam. Elnézve bőröndjeimet eszembe jutott, hogy jó lenne most azonnal elindulni egy másik helyre, csak, hogy még valami idekötött. Pontosabban valakik. A holnapi napot már odaígértem nekik így hát csak két nap múlva tudnék így elmenekülni. Addig is a mai nap folyamán élvezem az egyedüllétet.
Érdekes, hogy pont én mondtam ezt Zaynnek, amikor nekem is ugyan ilyen gondom volt. De most már tudom, hogy őt szeretem. S nekem persze pontosan emiatt kell itt hagynom. Hogy még véletlenül se ártsak neki. 

Csengettek így kénytelen voltam a hosszas gondolkodást abba hagyni és elgémberedett testemet megmozgatni. Az ajtóban Peter állt így csak fogtam magam és visszamentem eredeti szenvedő helyemre.
- Minek köszönhetem látogatásodat? - kérdezem unottan magam elé nézve. Peter leül mellém, s én a vállára hajtom fejemet.
- Natalie és Zayn szakítottak - jelenti ki, mire én bólintok jelezve, hogy tudok róla.
- Tudom.
- És én úgy fogom belopni magam Nat szívébe, hogy mellette leszek - meséli el büszkén a kigondolt kis tervét. Végig hallgatva mosolyodom el, milyen bolond egy fiú, hogy ezt így kitalálta.
- Te pedig majd Zaynel lehetsz együtt - néz rám mosolyogva, amikor befejezi nagy mesélni valóját.
- Nem leszek, mivel elmegyek innen. Te is tudod - nézek rá keserűen mosolyogva.
- Tudom - szomorodik el, én pedig keserűen mosolygok rá.
- Viszont jöhetnél velem! - támad egy jó ötletem.
- Nem megyek rögtön én is, csak később megyek. Oké? - kérdi, mire én a nyakába ugrom. - Ezt igennek veszem - neveti el magát ölelésem alatt.
- Addig is tartsd szemmel Zaynt! Nem akarom, hogy bármi baja legyen - nézek rá teljesen komolyan, amikor elengedem magamtól bátyámat.
- Ígérem, vigyázok majd a vejemre! - nevet fel és én is kissé elmosolyodom. - Viccet félre téve. Figyelni fogok rá, ne aggódj!
- Akkor jó.
- De miért is mész el? - kérdi feltépve azt a dolgot, amit nem kellett volna.
- Ez most túl hosszú és bonyolult lenne - sóhajtok fel kétségbeesetten.
- Semmi gond, van időm. 

18.rész - Búcsú Csók

Na Drágák!
Még épp időben meghoztam a részt! Mert ugye mindig vasárnap teszem ki. Hát még van egy órám. :D De tudjátok, hogy szokásom késő este kitenni. :D
Nem húzom az időt, mert drága bétám így is azt hiszem ki fog nyírni,már facebookon keresztül is. :D
Jó olvasást!
Puszii <3

A rész zenéje:
We The Kings - Sad Song 

https://www.youtube.com/watch?v=BZsXcc_tC-o

NiSzi xx

Zayn elolvasta. Elolvasta a levelet, amit neki küldtem Eleanor-on keresztül. El azt mesélte, hogy miután elolvasta dühösen rohant el. Ez volt három napja, azóta semmi hír felőle és én kezdek egyre jobban aggódni érte. Eddig csak Eleanor és Louis jött be hozzám, mert nekik mondtam, hogy jöhetnek, Louisal sikerült is megbeszélnem, hogy kerítse elő Zaynt, bármi áron. Dühösen rohant el. Dühös. Rám. Ez fáj. Nem azt akartam, hogy dühös legyen rám.
 Eleanor szerint Louis már előkerítette Zaynt, mert amióta elment tőlünk nem jelentkezett, ami csak jót jelent. Remélem Louisnak sikerül beszélnie vele, és nem csinált hülyeséget. Csak reménykedem, hogy Eleanornak igaza van, és még jól van. Szeretem és hiányzik. Igaz már nem fogunk találkozni, mint Sisi és hamarosan már sehogyan sem fogunk találkozni. Tudom, tapasztalatból tudom, hogyha a városban maradok az nem tart vissza a fiúktól. El kell mennem. Minden bizonnyal anyuhoz megyek egy időre, segítek Katherinanak.
- Hahó, Nina! Itt vagy? - lengeti kezeit arcom előtt Louis, kitudja már mióta.
- Persze. - felelek rekedten és feljebb tornázom magam. Őszintén nem vagyok jól. Nem csak lelkileg fizikailag sem vagyok a legjobban.
- Azt mondtam, hogy beszéltem Zaynel. - mondja, mire én rögtön figyelni kezdek rá. - Nem rád dühös. Magára dühös, hogy nem tudta meg akadályozni ezt az egészet. - Elmélyülve nézek a távolba, Louis szavait megemésztve.
Magára dühös. Mert nem tudta megakadályozni ezt az egészet. De még milyen egészet? A balesetet? A múltamat? Azt, hogy belém szeressen? Azt, hogy én szeressek bele? Hogy találkozzunk? Mire érti ezt?
- A fejed egy hatalmas kérdőjelre emlékeztet. Mint ha az arcod helyett, csak egy villódzó kérdőjel világítana. - néz rám elgondolkodva Eleanor. Megforgatom szemeimet, de másképpen nem reagálok rá. Túlságosan lefoglal az, hogy valamit nem tudok. Eddig mindig mindenről tudtam. Most meg nem. Ez idegesít. Szívesen beszélnék Zaynel, hogy mire érti ezt. Igazából nem csak emiatt beszélnék vele. Szeretném elmondani neki az igazat, hogy mennyire sajnálom. Bocsánatot kérni, hogy csak egy levéllel lerendeztem. Elbúcsúzni tőle személyesen. De nincs ennyi bátorságom. És tudnám, hogy rávenne, hogy maradjak. Akkor pedig minden kezdődne az elejétől. Minden ugyan úgy lenne, mint eddig. Mind ketten szenvednénk egymás társaságában, hogy nem lehetünk együtt, Natalie tovább ott lenne nekem pedig nincs erőm végig nézni ezt a folyamatot. A folyamatot, hogy Zayn milyen boldog mellette, míg én csak egy senki leszek a végén már számára. El kell mennem, ez lesz a legjobb döntés. A többiektől sem ártana elbúcsúznom. Tisztában vagyok vele, hogy még találkozni fogunk, de ők nem fognak tudni erről, hiszen ha Sisi elmegy, minden szó nélkül megbántom őket. Hiába találkoznak majd még Ninával, ha Sisi már nem lesz. De velük sem találkozhatok. Így maradnom kell a jó öreg levelezésnél.

Fiúk! 

Drága kis majmaim! Csak, hogy tisztában legyetek vele utálok írni! De inkább maradok ennél, még a végén, ha találkoznánk, rávennétek, hogy maradjak. Már pedig már nem tudok maradni. Ennek nincs különösebben egyetlen oka. Sajnos rengeteg van. Köztük az is, hogy nem akarlak titeket veszélybe sodorni a múltam által. Talán azzal, hogy az az ember, aki meglőtt börtönbe került, Vége. Lehetséges. De nem vagyok biztos benne. Befolyásos ember ő is és a főnöke is. Sajnálatos módon közelebbről ismerem őket. Nem tartoznak a jók közé, ahogyan én sem teljesen, de Ti igen! Titeket megakarlak óvni ettől a dologtól, amibe én bele kerültem. Lehetséges, hogy tizenhét éves vagyok még csak, de már megjártam a poklok poklát, amikbe ti még csak bele sem mertek gondolni.
A másik ok a múltam másik fele, ami megint csak tejes homály számotokra, illetve annyit tudtok, hogy van egy bátyám és volt egy kislányom.
Hadd meséljek egy kicsit, hiszen úgy sem kell már a szemetek elé állnom, amik éppen vagy elítélően, vagy sajnálkozva néznek. Egyiket sem szeretem.
Tizennégy éves voltam, amikor bele kerültem ebbe az egészbe. Egyaránt a rossz dolgokba, és a sztárvilágba. Akkor volt egy barátom. Christopher-nek hívták. Akkor találkoztunk először, amikor az az ember, aki rám lőtt bemutatott minket egymásnak. Furcsa ez a dolog, de így van. Akkoriban jó barátok voltunk azzal az emberrel. Chris és én randizgattunk, összejöttünk aztán egyszer eljegyzett. Életembe nem voltam olyan boldog, mint akkor mikor kiderült, hogy lesz egy közös kisbabánk. Hirtelen jött, csak tizenöt voltam mikor teherbe estem. Minden olyan tökéletesen ment, mint ahogyan a filmekben szokott lenni. Kilenc hónappal később megszületett Davina Carter. Életem legjobb pillanata volt, amikor fáradtan a kezembe tarthattam újszülött kislányomat és szerelmem mellettem volt. Minden olyan jól ment. A terhességem nem jelentett gondot a karrieremre, mert akkoriban fel sem tűnt senkinek, hogy eltűntem, akkoriban még nem voltam olyan híres. Hónapokig otthon voltam Davi-val, de hiányzott az éneklés, a táncolás, a nyüzsgő világ, amiben előtte éltem. Sosem voltam nyugton, kisebb koromban is otthon mindenfelé mentem. Harry, ha megkérdezed, Anne-t ő is bizonyítani tudja, hogy tíz percnél többet biztosan nem ültem nyugton. A szám be nem állt, vagy mentem minden felé, intézkedtem. Akkoriban a tánc volt a mindenem. Davina pár hónapos volt, amikor Eleanor és én otthon csajos estét tartottunk. Megakartam nézni a kicsit, mert nagyon csöndben volt, de El megállított, hogy még beszélgessünk kicsit. Komolyabban beszélgettünk, ami nálunk nagydolog, hiszen sosem voltunk akkoriban komolyak. Húsz éves volt ő is még, is mint két bolond olyanok voltunk. Arról beszéltünk, amit minden ember megkérdezett, ha meglátott a kicsivel: "Nem túl korai ez még?"
Csak neki mondtam el az igazat. De, igen az volt. Nagyon is. De amikor a hasadban nő egy picur képtelen vagy belépni úgy abba a rendelőbe, hogy már pedig te elveteted. Én sem tudtam megtenni. Elmentem, de belépni nem tudtam a rendelőbe. Már sorra is kerültem, de én csak elfutottam onnan. Nem tudtam megtenni. Eleanor ezután elengedett, hogy bemenjek végre a kislányomhoz. Csendesen feküdt a kiságyában. Annyira csendes volt. Túl csendes. Akkor jöttem rá, hogy meghalt. Kiáltottam Eleanornak, aki hisztérikus hangomra beszaladt hozzám. Már akkor ápolónőnek tanultam így tudtam, hogy Davi már nem él. Ezt persze nem csak az ápolónő gyakorlatnak lehet betudni, hanem az anyai szívnek is. Christopher engem hibáztatott, amiért bölcső halált halt kislányunk. Ekkor történt az, hogy a tündérmesének vége lett. A buborék, ami eddig védett minket, kipukkadt. Chris nem azt csinálta, amit egy normális férfi tenne. Először felpofozott. Másodszor is. Ezeket követte hetedik. Tisztán emlékszem, hogy összesen hét pofont kaptam tőle egy hét alatt, de a legnagyobb pofonok mégis csak lelkileg adta. Az eljegyzést is felbontotta. Így utólag örülök neki, nem tudnám leélni az életemet mellette. Ezután is folyton belém rúgott, de ezt tudjátok, hiszen párszor találkoztatok ti is vele. Davi halála után lettem ilyen. Eleanor vitt végig ezen az egészen, hogy túléljem valahogy. Viszont neki sem sikerült teljesen egészben megtartania engem. Kemény lettem, mint ahogyan ti is megismertetek. Senki nem került hozzám közel, nem engedtem. Olyan kíméletlen lettem, amilyen csak tudtam lenni. Akik körülöttem voltak tudták, hogy ez nem véletlen van így. Anyu egy orvoshoz akart küldeni, de El beszélt vele miszerint meg kéne értenie a dolgokat. Hiszen egy gyermek elvesztése nem könnyű. Pedig anyunak félig-meddig igaza volt. Megváltoztam és nem a jó irányba. Nem akartam annyit lenni az emberek között, nem foglalkoztam másokkal, nem ismerkedtem olyanokkal, akiket előtte ne ismertem volna.
Nektek hamarabb megnyíltam. Sőt, az elmúlt években először ilyen könnyen. Szeretlek benneteket a sok bonyodalmak ellenére is. Még találkozni fogunk úgy is, de ti arról már nem fogtok tudni, csak akik tudják, ki vagyok. De hiába fogunk még találkozni, ha nem lesz meg az a kapcsolat, mint a Sisi-One Direction. Így most Sisiként búcsúzom tőletek.
Louis! Veled úgy is még beszélni fogok miután átadtam a levelet, de azért ezeket elmondom. Veszekedtünk, utáltuk egymást, de még is te tudtál elsőnek mindent, nem árultál el és ez fontos számomra. Sosem fogom elfelejteni, hogy miként nyitottál be az öltözőmbe olyan nagy hévvel.
Liam! Te, aki másodikként tudja, ki vagyok. Érdekes módon megértettél, nem elítéltél pedig akkor már javában benne voltam olyan dologban, amiben nem kellett volna. Apáskodó stílusoddal bátyámra emlékeztettél, így akár mondhatlak már bátyámnak is.
Niall! Te, aki szintén elég közel voltál ahhoz, hogy megtudd az igazat. Ez valószínűleg azért van, mert túlságosan hasonlítunk. Vagyis a régi énemhez hasonlítasz. Neked köszönhetően pedig hosszú idő óta ugyan úgy éreztem magam, mint régen.
Hármótoknak köszönök mindent! Akár a testvéreim olyanokká váltatok nekem!
Harry, Zayn! Titeket nem tudlak testvéreimnek mondani. Mindig is többek voltatok nekem. Borzasztó érzés, amikor egyszerre két férfit szeretsz, és nem tudsz választani. Amikor azt várják tőled, még saját magad is azt várod, hogy válassz, de egyszerűen képtelenségnek érzed, hogy valamelyikükről lemondj. Pedig meg kellett, hogy tegyem, hiszen barátok vagytok, banda társak. Nem tehetem ezt veletek. De mivel választani nem tudtam így inkább lemondtam mind kettőtökről. Évek óta először voltam szerelmes újra, de inkább lemondtam róla, mint hogy fájdalmat okozzak nektek. Amikor már lemondtam arról, hogy valaha is együtt legyek valamelyikkőtökkel rájöttem kit is szeretek valójában.
Harry! Fogalmam sincs miként, és mikor szerettem beléd. Egyszerűen csak megtörtént. Ne sértődj meg, de ha megkérdezné bárki, hogy mi tetszett benned, nem tudnék választ adni. Ez nem rossz értelemben mondom. Még is szerettelek. Igen, csak szerettelek. Mára már rá jöttem, hogy amit éreztem először éreztem szerelem volt majd vonzódás és végül már semmi.
Zayn! Azt hiszem, neked már nem tudok mit mondani, már mindent elmondtam a levelemben. Három dolog még lenne.
Az egyik: Rájöttem, hogy téged szeretlek igazán és ez sosem fog változni.
A másik: Magadra vagy dühös, hogy nem tudtad megakadályozni ezt az egészet. Csak reménykedem benne, hogy nem azt akartad megakadályozni, ami közöttünk volt.
A harmadik pedig: Akármennyire fáj kimondani, leírni még is megteszem, mert attól még, hogy nem mellettem, de reménykedem benne, hogy még boldog leszel. Sok Boldogságot Natalie-val, aranyos lány, még ha teljes szívemből is ellenzem azt, hogy valaki más legyen melletted helyettem.

U.i.: Igazán nem értem miért nem találkoztunk hamarabb Srácok! Hiszen El és Lou már évek óta együtt van, még is csak annyiból ismertelek titeket, amikből Eleanor mesélt éppen ezért szerettem meg a zenéteket is. Örülök, hogy megkésve ugyan, de megismertük egymást! 

Szeretlek Titeket Srácok!

Húgotok, barátotok, Szerelmed 

Sisi

Megint sírok. Ismét befejeztem egy levelet és sírok. Louis csak csendben figyeli, amint egy borítékba teszem a lapokat és miután átadom neki szoros ölelésbe fog.
- Olvassátok, el mindannyian kérlek - suttogom fülébe. - De ne gyere vissza utána Louis! Majd találkozunk még. Nem sokszor, de találkozni fogunk - adok puszit arcára, majd eltávolodom tőle. Kíváncsian és ijedten néz rám, de én csak fáradtan rá mosolygok.

- Ne aggódj minden rendben lesz! - teszem hozzá, mielőtt még kilépne az ajtón. Becsukja maga mögött az ajtót és ez után, belülről pedig úgy érzem, hogy ez a rész végleg lezárul. A One Direction-nek örökre lezárult Sisi King-el való kapcsolata.

*Egy héttel később* 

A fiúk minden nap próbáltak bejönni hozzám, de egyszer sem engedtem. És mivel én vagyok, a beteg ezt tiszteletben tartják az orvosok is. Ma már kiengednek végre. Még pár napig itt leszek, de aztán elmegyek.
- Ní, gyere! Elvannak intézve a papírok, mehetünk haza. - ránt ki gondolataim közül Eleanor. Az elmúlt egy hétben még Louisal sem találkoztam. Hiányoznak!
- Ma délután elmegyünk a fiúkhoz, aztán este bulizni. Oké? - kérdi izgatottan, mire én összevont szemöldökkel nézek rá.
- Egészséges az, hogy egy hétig feküdtem kórházban és miután kiengednek, te rögtön bulizni viszel? - kérdezem, de ő csak a szemeit forgatja.
- Akkor majd holnap. - rántja meg a vállát. Sóhajtva adom fel. - Mellesleg ezt a fiúk küldik. - ad kezembe egy fehér borítékot, amiben több lap van. Elveszem tőle és mikor beülünk, a kocsiba kibontom.

Sisi!
Mivel már csak így vagy hajlandó kommunikálni velünk, mi is írunk neked. Telefon beszélgetéseink alapján megtanultad már, hogy milyen, ha mind beszélni akarunk veled és elkezdünk magyarázni, ezért sorban leírjuk, amit mondani szeretnénk. Utolsóként számíts rám!

Hugicám!
Csak, hogy tudd, haragszom rád! Legalább a telefont vennéd fel! Én elhiszem, hogy megijedtél és elakarsz menni most, de rám bármiben számíthatsz! Akármikor segítek, ha kell, legyen szó bármiről! Mint ahogyan én a bátyád lettem, te is nekem a hugicám!
Liam

Sí!
Nem hiszem el, hogy elmész! Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt! Annyira fogsz hiányozni! Reménykedtem benne, hogy még bemehetek hozzád, mert ez így nem igazságos, hogy csak a baleset előtt láthattalak! Utána még csak egyszer sem. Hiányozni fogsz Sí! Nagyon! Remélem, még találkozunk!
Niall

Ní!

Amikor azt mondtad, hogy csak adjam át a levelet, olvassam el én is majd és ne menjek vissza hozzád, nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó beszélgetésünk. Úgy értem tisztában vagyok vele, hogy majd találkozni fogunk párszor, de egyértelmű, hogy nem fogsz erről beszélni, kifogod kerülni a témát. Ha tudom, hogy akkor ölelhetlek meg utoljára, jobban megszorongatlak!
Louis

Sisi!

Valóban nem tudtam, hogy szerettél. Elolvasva a levél azon részét, amit nekem írtál ledöbbentem. Tudtam, hogy valamit érzel, ezt a turné alatt többször is kifejtettük egymásnak. Jobban inkább azt hittem, hogy csak játszol. De még álmomban sem gondoltam volna, hogy szerettél. Igazán remélem, hogy boldog leszel, és találkozni fogunk még! 

Harry

Szerelmem! 

Nem értem milyen okból kifolyólag gondolod azt, hogy már nem szeretlek! Ahogyan azt sem, hogy hogyan pattant ki a parókás szőke kis buksidból, hogy én azt akartam megakadályozni, ami közöttünk volt és van. Tudd, hogy igenis téged szeretlek mindennél jobban! Natalie jó társaság és valóban kedves lány, de feleannyira sem szeretnék vele lenni, mint veled. Arra gondoltam, hogy azt akadályoznám meg, hogy ez a dolog idáig fajuljon. Hogy Miattam akarj elmenni innen. Hogy már ne legyünk együtt. Most sem értem miért nem lehetünk együtt. Szeretlek és te is engem. Elméletileg gyakran találkozunk, vagyis annyira csak nem zavarhatsz igazából, ha eddig nem mondtam olyat neked. És szerintem még nem mondtam olyat. Kérlek, gondold át még egyszer, hogy elmész-e vagy sem! 

Szeretlek!

Zayn

Nem értjük ki lehetsz igazából, hogy azt mondtad találkozunk még, és Louis szerint gyakran találkozunk. Tudod, igazán tényleg elmondhatnád, hogy ki is vagy valójában. Már csak hárman nem tudjuk. Ebből a háromból Niall ugyan olyan, mint te, testvérekként tekintetek egymásra. Harry megértené. Bár Liam azt mondja, hogy nem biztos, vagy ha igen, fura lenne neki. Én pedig bárki is vagy szeretni foglak. Kérlek Sisi, mond el az igazat! Reméljük, még találkozunk! 

Szeretünk! 

Liam, Niall, Louis, Harry és Zayn

Ismét sírok. Egyik kezemben remegve fogom a levelet, másik kezem a szám előtt van és próbálom visszatartani hangos zokogásom. Hogy tudnám én itt hagyni őket? Sehogy sem tudnám megtenni, hogy felüljek egy repülőgépre és elmenjek. Pedig ezt kell tennem. Még ma. Elmegyek, a fiúkhoz utána pedig összepakolok és felszállok a legelső repülőgépre, akárhova is menjen.

- Ennyire rossz dolog, amit írtak? - pillant rám Eleanor, én pedig csak a fejemet rázom.
- Nem fogok tudni elmenni, ha így folytatják! - mondom el-elakadozva a sírástól.
- Mindannyiuk miatt, vagy csak Zayn miatt? - El tökéletesen átlát rajtam. Tudja, hogy a fiúk is hiányoznának, de az még elviselhető lenne. Amit nem fogok tudni kibírni az Zayn hiánya lesz. A tudat, hogy nem lesz, a közelembe megőrjít.
Nem fog megvigasztalni, átölelni, nem fog fárasztani a butábbnál butább ötleteivel. Nem fogunk veszekedni, hiszen ha nem vagyunk egymás közelében nincs min. Nem fogja játékból csókolni nyakamat, mint legelső ilyen pillanatunkban. Nem fog rám mosolyogni, barna szemeivel elmélázva nézni engem. Nem veszi, el parókámat én pedig nem kergetem majd emiatt. Nagy keze nem fog arcomra simulni én pedig nem nézek rá áhítattal. Nem fogjuk egymást kritizálni, mint néhány alkalommal a turné alatt is. Barna szemei nem fognak rabul ejteni. Nem fog többé bizonyítani nekem. Nem mondja már ki, hogy Szeretlek. Egyszerűen Ő Maga nem lesz már mellettem.
- Sosem fogom őt elfelejteni - suttogom magam elé meredve.
- Ha nem lennél ilyen makacs, nem is kéne elfelejtened - dorgál kedvesen Eleanor. Igaza van. - Konkrétan már nem is tudom mi az akadálya, hogy együtt legyetek.
- Én sem. Egyszerűen csak nem megy. Leginkább, mert Harry még szeret. És nem akarom, hogy ez felkavarja a dolgokat. Amíg pedig a közelébe vagyok szeretni is fog - mondom rekedt hangon a sírástól. Eleanor a telefonját nyomkodja, de közben figyel rám ezért is én tovább beszélek. - Nem biztos, hogy együtt leszek valaha még Zaynel, de remélem, ha egyszer visszajövök várni fog. Tudom, hogy kevés ennek az esélye, de én reménykedem.
- Várni fogok rád Baby! - szól a telefonból Zayn. Hitetlenkedve nézek Eleanorra, aki csak mosolyog.
- Te képes voltál felhívni őt, mikor tudod, hogy erről beszélek neked? - suttogom barátnőmnek idegesen.
- Tudsz róla, hogy hallak? - kuncog a telefonba Zayn.
- Menj a francba - nevetek zavaromba. Hihetetlen, hogy jókedvre derített ennyi idő alatt, egy mondatával ráadásul.
- Baby, csak veled!
- Rászoktál, hogy Baby-nek hívj? - nézek magam elé mosolyogva. Átveszem El-től a telefont és leveszem a ki hangosításról.
- Úgy néz ki, amíg kórházban voltál erre rá szoktam - mondja, és szinte elképzelem amint mosolyogva nézne rám. - Beszéljünk, kérlek! - hangja komolyabb lesz, erőtlenebb.
- Most is azt csináljuk - mondom, bár tudom, mire gondol.
- Sisi! - szól rá, hiszen ő is tudja, hogy én tisztában vagyok a dolgokkal.
- Zayn ha beszélnénk, még a végén rávennél, hogy maradjak! - sóhajtok feladóan. Egy ideig csendben van, de hallom a háttérből a fiúk hangját.
- Csak utoljára, kérlek! - mondandója vége felé, hangja elcsuklik. Ő most...Sír?
- Sisi csak szólok, hogy Zaynt még egy lány miatt sem láttam sírni. Sőt, még sosem láttam sírni! - szól bele a telefonba a meghökkent Harry. Hallom Zayn halk, hisztérikus nevetését, de nem igazi nevetés, tudom.
- Nem azért mert sírsz. Ezzel nem tudnál meghatni, nem vagyok az a sajnálkozó ember. De, oké, találkozzunk. Háromnegyed óra múlva lesz egy interjúm, ott jó lesz? - egyezek bele végül, majd órámra pillantok és rájövök, hogy nekem már húsz perc múlva ott kell lennem.
- Tökéletes! - mondja már sokkal boldogabban.
- Mi is megyünk! - kiálltja be a telefonba Niall.
- Oké, de ha megsüketülök, kibelezlek Horan! - fogom a fülemet bosszúsan, Niall pedig elmotyog egy Bocsi-t.
- Sziasztok! - mondom és már ki is nyomom. Eleanor rögtön haza visz, ahol megvárja, amíg elkészülök. Elég nehezen megy, de ez nem csoda, hiszen nem rég operáltak ki belőlem egy golyót. Eleanor elvisz az interjú helyszínére némi késéssel, majd el is megy.
- Itt vagyok - jelentem ki Paul aggódó arca elé állva, mosolygós arccal. Látom mögötte az öt fiút.
- Késtél! Ez megbocsáthatatlan! - ragadja meg karomat egy nő, aki minden bizonnyal valami rendezőféle lehet.
- Elsőnek is nem kértem bocsánatot, szóval nincs miért megbocsátania. Másodszor pedig ne rángasson! - tépem ki karomat kezei közül kissé idegesen. A fiúk csak mosolyogva néznek amolyan "Sisi visszatért!" Tekintettel. A nő sértődötten elmormol egy "Kövessen, kérem" mondatot és már békén is hagy. Ezek után már büszke mosollyal arcomon megyek helyet foglalni a műsörvezető lánnyal szembe lévő bőrfotelt. Már megigazítják az amúgy tökéletes sminkemet és már indulhat is. A lány még némi elő szöveget mond, aztán bemutat engem már szóba is kerültem.
- Nos, Sisi! Néhány kérdéssel fordulnék feléd! - néz rám bátorító mosollyal.
- Csak nyugodtan Liv! - mosolygok rá, mire ő a kezében lévő lapra néz egy pillanatra.
- Nem rég egy férfi meglőtt téged. Úgy tudjuk ma délután engedtek ki a kórházból. Ez így van?
- Igen így van. De már minden rendben van, én is tökéletesen megvagyok.
- Több, mint fél éve szakítottatok Zayn Malikkal, még is néha látnak titeket kettesben, vagy éppen félre érthető dolgok közben. Együtt vagytok?
- Nem, nem vagyunk együtt. Nem fogom kimagyarázni a dolgokat, hiszen ez mégis csak magán élet, de annyit elárulok, hogy barátok maradtunk Zaynnel, akármennyire is fura tud lenni egy ilyen helyzet.
- Mit gondolsz csak fellángolás volt a kapcsolatotok?
- Őszintén? Nem. Komolyabb volt, mint bárki gondolná. De egyéb okok miatt nem ment és ennek így kellett lennie.
- Belső források szerint megcsalt. Ez igaz?
- Nem, ez egyáltalán nem igaz! Zayn nagyszerű ember, barát és sosem tenne ilyet egy lánnyal sem. Ismerem őt annyira, hogy ezt tudjam - nézek mosolyogva rá. Hazudtam tudom, de ha ez kiderülne, akkor Zayn elkönyvelnék mindenféle rohadéknak, ezt pedig nem akarom. Mellesleg, tudom, hogy még egyszer nem tenné meg.
- Értem. És mond csak Sisi az sem igaz, hogy elmész Londonból?
- De igen, ez igaz. Elmegyek és egyhamar nem terveztem vissza jönni.
- Fiú van az ügyben? - kérdi bizalmaskodóan. Persze, bizalmaskodóan, amikor egy kamera vetít minket élőben, hát hogyne.
- Igen, nagy részben az - nevetek kínosan.
- És merre mész majd?
- Gondoltam körülnézek mindenfelé. Először is Barcelonába megyek, mert a turné alatt nagyon megtetszett. Aztán még Los Angeles, New York, Berlin, és ehhez hasonlók - sorolom mosolyogva. Liv még feltett pár illedelmes kérdést, de semmi érdekes nem volt ezek után. Fél órán át szerepeltem a műsorban, aztán már mentem is.
 - Miért védtél ki? - lép elém rögtön Zayn, amikor kevesebb ember vesz körül.
- Neked is, szia! - forgatom meg szemeimet, de ő csak néz rám és várja a válaszomat. - Az őszinte választ akarod?
- A mai napon, mindegy mi lesz, amit hallok tőled csak őszinte legyen - ragadja meg karomat és behúz egy részbe, ami szerintem öltöző lehet.
- Ha elmondtam volna, az igazat elhíresztelnék rólad, és te lennél a rossz.
- Ennyi? - kérdi, hiszen tudja, hogy más is van emögött.
- Meg még az is, hogy kétlem, hogy megtennéd még egyszer. - kezdem el a padlót nézni és látom, hogy közelebb jön.
- Ne menj, el kérlek! - suttogja, amikor már olyan közel van, hogy orrunk összeér.
- Zayn, kérlek! - fordítom, el fejemet ő pedig kétségbeesetten kap két kezem után és kettőnk között tartja őket.
- Maradj! - suttogja mélyen szemeimbe nézve. Elkapom tekintetemet, hogy ne kelljen szemébe néznem, amik biztosan magával ragadnának, ha beléjük néznék. - Mitől félsz Sisi? - kérdi, én pedig megremegek.
- Mások véleményétől - suttogom olyan halkan, hogy félő még ő sem hallotta. De sajnos meghallotta.
- Akkor menjünk el csak mi ketten. Utazzunk el. Ott mindent elmondhatsz nekem, ha szeretnél, és nem kell tartanod másoktól. Csak mi ketten lennénk - suttogja fellelkesülve. Még egy percre meg is ingok, hogy bele megyek. De még sem.
- Jól hangzik, de nem. Sajnálom Zayn!
- Miért nem? Csak indokold meg és megértem! - akad ki egy kicsit, amitől egy kicsit meg is ijedek. Észreveszi magát és lenyugszik, mikor látja, hogy félek Tőle. Gondolkodom, hogy mi is lehetne megfelelő dolog, amit ő is megért. Végül mondok egyet. Egyet a sok közül.
- Nem biztos, hogy annyira szeretnéd te tudni, hogy ki vagyok. Kibuknál. Egyedül lennénk, ketten és félek, hogy annyira kibuknál, hogy elmennél, én pedig nem tudnék utánad menni - mondom, és a végén lesütöm szemeimet. Zayn csak néz rám elgondolkodva.
- De hiszen ez nem történne meg. - töri meg végül a hosszadalmas csendet.
- Már miért ne? - csattanok fel, könnyes szemekkel. - Ismerlek Zayn Malik és pontosan ez lenne! - nézek szemeibe kíméletlenül.
- Akkor meg mi értelme az egésznek? - el eged és egy lépést tesz hátra, miközben tekintete üveges lesz. Sokáig csak nézek rá. Nem értem őt. De igazából igaza is van. Mi értelme is van ennek az egésznek, tényleg?
- Védeni akarlak csak! - szólalok meg idegesen némi idő múlva.
- Mégis mitől? - nevet lesajnálóan. - Magyarázd el, kérlek, mert nem tudom!
- Mondjuk bármi rossztól, amivel ártani tudnék neked te nagyon okos! - emelem fel hangomat már erre. Elegem van a hülyeségeiből és, hogy nem ért meg.
- Mégis mivel tudnál ártani? Nem értem meg, amíg el nem mondod! - ő is felemeli hangját, ami dühösen cseng vissza.
- Nem tehetem! Értsd már meg, hogy nem mondhatok el mindent! - idegesen túrok szőke parókámba.
- Miért? - teszi fel az eddigi legrövidebb, még is legnehezebb kérdést. Hirtelen nyugodtsága csak jobban felbosszant.
- Bántanának érted? Ha a múltam azt a részét mondom el, előfordulhat, hogy bántanának! Ha nem akkor elítélsz majd, aztán meg a többiről nem is beszélve. Nem tudnám elviselni, hogy utálsz!
- Miért bánnád azt, ha bántanának? - kérdi ismét érzelem mentes hangon.
- Mert Szeretlek te nagyon hülye! - kiáltok már rá, azt sem figyelve, hogy mit mondok. Először nem esik le neki, de aztán egy önelégült mosoly terül szét arcán.
- Most megcsókolnálak, de... - kezdi, de félbe szakítom.
- De tudod, hogy annak pofon a vége. - szólok, mire ő egyetértően bólint. Tudja, hogy ezt kapná, még ha szeretem, akkor is.
- Akkor csak gyere el velem valahová. És csak beszélgetünk. - néz rám biztató mosollyal.
- Miről? - kérdezem gyanúsan méregetve őt, és ő megvonja a vállát.
- A kapcsolatunkról. Csak nem hozzuk fel azt a tényt, hogy nem tudok ki is vagy és mi a múltad. Egyszerűen csak megbeszéljük a dolgokat. - mondja, én pedig mérlegelem magamban a dolgokat. Végül beleegyezem. Zayn oda szól a fiúknak, hogy majd megy, és mind a ketten figyelmen kívül hagyjuk, hogy "véletlen" mind a négy fiú az ajtó előtt volt. Nyilván hallgatóztak.
Zayn a legközelebb lévő Nando's-ba visz, ahol miután vettünk magunknak némi ételt és inni is vettünk leülünk a legeldugottabb asztalhoz.
- Tudnál bennem bízni, ha újra kezdenénk? - teszi fel rögtön kérdését, amin egy kicsit el is csodálkozom.
- Talán - húzom el a válaszom, amire ő egy fintorgással reagál. Nem ezt a választ várta.
- Egy kapcsolat a bizalomra épül Sis - rázza fejét rosszallóan.
- Tudsz róla ugye, hogy ha megtudod, ki vagyok, hozzá kell szoknod, hogy nem Sisinek szólítasz majd.
- Igen, tudom.
- Akkor miért nem hívsz a rendes nevemen? Hiszen tudod - rántok vállat, mire ő csak mosolyogva néz rám.
- Ahogy akarod Baby - megszólítására csak szemeimet forgatom.
 - Szerinted képesek lennénk normális kapcsolatban élni? - kérdezem a sült krumplimat nézve, amihez eddig még hozzá sem nyúltam.
- Próbáljuk meg?
- Ezzel sem fog menni, hogy rávegyél, hogy maradjak - nevetek fel kínosan.
- Maradj, kérlek! - teszi egyik kezét az enyémre.
- Nem, Zayn! - rázom fejemet nemlegesen.
- És ha azt mondom, hogy nem engedlek? - kérdi halványan mosolyogva.
- Akkor az arcodba nevetek és emlékeztetlek az emberi jogokra - nevetek halkan.
- Még nem vagy nagykorú! - figyelmeztet, de én csak leintem.
- De igen, az vagyok.
- Tessék? Még is mikor? - hüledezik, mire én csak vállat vonok.
- A turné alatt. Tökéletes időzítésed volt ugyan is Barce-t pont a szülinapom előtt lévő napon adtad. - mosolygok, mire ő is elmosolyodik.
- Utólag is Boldog Szülinapot! - mondja átülve mellém.
- Köszönöm! - mosolygok lesütött szemekkel.
- Akkor sem próbálnád meg velem még egyszer, ha térden állva könyörgök neked - emeli fel fejemet államnál fogva.
- Még akkor sem - rázom fejemet keserűen mosolyogva. - Nem arról van szó, hogy Veled nem jönnék össze. Egyszerűen csak nem megfelelő az időzítés - mondom tovább, mélyen szemeibe nézve.
- Várni fogok rád, Baby! - ad egy puszit a számra. - Szerelmem. - suttogja, én pedig lehunyom szemeimet, amikor ajkait az enyéimre tapasztja. Lágyan csókol, érzelemmel teli. Tudja, hogy nem fogunk találkozni jó ideig, vagyis nem Sisiként fogok vele találkozni, éppen ezért is csókol lassan. Lassan, szerelmesen, érzékien. Mindent bele tesz ebbe a csókba, amit egy szerelmes férfi csak tud.
- A Búcsú Csókunk.

17.rész - Lehetetlen

Sziasztok Drágák! 

Ismét egyik bétám nyúzására, készen van a 17.rész is. :) Örülök, hogy most szól rám jobban ugyanis régen nem írtam már ezen a héten és rám fért, hogy kiadjak mindent. Éppen ezért is érzem úgy, hogy talán egy kicsit jobb lett, azon részletek, amikor gondolatokat írtam le.
Jó olvasást!
Puszii! <3

A rész zenéje:

Lana Del Rey - Dark Paradise

https://www.youtube.com/watch?v=vmWUUPl8DD4

NiSzi xx

Álmosan mentem le a lépcsőn még mindig Harry ruháiban, csak egy maszkkal az arcomon. Körülbelül egy egész napot átaludtam csak úgy, mint a többiek, mert egyiküket sem láttam még. Barce a kanapén aludt. El is felejtettem szegénykémet.
A konyhába mentem, hogy valami ételt készítsek magamnak, de Zayn már megelőzött benne. Rám emeli tekintetét és elmosolyodik.
- Mindenki alszik még? - kérdezem és felülök a konyha pultra.
- Igen - bólint, majd végig méri a ruhát, amiben vagyok. Félig felvont szemöldökkel néz rám.
- Niall adta - védem magamat rögtön. - Kinek csinálod? - mutatok a két főre készült reggelire. Őszintén reménykedtem a szívem mélyén, hogy engem akar meglepni, de nem.
- Natalie mindjárt jön - feleli teljes természetességgel. Nem lenne ilyen természetes dolog neki, ha tudná mennyire is fáj nekem.
- Értem - suttogom a padlót nézve. Leszállok a pultról és kifelé indulok a konyhából. Nekem nincs már itt keresni valóm.
- Hé! - kap a kezem után Zayn. Kérdőn nézek rá. Barna szemeiben elmélyedek. Szívesen ölelném magamhoz, lennék a karjaiban, de elég nyilván való, hogy ez lehetetlen. Számunkra ez lehetetlen.
- Semmi, mindegy - legyint egyet, és elengedi karomat. Kérdőn nézek rá, de ő akkor is csak a fejét rázza.
- Utálom, ha ezt csinálják. Most már mond el, mit akartál!
- Csak... Mikor jössz legközelebb? - kérdi némi hezitálás után. Elfojtok egy mosolyt és úgy válaszolok.
- Nem tudom. Élni kéne a rendes életemet is.
- Ez is a rendes életed - lép egyet közelebb hozzám és megfogja két kezemet, majd leengedi közénk. - Közénk tartozol, már mi is az életed része vagyunk. - Többes számban beszél, de nagyon jól tudom, hogy csak magára utal.
- Nem foglak hanyagolni titeket, hidd el. Mint már mondtad az életem részei vagytok! - mosolygok rá, és egy puszit adok arcára. Felmegyek az emeletre átöltözni saját ruhámba, majd mikor lemegyek, látom, hogy Zayn és Natalie a konyhában beszélgetnek, nevetgélnek.
Zayn mosolyogva kulcsolja össze kezeiket és Natalie is boldogan néz rá. Mint egy igazi szerelmes pár. Már ez is fájdalmas, de amikor meglátom, hogy Zayn ráhúzza Natalie ujjára a gyönyörű gyűrűt egyszerűen kettészakadok. Sós cseppek áztatják arcomat és csak a gyűrűt vagyok képes nézni. Már hiába mutatnám be Petert Natalienak. Haszontalan lenne. Amikor felnézek Zaynre találkozik a tekintetünk. Elnyílt ajkakkal néz rám figyelmen kívül hagyva a lány, kérdő tekintetét.
- Haza viszlek. - suttogja egy hang a hátam mögül, amitől megugrok. Hátra nézek Louis kék szemeibe és hálásan bólintok. Összeszedem a cuccom és Barcet is kezembe fogom majd Louisal elindulunk.
  - Megleszel? - kérdi, amikor megáll a házam előtt.
- Mondhatni - suttogom csak kifelé bámulva az ablakon.
- El hamarosan átjön hozzád - ad egy puszit fejem tetejére, mire én bólintok és kiszállok a kocsiból. Barce ahogy belépünk, a házba rohangálni kezd, felfedezni az új terepet. Elmentem lezuhanyozni, majd bevágódtam a kanapéra a nappaliban. Eleanor valóban nem sokkal később megérkezett és be is engedte magát, nálunk ez természetes.
- Mi történt? - ölel magához én pedig sírásba török ki.
- Zayn és Natalie... - kezdem, de képtelen vagyok kimondani.
- Zayn mondta, hogy látott téged és sírtál. Azt mondta nem gondolta volna, hogy ott leszel, amikor Natalie is ott lesz - simogatja hátamat nyugtatásképpen.
- Végleg elvesztettem őt El! - sírok fel még jobban.
- Dehogy is! Sosem fogod elveszteni Zaynt! Perrievel is eljegyezték egymást, de tudod, hogy semmi sem történt - simítja meg arcom és csitítgat. Nem értek egyet Eleanoral, de ezt már nem mondtam el. Eleanor elráncigált a fiúkhoz mondván kapcsolódjak ki, Zayn úgy sem lesz ott.

Sisi King

- Sziasztok! - köszönök mosolyt erőltetve magamra. Ami megdöbbentett, hogy Peter is ott volt, akit egy hete nem láttam. És persze szerencsétlenségemre Zayn is ott volt. De nem leplezhettem le magam, muszáj volt játszanom milyen jól is vagyok.

- Szia, Drága! - ugrik a nyakamba Niall, amitől elnevetem magam. A többiek is mind köszönnek, és tekintetüket magamon érzem.

- Milyen volt a turné? - kérdezem biztató mosollyal arcomon, amikor leülök a kanapéra. Keresztbe teszem lábaim és úgy teszek, mint aki valóban kíváncsi és nem tudnám mi történt. Liamnek ez még új ezért is kicsit ledöbbenve néz, de inkább csöndben marad. Harry nem hajlandó hozzám szólni, amiért szakítottam vele. Louis Eleanorral van elfoglalva és amúgy sem szokott az ilyen kérdéseimre válaszolni, mivel tudja, hogy tudok mindent. Zayn a telefonjába volt elmerülve nem éppen jó képpel az arcán. Peter pedig elvolt képedve, hogy ilyen rezzenéstelenül hazudok. Egyedül Niall kezdett el mesélni teljes élvezettel.

- Tényleg ti nem is ismeritek egymást - jut eszébe Niallnek úgy fél óra után. Peterre és rám néz.

- De igen - felelek mosolyogva. Mindenki csodálkozva néz rám. Elhiszem. Hiszen akik nem tudják, hogy Sisi vagyok, azok nem tudják, hogy miért és honnan is ismerem. Akik meg tudják, ki vagyok, csodálkoznak, hogy miért nem tagadom le.

- Honnan? - vonja össze szemöldökét Louis. Ő is van annyira jó színész, mint én.

- Régi történet - legyintek most is mosolyogva. Nem eshetek ki a szerepemből. - Tudom, hogy Sisi bátyja - vonok vállat. Ezzel ezt a témát le is zártuk. Viszont amikor később kimentem a konyhába Peter is jött.

- Te aztán tudsz hazudni - dől neki összefont karokkal a pultnak én pedig csak vállat vonok.

- Meg kell tanulnia az embernek. Minek mondjak igazat, ha hazudhatok is? - mondom, majd megfordulok. Ijedten fedezem fel, hogy az ajtóban Zayn áll összevont szemöldökkel nézve rám. Peter észrevette a kialakult helyzetet és távozott. Zayn közelebb jött hozzám én pedig hátráltam, egészen addig, amíg a pultnak szorított. Percekig csak álltunk egymással szembe és néztük egymást.

- Ki gondolná, hogy egy ilyen ártatlan lány, mint te inkább a hazugságot választja, mint az igazságot - mondja, miközben végig simít az arcomon. Mindenféle reakció nélkül nézek tovább szemeibe.

- Ki gondolná, hogy egy ilyen jó lelkű fiú, mint te képes összetörni egy lány szívét - felelek felszegett állal. Másodpercekig csak néz rám, majd közelebb hajol.

- Megint elvarázsolsz. - suttogja, ahogyan ajka éppen-éppen súrolja enyéimet.

- Kontrolláld magad, ha már elvetted azt a spanyol lányt - fordítom el fejemet. Nem bírom már tovább a tekintetét.

-  Tessék? - kérdi hitetlenkedve.

- Sisi mesélte. Valami Nataliet veszel el. Reggel kérted meg a kezét, nem? - kérdezem összevont szemöldökkel.

- Dehogy is! Te jó ég, nem egyáltalán nem! - lép hátra egyet és megdörzsöli arcát. Értetlenül mézek rá. Hiszen saját magam láttam a gyűrűt. - Úgy tudtam, hogy ezt hiszi és ezért sírt! De nem! Azt a gyűrűt nem is én adtam neki! A szüleitől kapta születés napjára. Az egész csak félreértés- magyaráz, én pedig döbbenten nézek rá. - Ugye nem hitted el te is? - jön ismét közelebb.

- De - motyogom. Zayn két keze közé fogja arcomat és úgy néz mélyen szemeimbe. Percekig megint csak néz.

- Tudod milyen érzés, ha egyszerre szeretsz két embert? Ha nem tudsz választani, pedig a két illető ég és föld? - suttogja ajkaimra. Persze, hogy tudom. Hogyne tudnám.

- Kire gondolsz? - kérdezem én is suttogva.

- Sisire és rád - mondja, majd ajkait enyémekre nyomja. Nem csókol meg, csak ott tartja ajkait.

- Szóval szereted még Sisit - jelentem ki, amikor eltávolodik tőlem.

- Ennyire önzetlen lennél, hogy amikor lehetnél te is mellettem, Sisit hozod szóba? - kérdi hitetlenkedve. Csak egy sejtelmes mosolyt engedek felé. El sem tudja képzelni, hogy ez milyen önző cselekedetem.

- Talán - vonom vállat, ő pedig mosolyog rá.

- Mindennél jobban szeretem Sisit - jelenti ki végig szemeimbe nézve. Valamiért nem hiszek neki, pedig szemében látom az őszinteséget.

- Még is engem csókoltál meg.

- Mert téged is szeretlek - vallja be, lehajtott fejjel. Ez így fura. Azt mondja, mind kettőnket szeret, de mi egy és ugyan az a lány vagyunk.

- Ha megtudnád kicsoda Sisi, mit tennél?

- Ugyan annyira, sőt még jobban szeretném, mint előtte - feleli őszintén. - Tudod, ahogyan egyre többet kérdezel, azt kezdem sejteni, hogy Sisi valójában te vagy - miközben kimondja, ezt végig mér alaposan.

- Miből sejted? - kérdezem közelebb hajolva hozzá. Szemeim ajkaira tévednek, és azon gondolkozom, miként kerülhetném el azt, hogy lebukjak.

- A csáberőtök ugyan olyan - mondja ő is ajkaimat nézve. - De miért kérdezel ennyit? - suttogja és neki nyom a konyhapultnak.

- Mert én... - én vagyok Sisi és szeretlek. Szerettem volna ezt mondani, de ekkor Natalie csattogott be magas sarkújában. Amikor ő bejött elugrottam Zayntől és a nappaliban foglaltam helyet.

- Nagyon jól tudod, hogy abból semmi jó nem sül ki, ha ott hagysz vele, erre meg tényleg megteszed! - hőbörgök Peterre, aki csak vállat von. - Ne vonogasd a vállad, utálom, ha ezt csinálod! - szólok rá, szemeimet forgatva.

- Te meg ne forgasd a szemeidet - szól vissza. Már épp mondanék valamit, amikor Niall szólal meg.

- Úgy veszekedtek, mint egy testvérpár.

- Tessék? Még csak az kéne! - szólok vékonyabb hangon. Megijedtem, hogy lebukok. Zayn pár perc után visszajön Natalie társaságában. Natalie méreget egy ideig, de aztán abba hagyja. Nyilván azt várja, hogy bemutatkozzak neki. Na, azt várhatja. A többiek pedig nem nagyon akartak bemutatni egymásnak minket. Érthető, hiszen nagyjából értik a kialakult helyzetet.

Fél óra elteltével döntöttem úgy, hogy mindenkitől elköszönök és haza indulok. Ez ideáig meg is volt, egészen addig, amíg ki nem értem a kocsimig. Ekkor ugyanis valaki megfordított és a kocsinak tolt. Ijedten néztem az illetőre, de amikor az ismerős barna szempárba néztem megnyugodtam.

- Nyugi, csak én vagyok - mosolyog rám biztatóan. Hosszan fújtam ki a levegőt és úgy néztem szem forgatva Zaynre.

- Ezt nyugtatásnak kéne vennem?

- Annak szántam.

- Pedig nem az - folytattam a bele kötést Zaybe. Összefontam karjaimat és határozottan néztem szemeibe, de azért akaratlanul is ajkaira téved néha-néha szemeim, amit ő is észrevett ezért is egy elégedett mosoly terült szét arcán.

- Tudod nem kéne tagadnod, hogy tetszem.

- Ami nem igaz, nem tagadhatom - tárom szét karjaimat, amit ő kihasznál és magához ránt.

- Tudom, hogy így van - suttogja, orrával kicsit megböki arcom, amitől mosolyra kúszik a szám.

- Érdekes, hogy Sisinek is ugyan így bizonygattad.

- Honnan tudod, hogy így bizonygattam neki is? - vonja fel fél szemöldökét, én pedig ajkamba harapok. Túl sokat mondtam.

- Az egyik legjobb barátnője vagyok. Mindent tudok - rögtönöznöm kellett, amit láthatóan el is hitt. Tévedtem.

- Az az érdekes inkább, hogy barátnők vagytok, de még egyszer sem láttalak titeket együtt.

- Mit akarsz ez alatt érteni? - nem tudtam mást mondani, hiszen a lebukás szélén állok. Elmondtam volna neki mindent, egészen addig, amíg észhez nem tértem, vagyis Natalie be nem lépett a konyhába.

- Azt, hogy szerintem már kitaláltam. Kitaláltam ki Sisi King, csak ő letagadja - amint ezeket kimondja, kihűl belőlem a vér. - Sejtem ki ő, sőt! Biztos vagyok benne. Az hiszi, nem érteném meg, nem szeretném többé, ha megtudnám az igazat. De csak, hogy tudd szeretem így is! Szeretlek így is! Mert biztos vagyok benne, hogy ő és te egy és ugyan az, az ember vagy - suttogja közel hajolva a fülemhez. Lemerevedve állok, míg ő lassan távolodik el tőlem végig szemembe nézve. Utána kapnék, hogy ez nem is igaz, tagadnám az igazat. Tagadnám az igazat, hogy védjem magam, de már nem tudom. Egyszerűen lehetetlen. Lehetetlen, hogy Zayn tudja, ki vagyok. Lehetetlen, hogy megtudja az igazat és még így is szeressen. Lehetetlen, hogy velem maradjon. Lehetetlen... De vajon túl sok a lehetetlen? Lehetséges, hogy ez a sok "lehetetlen", lehetséges is legyen?

- Ki kell találnom valamit! Egyszerűen abszurdnak tartom, hogy tudja az igazat! - túrok hajamba feldúltan. Eleanor és Beca csak néz rám, majd összenéznek és csendesen nyugtázzák, hogy előfordulhat, hogy megőrültem.

Igazán jól összebarátkoztak. Ennek örülök, mert mind a kettejükre szükségem van. Beca is van olyan jó barátnőm, mint Eleanor.

- Nem értelek! - sóhajt Beca és leteszi kávéscsészéjét. - Azt mondod, hogy tudja az igazat, de így is szeret, elfogad. Veled marad így is. - mondja el összefoglalva azt, amit én meséltem egy órán át. Egyetértően bólintok.

- Akkor még is hol itt a probléma? - száll be a beszélgetésbe Eleanor is. Mind a ketten kérdőn néznek rám, én pedig csak megrázom a fejem.

- Én nem akarom, hogy tudja, még ha elfogad, akkor sem! Ezt a titkot meg akarom őrizni! - idegeskedem tovább.

Hogy miért állok ennyire ellen annak, hogy mindent elmondjak Zaynek? Nem tudom. Talán még mindig félek. Hogy mitől azt nem tudom, de van egy halvány sejtésem. A szerelmétől. A szerelmétől, ami igazi is lehet. Félek, hogy túlságosan szeretném, és amikor elmenne, összetörnék. Ha nem is így lenne, el kéne mennem. Mindig el kell mennem. Nem maradhatok vele sokáig. Senkivel sem maradhatok sokáig. Nem ismer, nem ismeri a múltam. Senki sem ismeri a múltam egy részét. Csak is én tudhatom mi volt akkor, mások nem értenének meg. Főleg nem Ő. Zaynek és nekem nem lenne közös jövőnk. A távol jövőben mi nem maradunk együtt. Nem akarok vele együtt lenni úgy, hogy tudjam, mennyi időnk van hátra. Nekem így nem menne.

Mindennél jobban szeretem, nem akarok ekkora fájdalmat okozni neki. Túl bonyolult lenne az élete velem. 

Idegesen lépek be az ajtón. Ismét a stúdióban vagyunk, ismét megbeszélés, ismét félek. Most már nem csak a lebukás miatt. Megint kaptam egy levelet. Eddig senkinek sem mondtam. Minek? Több mint három hónapja nem volt semmi életjel felőlük. De most igen. És félek, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok. Már nem csak egy ártatlan játék ez.

Lábam meginog magas sarkúmban, amikor a lépcsőn megyek fel. Kapaszkodom a korlátba, félek, ha nem tenném, leesnék. Végig a lépcsőt nézem, csak akkor emelem fel fejemet, amikor felérek. Megkeresem a termet, ahol a fiúk már várnak. Amikor kinyitom, az ajtót mindannyian észreveszik csendességem, félénkségem, talán még ajkaim remegését is. Lassan a kanapéhoz sétálok, ráhelyezem a táskám.

- Sisi, beszélnünk kell! - néz rám sokat sejtően Zayn. Bólintok fel sem fogva, mit mondott az imént, és utána megyek. Utánunk jön még Harry és Niall. Nem értek semmit.

- Mi történt miért vagy ilyen csendes? - teszi vállamra kezét Niall. Összerezzenek pedig gesztusában semmi rosszindulat, bántó nem volt. Összeszorított ajkakkal megrázom a fejem.

- Azért vagy ilyen, mert a délelőtt, amiről beszéltünk... - kezdi sejtelmesen Zayn, de a végén függőben hagyja mondatát. Értetlenséget megjátszva nézek rá.

- Tessék?

- Ti ma beszéltetek? De hát egész nap Ninával voltunk ma - vonja össze szemöldökét értetlenül Harry.

- Én nem tudok róla, hogy beszéltünk volna - rázom fejem, és inkább kinézek az ablakon, ami mellett álltam. Ismerős alakot pillantok meg az ajtónál állni, aki egyenesen rám néz. Ajkaim elnyílnak, és csak nézek lefelé Rá.

- Mit nézel úgy? - jönne közelebb Zayn.

- Semmit - állok rögtön az ablak elé háttal, és feszülten nézem az értetlen tekintetű Zaynt. Nem akarom, hogy lássa őt.

- Jól vagy? - kérdi halkan, bizalmaskodó hangon Niall. Ráemelem tekintetem és egy halvány mosolyt erőltetek magamra.

- Mint mindig, teljes mértékben igen - szemrebbenés nélkül hazudok nekik, de láthatóan egyik fiú sem hiszi el.

- Mint mindig, most is hazudsz egy ilyen helyzetben - néz rám gyanakvóan Zayn. Hátra pillantok, hogy ott van-e még. Igen, ott van.

- Csak menjetek vissza, oké? - kérem kicsit hisztérikusan. Remegek, nem hiába, hiszen félek. Nagyon félek.

A fiúk bólintanak és visszamennek kivéve Zayn. Ő csak néz rám és én is rá.

- Zayn kérlek, ne gyere közelebb - tartom fel kezeimet, amikor lép egyet felém. Szemembe néz, majd kinyújtott kezeimre, és ismét szemeimbe.

- Akkor gyere te - válaszolja kissé távolság tartóan. Ez az ajánlat már jobban tetszik, éppen ezért megyek közelebb hozzá. - Mitől félsz? - suttogja mélyen szemeimbe nézve, tenyerét arcomra simítja.

- Csak ígérd meg, hogy nem adsz indokot, hogy kimutassam, hogy fontos vagy nekem. Ha ez kitudódik nem lesz jó vége. Téged féltelek Zayn, nem magamat! - suttogva beszélek én is, mélyen barna íriszeibe nézve.

- Miért?

- Csak ígérd meg! - kérem letörölve arcomról legördülő könnycseppemet.

- Megígérem - suttogja közelebb hajolva hozzám. Ajkait lágyan érinti az enyémekhez. Óvatosan, mint ha egy porcelán baba lennék. Érzékien csókolt meg, minden érzelmet beleadtunk mind a ketten. Tudjuk, hogy itt az idő.

- Ez volt az utolsó - suttogom ajkaira, még most is lehunyt szemekkel. Kezem az övén pihen, ami még most is arcomon van. Eltávolodom tőle és visszamegyek a többiekhez. Ők csak néznek rám, de én nem tudok velük foglalkozni. Amint eltávolodtam Zayntől újra úrrá lett rajtam a félelem. Megint csak bambultam más felé, gondolkodtam miként vehetnék véget ennek az egésznek.

- Te tudsz valamit? - hallom meg Louis suttogását tőlem pár méterre.

- Nem - válaszol Zayn. Tömören és röviden válaszolt.

  Egyszerűen nem tudok mit kitalálni. Nem tudok odafigyelni arra, amit Paul és a fiúk mondanak. Csak azon jár az agyam, hogy hogyan kéne megakadályoznom, hogy ez tovább fajuljon.

- Sisi nem akarsz mondani valamit? - néz rám összefont karokkal Paul. Én csak ártatlanul felpillantok rá és megrázom a fejemet. Paul megadóan sóhajt és errébb megy, hogy felvegye csörgő telefonját.

Nem sokkal később Paul elengedett minket, szóval mehettünk haza. Utolsóként sétáltam le a lépcsőn, minél lassabban. Nem akartam szembe találni magamat azzal, ami lent vár. Amikor végül leértem a földszintre Zayn megállított.

- Egy valamiről nem beszéltünk - mondja halkan és magabiztos mosoly terül el arcán.

- Miről? - kérdezem fáradtan sóhajtva.

- Tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy ma már egyszer beszéltünk és nem a stúdióban. Tudom, hogy te vagy Nina - közelebb jön, egészen hozzám préselődik.

- Zayn, nem... - kezdem sóhajtva, de félbe szakít.

- Ne tagadd le!

- Azt akarod hallani, hogy Sisi King és Nina Weyble ugyan az a két ember? - vesztem el a türelmemet. Most már dühösen szólok hozzá. Zayn határozottan bólint. - Igen, én vagyok Nina Weyble! - mondom szinte már hisztérikusan. Zayn annak ellenére, hogy tisztában volt ezzel döbbenten áll előttem. Megelégelve a helyzetet kirohanok az épületből.

- Sisi! - kiálltja Zayn, mire én megfordulok felé. Ijedten néz rám Zayn. Elsőnek nem értem miért, majd megérzem oldalamban a szúró fájdalmat. Nem kapok levegőt, kezemet a szúró pontra szorítom. Vérzik.

Zayn szalad hozzám, hogy elkapjon, ami sikerül is neki.

- Sisi kérlek, bírd ki! Nina! Kérlek! - Zayn elsírta magát. Csak nézek könnyekkel teli barna íriszeibe, és azt kívánom bár sose szeretett volna. Akkor nem fájna neki.

Milyen érzés az, amikor úgy érzed meg fogsz halni? Azt mondják, lepereg előtted az életed. Előttem csak egy valami pörgött le. Csak néhány jelenet. Amikor a fiúkkal voltam. Amikor annyit nevettünk együtt, vagy vigasztaltak, amikor együtt voltunk. Zayn csókjai rabul ejtették gondolataimat. Lehetetlen kitörölni azokat a barna szemeket, azt a mérhetetlen nagy szerelmet, amit iránta érzek. Ha akarnám, se tudnám.

A halál, simogató keze ott volt mellettem és próbált elérni, megfogni, hogy aztán magával ragadjon. Mellettem volt és elkapni készült. De én csak álltam ott és nem tettem semmit. Nem tettem sem ellene, sem pedig az érdekében. Pedig elfuthattam volna. Elfuthattam volna habár haszontalan lett volna. Hiszen keze oly hosszú, hogy bárhol, bármikor elkapna. Csak álltam egy helyben és magam elé képzeltem mindent. Mindent, hogy Zayn miként csókolt. Miként jött rá, hogy ki vagyok. Miként reagált. Magam elé képzeltem miként lesz a jövőnk. Csak mi ketten. Ő és Én. A világ legszebb gondolata.

Egyszer csak éreztem, hogy hideg kéz simul kezemre. El akartam rántani onnan, de az erős kéz csak húzott.Tudtam kihez tartozik az a kéz. Elkapott. A halál elkapott és nem akar ereszteni.

" Tévedsz! - felelte: - híred élni fog, ami porba hal, az csak a földi lom.  Szépséged a dalaimban lobog s dicső neved a mennybe fölírom. S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,  örökké él s örökké megújul. " 

Hogy mire emlékszem? Csupán csak egy fülsüketítően rikító, sípoló hangra. Mély zokogás hallatszik valahonnan. Valahonnan, ami számomra már oly messzinek tűnik. Még is érzem. Érzem, mint ha én magam is sírnék, összetörnék belülről. Kezem vizes lesz, amit nem értek. Még is mitől? A sípoló hang ismét visszaáll a megszokott pityegésre és a rejtélyes víz sem folyik már kezemre. Elhalkul minden. Ismét körül vesz a sötétség és én nem értek semmit. Semmit sem értek csak egy valamit. A halál nemrégiben elkapott, én mégis itt vagyok. Talán sikerült elmenekülnöm valami csoda folytán. De érzem, hogy még itt van valahol. Körülöttem bujkál valahol, hogy ismét elkaphasson. De nem hagyom. Nem hagyom, mert Vele akarok lenni. Zaynel akarok lenni, nem fogom itt hagyni őt. Csak sikerüljön elmenekülnöm. Csak lehessek már vele.

  Talán még sosem kellett ennyi ideig várnom. Vártam, hogy valami történjen. Se jó, se rossz. Egyszerűen csak léteztem ott, a semmi közepén. Olyan akár egy mámorító álom. Csak, hogy ez a kemény valóság. 

Megint megragadott egy kéz. De ez már nem a halál jég hideg keze volt. Ez más volt. Meleg kéz fogott meg, és nem a mélybe rántott. Ez az élet meleg keze volt. 

Lassan nyitom ki szemeimet. Jól hallottam a pityegő hangot, a mellettem lévő gép volt az. Csak egy valaki volt bent a kórteremben. Eleanor

- Nina, úristen! - kapja fel rám tekintetét, amikor megmozdítom karom. Szinte rám ugrik, akkor erővel ölel át, mire én fájdalmasan nyögve oldalamhoz kapom kezem. - Jajj, sajnálom! - egyenesedik fel azonnal ijedten nézve rám.

- Semmi baj - mondom rekedten. - De még is mi történt?

- Nem emlékszel? - néz rám teljesen csodálkozva, én pedig óvatosan megrázom a fejem. - Hát... Valaki meglőtt téged, Zaynek sikerült elkapnia így fejsérülés nem keletkezett, de a golyó súlyosan megsebesített. A férfit, aki eltalált elkaptál szerencsére. Nem engedtek be eddig senkit csak engem. - meséli, nekem pedig enyhén leesik az állam. 

- Hogy engedhettek be? Nem csak családtagot engednek be ilyenkor? - nézek rá értetlenül. 

- Csak, hogy tudj a róla a húgom vagy. - húzza ki magát büszkén. - Mostoha húgi - kacsint rám Eleanor, mire nekem mosolyognom kell. 

- Csak tanultál tőlem a hazudozásokban - nézek rá büszkén.

- Igen ám. De most szólnom kell a doktornak. Azt mondta, ha felkelsz, azonnal szólnom kell valakinek - mondja és megindul az ajtó felé. Amíg Eleanor elment addig én jobban végig néztem magamon. Ismét a kórházi ruhát viselek, oldalam be van kötözve, infúziót is kapok. Eleanor nem sokkal később egy orvossal tér vissza, aki kikérdez, hogy hogyan érzem magam, mim fáj, emlékszem-e mi történt.

- Rendben, ha bármi baj lenne, azonnal szóljanak! - mondja és távozik.

- Behívjak valakit? - mutat El az ajtó felé, ahol minden bizonnyal a fiúk vannak.

- Zayn itt van? - kérdezem, El pedig bólint. A tudat, hogy itt van már csodálatos érzés.

- Behívjam? - kérdi, de én csak megrázom a fejemet.

- Tudnál adni egy papírt és tollat? - Eleanor kutakodni kezd, a táskájában majd előhúz, egy kis füzetet abból tép ki egy lapot, amit oda ad a tollal együtt. Zaynek írok. Ha személyesen nem is mondhatom el neki ezeket, legalább tudjon róla. 

Zayn! 

Köszönöm, hogy elkaptál! Köszönöm, hogy utánam jöttél! Köszönöm, hogy most is itt vagy kint! De én még képtelen vagyok arra, hogy láss. Sajnálom! Sokat tettél eddig értem, sőt! Rengeteget! Tényleg mindig mellettem voltál, ha baj volt, még ha a baj forrása te voltál. De mindig itt voltál. 

Annyira sajnálom! Kiérdemelted az első pillanattól kezdve a bizalmam, semmit nem tettél ellene, ellenem. Én mégis gyáva vagyok, és nem merek veled szembe állni. Szembe állni és megmutatni ki is vagyok. Több mint fél éve szeretsz és én is téged. Vagyis merem remélni, hogy nem untad meg a sok hazugságot és még most is szeretsz. Tíz hónapja találkoztunk először. Butaságnak hangzik, de még most is teljes mértékben, minden pillanatra emlékszem azon az estén, hogy milyen szárazan viselkedtem veled. Lehet, hogy a fiatalos naivságom miatt van ez így, ami téged annyira csábított. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan tudsz egy ilyen kislányt szeretni, hiszen felnőtt férfi vagy én meg...Én meg csak egy buta kislány, ahogy te fogalmaztál egyszer. 

De nem csak ebben hazudtam. Nem csak abban, hogy ki vagyok igazából. Múltam van Zayn, amiről senki sem tud. Csak is én. És a múltam kísért, és kísérteni fog egész életemben. Nem véletlenül lőttek meg. Nem véletlenül nem akartam, hogy mutatkozz velem, akkor tudnák, hogy a saját életemnél is fontosabb vagy számomra. Védeni akartalak és még most is. Merthogy ezzel nincs vége. Ez az egy dolog lezárult, de sok-sok minden áll még mögöttem, előttem, amiktől félek. 

Mindig a hazugságaim mögött bújok el. Ez nem fog változni. Sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, mert csalódni fogsz bennem. Ismét. Amikor azt mondtam, hogy én vagyok Nina hazudtam. Csak azért mondtam, hogy elmehessek. Sajnálom! Valóban engem is Ninának hívnak, de ő más, mint én. Én sosem leszek olyan ártatlan, mint ő. Én mindig is a fekete bárány leszek. Én, Sisi King csak egy kitalált dolog vagyok. Te ebbe a kitalált akármibe szerettél bele. Nem abba, aki igazán vagyok. Te ebbe a nagyszájú, magabiztos, hazudós még is titokzatos lányba szerettél bele. Csábított téged az, hogy titokzatos vagyok, és nem ájulok el tőled rögtön. Én igazából teljesen más vagyok. Nem azt mondom, hogy pont az ellentéte, mert akkor csak ismét hazudnék. De igazából sosem hazudok ennyit. Nem is vagyok ennyire nagyszájú. Neked pedig néha-néha sikerült lebontanod ezt a falat, amivel körülvettem magam, hogy senki sem ismerjen meg igazán. Lassacskán, leomlasztottad, de nem egészen. Én pedig most menekülök. Ismét menekülök. Sosem álltam meg, ha az igazságra került a sor, sosem árultam el senkinek sem ennyi mindent. Most is menekülni fogok, de csinálom végig. Nem várom meg amíg a fal másik felét is leomlasztod. Amint kiengednek, a kórházból elmegyek. Most úgy sem jöhetsz be, és utána már nem fogsz látni. Kegyetlen dolog, tudom. De mindig is kegyetlen voltam, vagy annak kellett lennem. Amikor azt mondtam; "Ez volt az utolsó!". Akkor valóban úgy gondoltam. Nem szívesen mondtam ki, de akkor is ez így van. 

Csak, hogy tudd; Többnyire próbáltam hazudni neked, de amikor az érzéseim kerültek szóba feléd, sosem hazudtam! 

Örökké szeretni foglak! 

Sisi