- Ki kéne tűzni az esküvő időpontját - nézek mosolyogva
Loura, aki éppen az útra koncentrál vezetés közben.
- Aha, biztosan - motyogja unott, monoton hangon. Mostanában mindig ez van,
egyszerűen nem tudom vele normálisan beszélni.
- Baj van? - vonom össze szemöldököm, kissé félre biccentve fejemmel.
- Már miért lenne? - morogja, amikor befordul a házunkhoz.
- Ideges vagy, képtelenség veled beszélni normálisan - morgom én is majd
kiszállok és az ajtó felé kezdek rohanni.
- Mert veled aztán lehet - köt, belém mielőtt a házba érnék. Nem fogok
jelenetet rendezni az utcán, megvárom, amíg bejön, hogy kérdőre vonhassam.
- Mégis mire véljem ezt? - kérdem csípőre tett kezekkel, amikor beér.
- Mit? - sóhajt fel.
- Ezt - mutatok kettőnkre, de tekintetéből még mindig csak az unalmat és az
értetlenséget látom. - Az unott hangsúlyt, azt, hogy beszólogatsz.
- Ne kezdj el hisztizni - indul meg a nappaliba otthagyva engem csodálkozva és
megbántva.
- Hogy mit csinálni? - sietek utána, ami bár magas sarkúmban nehéz, de jelenleg
ez a legkevesebb gondom.
- Hisztizni, tudod, amit mostanában gyakran teszel - fordul felém féloldalasan,
de ugyanúgy a laptopjával van elfoglalva.
- Hát nem veszed észre, Louis? Tényleg ennyire vak vagy? - kelek ki magamból.
Úgy sírnék. Úgy a karjaiba vetném magam és csókolnám. De nem, nem siklok felül
ezek fölött, egyszerűen már nem megy.
- Ezt meg hogy érted? - fordul felém immáron teljesen. Elsőnek mikor felém
fordult láttam a szemében azt, amit régen nyilván kétségbeesett hangom
térítette észhez kissé. De amikor megszólal ugyan az az unott, és ellenséges
Louissal állok szembe.
- Folyamatosan veszekszünk semmiségeken, már évek óta nem működik valami
rendesen.
- Ez hülyeség.
- Nem, nem az! Amikor az esküvőt szóba hozom, te terelsz, vagy ami rosszabb
unott vagy vele szembe. Egyszerűen elegem van, hogy mindenkinek mutassam minden
rendben, még a saját barátainknak is hazudunk!
- Szeretnéd világgá kürtölni vagy mégis mit akarsz? - tárja szét karjait
idegesen.
- Nem ezt akarom. Azt akarom, hogy minden rendben legyen közöttünk, de annyira
nyilván való, hogy te nem igyekszel - kiabálok idegesen, pedig belül majd szét
esek a kétségbeeséstől.
- Ez nem igaz! Különben is, ha annyira igyekeztél volna te is, akkor most nem
veszekednénk.
- Egy kapcsolathoz két ember kell Louis és nekem egyre többször úgy tűnik, hogy
te kihúzod magad ebből.
- Igazad van, "kihúzom magam belőle" - szól gúnyosan, bólogatva.
- Talán akkor esküvő sem kellene! - kiabálok ismételten, összefonva karjaim és
várom a folytatást.
- Eddig ez a legjobb ötlet, amit valaha mondtál! - bólogat elismerően. Nem
tudom, hogy a csalódottságom, a döbbenetem vagy a szomorúságom e a nagyobb,
mindenesetre egyiket sem mutatom ki. A közös szobánkba szaladok és veszem elő a
bőröndöm, amibe minden dolgomat bele pakolom, előtte viszont gondosan bezárom a
szoba ajtaját. Hajam arcomba hull, ahogy könnyezve pakolok, nem törődve véresre
harapott ajkaimmal. Nem gondoltam volna, hogy idáig elfajulnak majd a dolgok,
képtelen vagyok elhinni, hogy egy kilenc éves kapcsolat így és ilyen gyorsan
véget érjen.
Bőröndömmel oldalamon állok az ágy mellett. Egyszerűen csak elfog a düh és az
első kezembe akadó dolgot vágom a falhoz. Ez pedig egy ékszerdoboz volt, amiben
azok az ajándékok voltak amiket Louistól valaha kaptam. Szomorúan mégis dühösen
nézem a szétesett dobozt és a földön heverő ajándékokat. Szaladok, le a lépcsőn
majd meglátom a kanapén ülő Louist. Térdein támaszkodik, kezein támasztja
állát. A gyűrűs dobozba helyezett eljegyzési gyűrűt még egyszer megszorítom,
tudom, hogy nem fogom már viselni. A kanapéhoz sétálok és leteszem, elé az
asztalra a dobozt majd elindulok, megpróbálva nem törődni könnyeimmel. Még vissza
pillantok, és csak azt látom, ahogyan Louis a dobozkát a kezében tartja, és
maga elé mered. Ezután már kilépek az ajtón és elhagyom a helyet.
- Minden rendben lesz, gyere. Itt vagyok melletted! -
suttogom barátnőmnek, bátorítóan belé karolva. Egy film premierre voltunk
hivatalosak a fiúkkal együtt. Persze nekem Zayn mellett kellett volna
megjelennem, de Elt is hívták őt pedig nem hagyhattam egyedül. Louissal napok
óta nem beszéltem egyszerűen nem vagyok képes hozzá szólni. Tudom, persze
Eleanor is hibázott, de Louis is elég nagyot. Nem vagyok benne biztos, hogy
kifognak békülni.
- Menjünk - sóhajt, ismét kissé szomorúan. Nem mondja, hogy rosszul van, nem is
sír egyszerűen csak üres. Még sosem láttam ilyennek.
- Baby - húz magához Zayn egy csókra, amikor Eleanorral bemegyünk és a
megfelelő mennyiségű bájolgás után megkerestük a fiúkat.
- Zaynie - köszönök én is suttogva a csók után.
- Ne legyetek már nyálasok - forgatja szemeit Louis. Ellenben Eleanorral ő nem
csendes és szomorú lett, hanem egyenesen kibírhatatlan. Flegma és folyton lenéz
mindenkit, ami már nagyon zavaró. Mindnyájunknak rossz, ahogyan feldolgozzák
ezt a dolgot.
- Ők legalább boldogok - motyogja Liam barátnője, Shopia. A napokban
ismerkedtünk meg, a többieknek nem olyan szimpatikus, de nekem nagyon is. Ő még
nem tudja, hogy ismerjük egymást, de én pontosan tudom ki ő.
- Shopia mi lenne, ha nem szólnál hozzám? - kérdi nem túl kedvesen Louis.
- Nagyon gyorsan fejezd be ezt a hangnemet felé! - nézek mérgesen Louisra. Liam
és Shopia hálásan néznek rám, a többiek viszont nem törődtek ezzel a kis
jelenettel.
- Sora a bátyádéknál van, akkor biztosan? - kérdi féltően Zayn. Aranyos, hogy
miként félti Sorát.
- Igen, ne aggódj - mosolygok rá.
A premier egész jó volt, lényegében Eleanorral és Louisal voltam elfoglalva, de
közben persze Shopiával is beszélgettem. Szinte már röhej, hogy ennyire nem
ismer meg.
- Valamit tervelsz - húz magához hátulról Zayn amikor már kényelmesen átöltözve
a lakásán vagyunk. A többieknek nem volt kedvük haza menni kivéve Louist és
Eleanort akik haza mentek, én pedig amúgy is itt lettem volna Zaynnél hiszen
már sikeresen átköltöztünk ide, a házamat pedig bérbe adtam.
- Mégis mit tervelnék? - kezeimet kezeire helyezem kissé elmosolyodva.
- Látom a tekinteted. Azt hiszed, nem ismerem fel ezt a nézést? Ugyan így
néztél, amikor először húztad az agyam, vagy amikor a turné alatt éppen valami
gonoszságon törted a fejed, amivel biztosan rosszabb lesz nekünk.
- Megérdemeltétek.
- Gyerekesen viselkedtél - csókol bele nyakamba.
- Ezt sajnálattal hallom, ugyanis ugyan azon az elven vagyok, mint akkor, ebben
nem változtam - fordulok egyet így vele szembe vagyok.
- Nem igaz. Sokat változtál, mint például ebben is - ad egy apró puszit számra,
amit én elmélyítek egy csókba. Nyakára apró puszikat adok, de van, hogy nem is
adok puszit rá, majd kissé megharapom nyakának jobb felét, ahol tudom, hogy
jobban élvezi.
- Ha ugyanúgy lelépsz, mit akkor, amikor elsőnek csináltad ezt, esküszöm, hogy
nem csak egy csók erejéig zárkózom be veled - suttogja. Elmosolyodom, hogy
ennyire emlékszik, hiszen azért csináltam ezt, mert a legelső alkalommal,
amikor valami más is volt közöttünk, akkor is ezt csináltam.
- Nem fogok - suttogok apró csókot nyomva ajkaira.
- Szóval...mit tervelsz? - kérdi újból, amikor kissé eltávolodik tőlem, de
éppen csak annyira, hogy mosollyal ajkain nézhessen szemembe.
- Ha azt mondanám, hogy ismerem régebb óta Shopiát elhinnéd? - teszem vállaira
kezeim és kíváncsian várom reagálását.
- Bele kéne már törődnöm, hogy túl sok embert ismersz - sóhajt fejét rázva, ami
csak megmosolyogtat. De igaza van, elég sok embert ismerek a múltamból
kifolyólag.
- De gondolom, ő erről még nem tud - találgat egyik szemöldökét felvonva,
igazat, adok, neki mivel bólintok. - Akkor ezért vagy vele kedves.
- Régen is színpatikus volt, nem értem ti miért nem bírjátok - rázom fejem,
Zayn csak vállat von.
- És konkrétan mi a terved? - kérdi már sokadjára.
- Konkrét tervem még nincs - vonok vállat. - De majd lesz - mosolygok rá, de ő
csak szemeit forgatja.
- Te és a terveid - sóhajt, ismét, míg felültet a pultra.
- Igenis jó terveim vannak - nyújtom ki rá nyelvem kislányosan.
- Remélem az esti tervedbe én is benne vagyok - kap, fel majd fel siet velem az
emeletre. Őszintén szólva túl fáradtak voltunk, hogy mást is csináljunk szóval
amint befeküdtünk az ágyba mind a ketten el is aludtunk. És persze az is zavaró
tényező lett volna, hogy a barátaik alig pár szobával arrébb vannak.
- Nem sokára jövök - puszit adok Zayn szájára, míg a
többieknek csak intek. Az orvoshoz megyek, mivel vissza kell mennem hozzá a
szokásos vizsgálatokra. Zaynnek viszont még most sem mondtam el, egyszerűen
nincs elég bátorságom.
- Merre mész? - kérdi kissé aggódva.
- Csak Paullal találkozom - varázsolok magamra egy mosolyt, ő pedig bólintva
megy a konyhába.
- Hova mész? - kérdi suttogva Liam.
- Ennyire nyilván való, hogy nem, igaz, amit mondok? - suttogom én is kínosan
felnevetve.
- Eléggé - bólint Harry is.
- Mennem kell, puszi nektek - intek és kisietek a házból. Kocsimba menet közbe
leveszem a maszkot és a parókát és kicsit át is öltöztem, így nem olyan
feltűnő. Kicsit aggódok, hogy valami baj lehet, de ez ugyanúgy Soraval való
terhességemnél is megvolt. Persze az orvos biztosított róla, hogy minden
rendben és csak annyira kért, hogy több koncertem ne legyen, amíg nem születik
meg a pici. Arra is figyelmeztetett, hogy egy-két hónap és elkezd majd nőni a
pocakom is így ajánlott, hogy az apuka megtudja minél előbb, főleg ha azt
szeretném, hogy amikor kiderül, a kicsi neme akkor itt legyen ő is.
Majd nem egy óra alatt ezt meg is jártam így még beugrottam egy kávézóba egy
kávéért, de arra még véletlenül se számítottam, hogy amikor kisétálok onnan
velem szembe Zayn, Niall és Harry.
- Ó jajj, basszus - motyogom, ahogyan veszek egy fordulatot.
- Nina? - Zayn hangjára ledermedek. Nem hittem, hogy meglát, sem pedig, hogy
felismer. Ajkamba harapva fordulok meg táskámat szorongatva, próbálom nem
összeroppantani a papírpoharas kávémat.
- Hello - intek idegesen. Niall Zayn háta mögött van kissé és csodálkozva tárja
szét karjait, míg Harry a gyűrűs ujját mutogatja. A gyűrű...basszus, ha ezt
Zayn meglátja nekem annyi.
- Rég láttalak - mosolyog kissé erőltetetten Zayn.
- Aha, igen. Elköltöztem - motyogom, míg próbálom úgy tartani a kezem, hogy ne
látszódjon a gyűrű.
- És hogy vagy?
- Figyelj, sajnálom, de rohannom kell. Sziasztok - alsó ajkamba harapva
fordulok meg és megyek a kocsim ellenkező irányába.
- Elkísérlek - szalad utánad Zayn. Ezt nem hiszem el, ez nem történhet meg. Nem
lehet az, mint régen én ezt nem kezdem, előröl.
- Nem szükséges - szólok végül kissé rekedten.
- Szívesen teszem.
- Hát jó - sóhajtok fel.
- Minden rendben? - kérdi összevont szemöldökkel vizslatva ideges arcom.
- Hát persze, hogyne - motyogom.
- Tudod, Harry még mindig szingli - feleli mosolygós hangon, én pedig
értetlenül kapom felé fejem.
- Tessék?
- Nem úgy nézel ki, mint akinek van valakije - von vállat. Akaratlanul is
elnevetem magam, pont, hogy van valakim, ráadásul nem is akárki. Kérdő
tekintettel néz rám, de én csak legyintek ugyanúgy mosolyogva.
- El kell, szomorítsalak, de nagyon is van valakim - nézek barna szemeibe
mosolyogva. Nem sokára hozzá megyek, mégis a mai napig eltudok veszni barna
szemeiben. Nem vettem észre, de közben egy parkba tévedtünk ahol aztán leültünk
egy padra.
- Úgy hallottam Sisivel újra egymásra találtatok - mosolygok rá bájosan. Így,
hogy ülünk sokkal könnyebben letudtam venni észrevétlen a gyűrűm. Zsebembe
süllyesztettem, de azért még ott is fogtam. Elgondolkoztam így hirtelen. Mi
van, ha ez az egész nem is olyan jó ötlet?
- Igen, már a kezét is megkértem - mosolyog boldogan.
- Nem szeretnék ezzel ártani vagy beleszólni, de nem túl elhamarkodott? Mármint
mióta ismeritek egymást? Az az egy év régebbről és most pár hónap? -
mondandómtól megdöbbent mégis kicsit elgondolkodott. Jesszus, mit teszek? Én
nem akartam ezt! Egyáltalán nem! Csak kicsúsztak belőlem a szavak, még csak nem
is gondoltam komolyan.
- Talán igazad van - folyt el egy sóhajt.
- Dehogyis, ne is hallgass rám! - legyintek, hátha menthetem, amit még tudok.
- Szeretem, őt mégis még a mai napig olyan elérhetetlennek tűnik, kicsit kezdek
már belefáradni. Főleg, hogy most megint titkol előlem valamit, amivel
tisztában vagyok, hogy komoly dolog, de nem tudom mi az. Szeretnék tőle majd gyerekeket,
vele lenni úgy igazán - utolsó mondatát már csak suttogja.
- Szeretnél tőle majd gyerekeket? - idézem szavait kissé csodálkozva.
- Szeretem. Ha lenne, egy közös gyerekünk az csak még inkább boldogabbá tenne -
kezem automatikusan hasamra csúszik, amit Zayn tekintetével követ végül
döbbenten néz rám.
- Te...terhes vagy?
- Igen - nevetek kissé kínosan, hiszen mégis csak úgy mondta el neki ezt, hogy
ő végül is nem fog tudni arról, hogy a menyasszonya terhes.
- Túl idegesnek tűnsz, ahhoz, hogy minden rendbe legyen még így is -
összeszűkített szemekkel néz rám.
- A barátom nem tud róla, nem tudom, hogy mondhatnám el neki. Azt se tudom
biztosan, hogy akar e gyereket. Félek elmondani neki - És puff. Ugyan ott
vagyunk, ahol régen. Neki öntöm ki a szívem, úgy, hogy neki fogalma sincs róla,
hogy máskor ki vagyok. A történelem ismétli önmagát.
- Minél előbb mond el neki. A férfiak nem szeretik, ha titkolóznak - mosolyog
rám bátorítóan, míg egyik kezét az én kézfejemre helyezi. A szokásos bizsergés
átfut rajtam, mint mindig, de így most olyan fura. Régen voltunk ilyen
helyzetbe. Kénytelen vagyok kissé elhúzni a kezem. Amikor legelsőnek ilyen
helyzetbe kerültünk rá pár hétre csókolóztunk és tönkre ment az egész
kapcsolatunk. Nincs szükségem még négy évnyi szenvedésre.
- Emlékszel ugye, hogy valamit nem zártunk le? - kérdi immár sokkal halkabban.
- Emlékszem - bólintok kurták, elkapva tekintetem. Persze, hogy emlékszem.
Amikor legutóbb Ninaként találkoztunk megígértem neki, hogy hamarosan
találkozunk, de én leléptem. - Sajnálom, de elkellet mennem - nézek fel
szemeibe.
- Azért szólhattál volna - fújja ki a levegőt erőteljesen. Zavartan nézek
félre, nem tudok mit mondani.
- Azóta viszont mind kettőnknek rendbe jött az élete - erőltetek magamra egy
mosolyt és felállok. - Sajnálom, de nekem lassan mennem kell.
- Remélem, találkozunk még - áll fel ő is.
- Persze, rendben - mosolygok, majd ölelő karjai közé vetem magam.
- Ismerlek már Nina, tökéletesen jól ismerlek, ne próbálj hazudni nekem -
suttogja fülembe majd engem ott hagyva döbbenten, elsétál.
Túl feltűnő lett volna, ha rögtön haza megyek így még
elmentem Katherinahoz, majd Doniyával is találkoztam, aki egy munkalehetőség
miatt Londonba jött. Természetesen haza cipeltem magammal
- Most komolyan mennyire vagy százas? - sóhajt Niya mikor belépünk a
lakásba és a történteket meséltem neki.
- Semennyire - tárom szét karjaim. Otthon érezve magát dobta le a kanapéra a
táskáját és kabátját, de ahogy észre vettem öccse nincs itthon.
- Miért lógnak ezek mindig együtt? - csóválja fejét sóhajtva.
- Tekintve, hogy együtt jobban vigyáznak Sorayara nem bánom - vonok vállat. -
Átöltözök, és már jövök is - bólint, én pedig már szaladok is a szobába.
Átöltözve már indultunk is a közös házba. Elszerettem volna még mesélni Niyának
a terhességem, de nem volt már annyi időnk és azt se tudtam, hogy hogyan kezdjek
bele. Pedig valakivel még meg kell osztanom ezt Eleanoron kívül. Hallanom kell
más véleményét, ő túlságosan ellenem van ebből a szempontból és őszintén szólva
nem akarom az én gondjaimmal traktálni, amikor neki is romokban az élete.
- Megjöttünk - kiáltok amikor, belépünk az ajtón.
- Miért többes szám? - dugja ki a fejét Harry, aki ha jól gondolom a konyhába
igyekezett.
- Vendéget hoztam - vonok vállat és tovább megyek a nappaliba. - Zaynie itt a
nővéred - kiáltok az emelet felé, amikor rájövök, hogy a nappaliba nincs senki.
- Többiek? - kérdem Harrytől.
- Liam Shopiával, Niall stúdió, Louis pedig fene se tudja. Eleanor?
- Nem tudom - mondom elhúzott szájjal.
- Nem normálisak annyi biztos - sóhajt, majd őt váltja vőlegényem, akinek
kezében Sora nevet.
- Van saját lába is ám - vonom fel egyik szemöldököm. Elkényezteti, ezt a lányt
komolyan mondom.
- Az én lányom is, eddig anyuci kislánya volt, most már apuci kislánya is -
büszke mosollyal arcán ér le mellém és hosszú csókot nyom számra.
- Niya! - kiált Sora és leugrik apja öléből.
- Szia Picur! - kapja fel ölébe Doniya unoka húgát.
- Miért van az, hogy a testvérem hamarabb szól neked, hogy itt van a városban,
mint nekem? - karolja át derekam, amit én csak megmosolygok.
- Itt hagyhatunk egy gyerekkel titeket, vagy inkább ne? - vonja fel szemöldökét
Zayn, ahogy Doniyának és Harrynek beszél.
- Természetesen itt - húzza ki magát Niya.
- Én nem vállalok érte felelősséget - tartja kezeit maga elé Harry védekezően.
Zayn megindul, az emelet felé én azonban még ott állok.
- Egy perc és megyek - mosolygok rá, bólint és felmegy. Harryre nézek, aki
kissé aggódva néz rám.
- Tele tömted a fejét, idióta - rázza a fejét suttogva.
- Te jó ég - sóhajtok. - Semmi konkrétat nem tudsz?
- Nem - rázza a fejét elhúzott szájjal.
- Akkor felmegyek - sóhajtok majd felsietek. A szobánk erkélyén van, tehát oda
megyek hozzá. Ölébe ülök mosolyogva, amit ő viszonoz és egy hosszú csókra húz
magához elsőnek.
- Ezt miért kaptam? - temetem nyakába elvörösödő arcom.
- Miért ne csókolhatnálak meg csak úgy? - puszil arcon, majd felnézek szemeibe,
amik pár pillanat múlva elkomorulnak.
- Baj van? - komolyodok el én is, de már sejtem mit akar mondani.
- Arra gondoltam...Szóval, hogy... Esetleg...
- Jajj, Zayn nyögd már ki.
- Szóval mit szólnál hozzá, ha nem házasodnánk össze? Nagy gond lenne? - nyögi
ki végül alsó ajkába harapva. A mosoly az arcomra fagy, szemeim egyszerre
válnak kifejezéstelenné.
- Rendben, ahogy akarod - állok föl öléből.
- Nem szakítani akarok, egyszerűen túl gyors a házasság úgy érzem - kap karom
után kissé kétségbeesetten. Ugyanúgy nézek rá, de nem fogom meg kezét, ahogyan
ő az enyém.
- Oké - bólintok, majd kihámozom kezemet az övéből. Leveszem a gyűrűt és felé
nyújtom, de ő csak csodálkozva néz hol rám, hol a gyűrűre.
- Azt akarom, hogy hord - rázza meg a fejét.
- Ha nem veszel el, nem fogom hordani. Nem lenne tisztességes - a kis asztalra
helyezem a jegygyűrűt és lesietek az emeletről. Könnyeim már gyűlnek szemembe,
de nem engedem ki őket.
- Mi történt? - néz rám ijedten Doniya.
- Majd az öcséd elmondja - eresztek felé egy keserű mosolyt. - Kicsim, nem baj,
hogy ha ma kicsit Doniyával legyél? Anyunak el kel intéznie pár dolgot -
guggolok le a kanapén ülő kislány elé.
- Megígéred, hogy elmesélsz majd mindent? - néz, rám barna szemeivel én pedig
bólintok. Okos kislány, felnőttesen gondolkozik néha így elmerem mesélni neki.
- Siess vissza anyuci! - kapaszkodik nyakamba majd arcomra nyom egy cuppanós
puszit. Ez még a helyzet ellenére is meg tud mosolyogtatni. Hallom ahogyan Zayn
kijön a szobából így én is adok gyorsan egy puszit Sorának majd Harrynek és
Niyának intek, és már sietek is a kocsimba, amivel aztán Eleanorhoz indultam.
Ahol, most a legjobban megértened az ott lesz ahol, El van. Ilyenen megy
keresztül ő is, tudja, miről van szó, milyen érzés. Megalázó volt. Fájdalmas. A
gyűrű hiánya ujjamon pedig hiányérzetet is kelt bennem.
- Mi történt? - kérdi El komoran még is meglepődve, amikor ajtót nyit.
- Ami veled is - mosolygok keserűen, könnyes szemekkel. Kissé értetlenül néz,
végül leesik neki.
- Gyere - suttogja, és magához ölelve von beljebb a házba.
***
- A férfiak bunkósságára! - tartja magasba whiskey-s poharát
Eleanor.
- A férfiak bunkósságára! - emelem poharamat én is az alkohollal benne, majd
egyszerre húzzuk le barátnőmmel. Körülbelül négy órája jöttem el ebből az első
fele meséléssel és sírással telt el. Mostanra már megettünk egy-egy tábla
csokit, most alkoholba folytjuk bánatunkat. Ellőtte viszont küldtem egy SMS-t
Doniyának, hogy ha lehet, senki se keressen, és csak, hogy tudja Eleanornál
vagyok, de ne jöjjön ide senki. Válasza az volt, hogy természetesen hagynak
minket, és azt is hozzátette, hogy az öccsének lekevert egyet helyettem is.
Nos, őszinte leszek: Nem érdekel. szeretem Zaynt és tudom, hogy most miattam
van ez, mert én kavartam be saját magamnak, de ez mindennek a teteje már nekem
is. Inni, nem ihatok sokat, hiszen terhes vagyok, elvileg semennyit se kéne, de
ez a kis pohár nem árthat sokat. Tudom, ezt a kis poharat is megfogom még bánni
később.
- Mondanám, hogy irány bulizni, és igyuk le magunkat, de terhes vagy szóval
megszívtuk - húzza el a száját.
- Csoki, filmmel?
- Csoki, filmmel - bólintok rá.
- Zaynt azért kinyírhatom? - néz rám felcsillanó szemekkel.
- Én se nyírtam ki Louist - rázom a fejemet, mire Eleanor elhúzza száját
csalódottan. - Különben is Zayn nem szakított velem "csak" az
eljegyzést bontotta fel - vonok vállat.
- Az épp elég, ahhoz, hogy megverhessem - bólogat El a saját gondolataiban
bízva.
- Megverni csak én verem meg, ha már mindenképpen kapnia kell egy verést -
mondom, majd állok is fel, amikor hallom, hogy csengetnek.
- Majd én nyitom, hagyd - előz meg El és már fel is állt. - De ha Zayn az,
akkor nem garantálom, hogy kedves leszek - mondja menet közben. Én csak
halványan mosolygok, és számba tömök még egy kis gumicukrot.
- Jósnak kéne mennem - jön be sóhajtva El. - Drága jó urad az ajtóban vár.
- Mindegy vágyam vele beszélni - állok fel sóhajtva és megyek a valóban ajtóban
várakozó Zaynhez. Lehajtott fejjel, zsebre tett kezekkel áll, haja a szokottnál
kuszábban áll.
- Mond - állok meg tőle jó egy méterrel, jelenlétemre felkapja fejét.
- Kérlek, beszéljük meg - szólal meg halkan, szemében csillog a...Nem, ez
kimondottan nem bűntudat. Inkább önsajnálat féle.
- Miért? Hogy neked jobb legyen, amikor én azt tettetem minden jó, minden
teljesen oké? - tárom szét, karjaim idegesen. Barna szemeiben döbbenet van, én
pedig már csuknám is rá az ajtót, ha nem rántana ki rajta és húzna magához.
- Sajnálom, amit tettem! Elbizonytalanodtam Nina, kérlek, érts meg. Mindennél
jobban szeretlek, de ez még nem megy - néz egészen közelről szemeimbe.
- Akkor te is érts meg engem - suttogom, majd lehámozom magamról karjait és a
lakásba sietek.
- Ezt előbb utóbb meg kell beszélnetek nyugodtan - mondja halkan El a
kanapéról hátra fordulva. Sóhajtva hajtom le fejemet.
- Tudom.