II.évad 2.rész - Házasság

Drágák!
Két hét késlekedés után meghoztam a részt!
Ígérem több ilyen nem lesz, de nagyon elvoltam havazva.
Remélem azért egy egész elfogadható részt hoztam össze, a kövi rész nem fog ilyen 

soká jönni. A 2.évad trailerjét is elkészítem amint csak tudom. 
Sok puszii! <3 

A rész zenéje: 
Selena Gomez - Good For You
https://www.youtube.com/watch?v=Wp0hWIO8DiU

U.i.: Lehetséges, hogy még ebben a hónapban bele vágok egy új blogba is. 

A részletekről még írok és akit érdekel szívesen látom! :) ;)

NiSzi xx

Zayn Malik  - Talán jobb lenne, kicsim ha lemennél a többiekhez. - hajolok le az előttem álló kislányhoz.

- Miért? - néz rám nagy szemeivel, amik annyira csillognak. Kimondottan nem az anyjától örökölte.

- Anyuval beszélgetnünk kell egy kicsit. - mosolygok rá halványan, amit ő viszonoz és rábólint. - Puszit kapok, Prücsök? - kérdezem, amikor megindul az ajtó felé, kezében egyik játékával. Visszaszalad hozzám, nyakamat átkarolja és nyom az arcomra egy nagy puszit. Olyan aranyos. Miután elengedett akkor is csak néz rám, majd az anyjára. Kérdőn nézek Sisire, aki érti, mit szeretne a lánya. Megfogja a kislány aprócska kezét és elindulnak ki a szobából. Követem őket, majd mikor Sisi mellé érek, ő magyarázkodni kezd.

- Mindig visszahúzódó, az apa nélküli élet nem igazán önbizalom gerjesztő. Ezért kell lekísérni most. Új emberek, új megnyílás. - suttogja, én pedig magam elé meredve bólintok. Lesétálunk a lépcsőn, amikor leérünk Sisi Eleanorhoz vezeti Sorát. A kislány úgy néz ki jobban megbízik már El-ben, ami nem csoda, hiszen az anyja legjobb barátnője. Sisi elkezd beszélni a többieknek szokásos vad gesztikulálásával. Csak nézem, amint magyaráz, de nem fogok fel belőle semmit. Kislányára pillantok, és felfedezem mennyi hasonlóság van közöttük. Bár nem is olyan sok, hiszen Sora barna szemei az apjáé. Mosolya nem hasonlít Sisi mosolyára, így nyilván azt is az apjától örökölte.

  Sisi és én ismét az ő új szobájában vagyunk. Egymással szembe ülünk és egyikünk sem szólal meg. Én annyi kérdést tennék fel, ő pedig annyi mindent mondana, látszik rajta. Helyette viszont csak mind a ketten nézzük a másik szemét. Nézem kék szemeit, amik annyira ismerősek. Nem azért, mert régebbről ismerem már Sisit, valami egészen más miatt. Tudom, hogy másképpen is ismerem őt, ismerem a maszkja és parókája nélkül is. De egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy ki is ő valójában. Pedig annyira szeretném már tudni. 

  - Tudod mit nem értek? – nézek mélyen kék szemeibe, míg ő lehajtja inkább fejét és úgy pillant fel rám bizonytalanul. 

- Nem. – mondja halkan, miközben fejét rázza. 

- Hogy miért mentél el. Értem, szünet kellett a kettőnk dolga miatt, de nem hiszem, hogy csak emiatt. A terhességed miatt, nem igaz? – kérdezem, ő pedig rá bólint. Tehát igazam van. – De miért? Ha nem szólsz, az apjának ő nem hiszem, hogy megtudta volna, akár velünk is maradhattatok volna. Velem. – suttogom az utolsó mondatot és még én is megdöbbenek, hogy ezeket ki is mondtam, és még komolyan is gondoltam. Sisi nyitja a száját, hogy mondjon valamit, de nem tud. Immár felemelt fejjel néz rám, de csak néz, nem szólal meg. Látszólag gondolkozik valamin, de azt nem mondja min. 

- Hiányoztál. Egész idő alatt hiányoztál, de nagyon! Vissza akartam jönni már évekkel ezelőtt, de a kislányom fontosabb volt. Mindig fontosabb mindennél, ezt meg kell értened. De amikor rákérdezett, hogy hol van az apja, nem tudtam vissza jönni. Képtelen voltam. - mondja végig kétségbeesetten, szinte már sírva. 

- Csak ígérd meg, hogy soha többé nem mész el! - fogom két tenyerem közé arcát.  Megpróbálja elfordítani tőlem fejét, de nem engedem. Lesütött szemekkel húzódik el tőlem, amit ledöbbenve figyelek. Mit csinál? Miért húzódik el? Miért nem engedi, hogy a közelébe legyek? Kérdéseimre a választ megkapom. Bár ne kaptam volna.
- Zayn. Inkább csak legyünk barátok. 

Nina Weyble

- Tessék? - kérdez vissza kissé sokkosan. Nézek azokba a gyönyörű barna szemekbe, amikért évekig sírtam csak, hogy láthassam újra őket és mégis fáj most látni, ami bennük van. Zayn csalódottan néz rám. Sosem nézett még csalódottan rám. Mindig volt egy kis megmagyarázhatatlan boldogság, ami felém irányulódott felőle. Tudom, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki, de ez a helyes. Nem lehetünk együtt. Tudom, ez ugyan az, amit régen is mondtam, de most tényleg így van. Van egy lányom. Tőle! Ha együtt lennénk, nem titkolhatom ezt el előle örökké. Nem. Nem tehetem meg ezt egyikünkkel sem.

- Csak barátok. Semmi több. - suttogom, minden erőmet összeszedve, hogy ne látszódjon, belőlem ez milyen érzelmeket vált ki. Elnyitja ajkait, mint aki mondani akar valamit, végül összecsukja őket és csak bólint.

- Csak barátok. - suttogja, majd megfordul és kimegy. Pár percig várok, végül úgy döntök, lemegyek a többiekhez. A lépcső alján látom, hogy Zayn már ott ül Sora mellett, aki Barce-val játszik, akit Eleanorék szintén elhoztak a házamból. Már mennék oda hozzájuk, amikor meghallom Liam igazán furcsa kérdését Sora felé.

- Mond csak picur! - az elmúlt pár órában ezt a megszólítást már többször hallottam tőle. - Tudod ki az apukád? - kérdi Liam halvány, bátorító mosollyal az arcán. Mindenki kíváncsian várja a választ, még barátnőm is figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Sora apja pont mellette ül.

- Nekem nincs apukám! - rázza a fejét makacsul Sora. Válaszával mindenkit megdöbbentet, kivéve engem. Miután Sora megtudta, hogy az apja nem tudja, hogy ő egyáltalán létezik, bemesélte magának, hogy neki nincs apukája. Ez ellen pedig én nem tehetek. Számtalanszor mondtam már neki, hogy de igenis van, csak én nem meséltem még róla neki. Hajthatatlanul makacs csakúgy, mint én.

Megköszörültem torkomat jelezve, hogy itt vagyok. Mind rám kapták tekintetüket, de Sora reagált elsőként.

- Anyuci! - kiálltja és felém szaladva a nyakamba ugrik. Nevetve pörgetem meg kissé kislányom, majd megyek vele a kanapéhoz. Sora leül az ölembe és belemerül a tévében elinduló rajzfilmbe. Liam felém pillantgat, tisztában van vele, hogy a hirtelen kérdése miatt még kapni fog tőlem, és ezt gyilkos tekintetem is bizonyítja. Mindenki csöndben volt, hiszen már késő este van, így tudni lehet, hogy egy gyerek ilyenkor alszik el körülbelül. Sora a mese fele körül el is aludt így óvatosan kezembe véve viszem fel az ágyba. Amikor lemegyek mérgesen, csípőre tett kezekkel állok meg Liam előtt.

- Tudom és sajnálom! - mondja behúzott nyakkal. 

- Sajnálhatod is! Mégis hogy gondoltad, hogy egy három éves gyerektől ilyet kérdezel, ha tisztában vagy vele, hogy az apja rohadtul nincs mellette? - vonom kérdőre dühösen.

- A te hülyeségedből nincs mellette. - szólal meg Eleanor, nem a legmegfelelőbb pillanatban.

- Ne most! - szólok rá egy pillanatra odanézve, majd ismét Liamre nézek. 

- Sajnálom, tényleg! - mondja felállva velem szembe. Kitárja karjait békítő ölelésre, de én még most is csak állok előtte.

- Többet ne forduljon elő! - nézek rá szigorúan, de aztán visszaölelem.

- Rendben. - kuncog fülembe.

- Ez a személyiségednek köszönhető, vagy annak, hogy anya vagy? - kérdi nevetve Eleanor, amikor leülök mellé.

- Mondjuk úgy, hogy mind a kettőnek. - mosolygok rá. Eleanorral sok mindenről beszélgettünk még az este folyamán a fiúk pedig nem figyeltek ránk túlzottan. Sőt, Zayn még csak felénk sem pillantott egyszer sem. Úgy látszik megsértettem azzal, amit mondtam neki. A fiúkat, ahogyan elnéztem néhány pillanatban észrevettem az elmúlt éve változását. Liam maradt ugyan az a komoly fiú, annyi különbséggel, hogy most már kicsit nyitottabb mindennek. Harry még most is pimasz, de némileg ez elveszett belőle. Louis ugyan az a vicces, bolond, aki szívesen kitalál mindent a nevetés érdekében. Ő rajta vettem észre legkevésbé változást. Niall ugyan olyan sokat eszik, és bár kicsit ő is komolyodott még most is ugyan olyan bolond. Zayn pedig minden szempontból csak jobb lett. Őszintén örülök, hogy ő Sora apja. Komolyabb lett mégis megmaradt az a vicces oldala. Kis pimaszsága is megvan. Kinézete sem változott sokat, csupán annyit, hogy barna haja, amire mindig is annyira figyelt, most kissé megnőtt így most rakoncátlanul keretezi arcát. Arca ugyan olyan helyes maradt, barna szemei is ugyan úgy csillognak, mint régen. Tudom, azt mondtam, csak barátok legyünk, de butaság lenne tényleg még egyszer összejönni vele, ha már van egy lányom tőle.

- Ní! - suttogja El, miközben megbök, így kizökkent gondolataimból. Kérdőn nézek rá, mire ő csak a lépcső felé bök. Sora ott áll, egyik plüss maciját szorongatva, amivel aludni szokott, kócos hajjal, és szemét dörzsöli.

- Kicsim! - szólok oda gyengéden, miközben hozzá sietek.

- Rosszat álmodtam. - bújik hozzám.

- Nincs semmi baj, csak álom volt. Felmegyek veled és szépen lefekszünk mind a ketten aludni. - nézek rá mosolyogva, de ő megrázza a fejét. A mosoly lefagy az arcomról, helyét az értetlenség veszi át. Sora, Zayn felé mutat, mire a férfire nézek csodálkozva. Ő is ugyan úgy néz hol rám, hol a kislányra. Sora kibontakozik karjaim közül és Zaynhez megy.

- Mondjad Picur! - kapja fel az ölébe a kislányt. Sora a füléhez hajol, két kis kezéből tölcsért formál, és úgy súg valamit Zayn fülébe. Zayn elmosolyodik, és mikor Sora elhajol, tőle bólint egyet. Zayn feláll kezében a kicsi és a lépcső felé közelítenek.

- Azt akarja, hogy én altassam vissza. - mondja, amikor megáll előttem és engedélykérdőn néz rám. Döbbenten mégis bólintok, így ők ketten felmennek az emeletre. Hihetetlen, hogy Sora valakit ennyire megszeressen.

- Most a saját lányod lepattintott? - nevet csodálkozva Niall.

- Úgy néz ki. - tárom szét karjaimat tehetetlenül és visszaülök a kanaéra.

- Úgy néz ki megkedvelte Zaynt. - vonogatja szemöldökét Louis, mire én csak szemeimet forgatom.

- Örülök, hogy valakinek ilyen hamar megnyílt. Nehezen nyílik meg idegenek előtt.

- De mi már nem vagyunk idegenek. - szólal meg Harry.

- Persze, hogy nem. - nevetek halkan. Nem voltam olyan sokáig lent még a többiekkel, mert már kezdtem én is fáradt lenni. Egy nap alatt egy utazást, és koncertet lebonyolítani nem a legjobb. Kicsit később indultam meg a szobám felé, miközben a napomon gondolkoztam. Komolyan nem gondoltam, hogy a nap végére, már a fiúk házában töltjük az éjszakát Sorával, aki ráadásul az apjával tökéletesen jól kijönnek. Olyannyira jól, hogy amikor a szobámba lépek az ágyban Sora apjához bújva alszik, és Zayn is magához ölelve kislányunk csöpp kis testét szuszog. Mosolyogva nézem őket és raktározom el ezt a pillanatot. Tökéletes látvány egy anya számára ez. A kislánya és a szerelme, aki ráadásul a gyerekének az apja így alszanak, felejthetetlen.

Zayn lassan nyitja ki szemét és kissé kómásan néz rám.

- Már nem azért, de ezt hogy gondoltátok, akkor én hol alszom? - suttogom csípőre tett kezekkel, de mosolyomat nem lehet levakarni arcomról. Ő is elmosolyodik, majd a maradék helyre mutat. Lefekszem melléjük, így Sora van középen.

- Jó éjt Baby! - suttogja puszit adva homlokomra. Érzem, amint elönti arcomat a pír így szégyenlősen mosolyogva nézek rá.

- Jó éjt Zaynie! - mosolygok rá. Becézését hallva, ő is elmosolyodik. Lehunyja szemeit, hogy aludjon, de én még nézem őt.

Olyan régen láttam. Annyira hiányzott már. Négy év hosszú idő. Túl hosszú. Talán már nem is lenne olyan a kapcsolatunk, mint régen. Akkoriban ő is és én is kissé vadak, játékosabbak voltunk. Talán ez ma már eltűnt mind kettőnkből, hiszen évek teltek el.Bár a vadság lehet inkább csak erősödött. Nem csak ez az indok él, az ellen, hogy együtt legyünk. Sok minden. A legfőbb oka Sora.

- Jó reggelt! - megyek be a konyhába álmosan. Amikor felkeltem már se Zayn, se Sora nem volt ott. Csak reménykedem benne, hogy ha együtt is vannak, nem lesz semmi gond.

- Anyuci! - szalad felém visítva Sora. Nevetve ugrik az ölembe és ad egy nagy puszit, majd már fut is el.

- Csak én veszem észre, hogy a gyerekem többet foglalkozik veletek, mint velem? - nézek körbe széttárt karokkal. Mindenki csak mosolyog rajtam. Eleanor valami újságot nézeget, mellette Louis telefonját nyomkodja, miközben répát eszik. Harry csak mered maga elé, fejét támasztva tenyerében. A maradék három fiú pedig Sorával van a nappaliba. Kissé kócos barna hajamat át teszem a vállam másik oldalára, hogy ne legyen útba, majd neki kezdek egy kávét csinálni. Persze ez sem megy, nagyon mert telefonom csörögni kezd.

- Kérlek, mond, hogy nem a segítségemért hívsz. - mondom reménykedve összeszorított szemekkel.

- Pedig de. - nevet bele Natalie.

- Ne, könyörgöm ne! Miben? - sóhajtok fáradtan. Már hetek óta, sőt megkockáztatom, hogy legalább három hónapja csak ez megy.

- Hát a virágokban még nem vagyok biztos és...- kezdi, de félbe szakítom.

- Miért nem a jövendőbeli férjedet kérdezed? Ne a húgát zaklasd, hanem azt a hülyét.

- Mert ő pasiból van, nem érti meg.

- Utálom az esküvőket, miért engem kérdezel? Tudod, hogy sosem adtam az ilyenben jó tanácsot. - mondom miközben azt figyelem, ahogyan Eleanor boldogan néz rám, és maga felé integet, hogy ő igen.

- Mit szólnál, ha Eleanor menne helyettem?

- Tökéletes! - mondja Natalie, mire Elnek is bólintok egyet. Még elmondta Nat, hogy hol és mikor találkoznak utána lerakta. Elmondtam Eleanornak a tudni valókat, aki máris elindult. Kávémmal a kezemben, fáradtan sóhajtva ültem le a kanapéra.

- Mióta utálod te az esküvőket? - ül le jobb oldalamra Louis. Kérdésére a többiek is felfigyelnek.

- Nos, amióta csak az eszemet tudom. - vonok vállat és bele kortyolok kávémba.

- Francba így, hogy fogom megkérni a kezedet? - tettet bosszúságot Zayn, de a végén elmosolyodik.

- Ne káromkodj és sehogy. - utalok először Sora jelenlétére, majd csak vállat vonok. Zayn feláll és a konyha felé veszi az irányt, azonban mielőtt végleg bemenne, még elmegy mögöttem így könnyedén a fülembe tud súgni.

- Pedig egyszer meg fogom kérni a kezed. - kijelentésére lesokkolódom, és úgy nézek hátra rá, de ő csak egy csábos mosoly mellett rám kacsint. Amikor felfogtam mit is mondott, utána iramodom. Úgy hittem a konyhába ment, de tévedtem, mert ott nem volt.

- Szobája. - mondja Harry fel sem nézve telefonjából.

- Köszi. - szólok, és már futok is fel. Szobájába megyek, de ott nincs. Már mennék ki, amikor látom, hogy az erkély ajtó nyitva van. Valószínűleg kiment cigizni. Oda sétálok az ajtóhoz, majd amikor látom, hogy tényleg ott van, mély levegőt véve lépek ki én is.

- Mit értesz azon, hogy egyszer meg fogod kérni a kezemet? - kérdezek rá rögtön, mire ő elfordítja fejét, de nem néz rám teljesen.

- Ahogy mondtam, úgy. - feleli majd bele szív cigijébe. Némi hezitálás után mellé sétálok és nézem én is, amit ő.

- Komolyan is gondoltad? - kérdem halkan, félig felé fordulva.

- Teljes mértékben! - fordul ő is felém.

- Nem félsz? - lépek felé egy kicsit. - Nem félsz, hogy megváltoztam? Hogy már nem lenne ugyan olyan, mint régen? Hogy az egész rossz lenne a sok kihagyás után? - minden egyes kérdésemnél egy lépést tettem így egészen közel vagyok már hozzá.

- Nem félek. Tudom, hogy szeretsz és én is téged és csak ennyi a fontos. - ragadja meg derekamat és úgy néz szemeimbe.

- Nem Zayn, nem csak ennyi! - tolom el magamtól és hátrálok egy lépést. - Van egy lányom. Normálisan akarom fölnevelni, nem úgy, hogy kitudja, mik lehetnek még a problémák majd, amiatt, hogy Sisi vagyok és nem az, aki valójában. - nézek rá kissé idegesen, de ő még most is csak nyugodtan néz engem.

- Ha elmondanád ki vagy nem kéne félned. - vonja meg a vállát. Hátat fordítva neki temetem arcomat kezeim közé. Amikor elemelem, kezeimet onnan érzem, hogy lefog hátulról egyik kezével, a másikkal pedig maszkom egyik kis részét piszkálgatja. Kapnám fel kezeimet, hogy eltoljam kezét, de lefogó keze megakadályoz ebben.

- Zayn! - suttogom kétségbeesetten. Ha ő most elég elszánt és kíváncsi, akkor könnyen megtudhatja, ki vagyok. Hiszen mozgás képtelen vagyok, és könnyen leszedheti rólam a maszkot.

- Nem fogom leszedni. Csak megmutatom, hogy milyen könnyedén is megtudhatnám az igazat. Még is inkább várok, hogy eléggé megbízz bennem és elmond te. - suttogja fülembe, majd elenged és elmegy. Sokáig csak nézek magam elé ugyan úgy. Azt hiszi, hogy nem bízok benne? De hát ez badarság! Benne bízom a legjobban. Én csak félek. Bízok benne, de félek a reagálásától.

  - Azonnal beszélni akarok veled! - kiállt Louis, amikor leérek a nappaliba.

- Istenem, miért büntetsz engem? - nézek a plafonra, nyűgösen. - Ha arról van szó, amire én gondolok, akkor nem. - nézek ismét Louisra, aki már felém igyekszik.

- Arról van szó, és nem érdekel a hisztid! - mondja és már karon is ragad. Kirángat az udvarra, ott pedig beleülök az egyik hintába. Mióta van nekik hintájuk?

- Mond, már el nekem kérlek, hogy még is mi akadálya, hogy mindent elmondj Zaynek? - kérdi kissé indulatosan és ő is helyet foglal a másik hintában.

- Az, hogy félek! - mondom ő pedig kissé értetlenül néz rám. - Félek, mert ha összejövök vele, ki kell tálalnom mindent, vagyis el kell mondanom, hogy Sora az ő lánya. Félek, hogy ezek után mit szólna! Érted? Hiszen valljuk be, hogy te is kiakadnál, hogy van egy gyereked egy olyan nőtől, aki annyit hazudott, mint én. - nézek rá kétségbeesetten. Látom rajta, hogy egy percre ő is elgondolkodott. - Aztán meg hiába hajtogatja, hogy szeret, ha én még sem vagyok ebben olyan biztos. Négy év telt el Louis, senki sem lehet egy emberbe ilyen sokáig szerelmes úgy, hogy nem is látta őt évekig. - rázom a fejemet folyamatosan.

- Van egy jó kis tervem, hogy bebizonyítsam, hogy szeret! - néz rám mosolyogva. Feladóan sóhajtok majd ráhagyom a dolgot és inkább bemegyek.
- Anyuci! - szalad hozzám rögtön Sora én pedig mosolyogva fogadom őt és emelem fel, hogy könnyedén fülembe súghassa, amit akar mondani. - Itt van közöttük az apukám? - kérdésére ledermedve állok és mérem végig a fiúkat. Tudom, egy szülőnek hamar kell fognia az agyának, de ha ilyet kérdez a három éves lányom még én is ledöbbenek. - Mami! - szólongat kislányom, mire rá nézek, ő pedig kérdőn néz vissza rám. - Ugye Zayn bácsi az? - suttog ismét a fülembe.
- Kicsim, erről később majd beszélünk. - nézek rá, ő pedig lebiggyesztett ajkakkal bólogat. - Nézd meg Lou bácsit! - teszem le a kicsit és az elkerekedett szemű Louis felé szalad.
- Kikérem magamnak! Mi az, hogy "bácsi"? - visít fel, én pedig csak egy fél mosoly kíséretében rázom a fejem.
- Gyere, Picur igyunk kakaót, és többször ne hallgass anyádra olyanban, hogy engem lebácsizol! - mondja Louis és megindulnak a konyhába. Leülök a kanapéra, és csak most is csodálkozva meredek magam elé.
Mi az, hogy megkérdezi, hogy valamelyik fiú az apja-e? És, hogy ugye Zayn az e? Nem vagyok felháborodva, inkább sokkolva vagyok.
- Mitől döbbentél le ennyire? - kérdi Liam leülve mellém.
- A lányom megkérdezte, hogy valamelyikkőtök az apja e. - nézek most is magam elé.
- Basszus, tudtam, hogy egyszer kiderül. - hördül fel Niall, tettetett rémültséggel, amin a fiúk nevetni kezdenek. Én azonban nem találom ezt olyan viccesnek. Hiszen nem hazudhatok a saját lányomnak, muszáj elmondanom neki, hogy Zayn az apja. Ha hazudnék neki és később kiderülne még meg is utálna. Nem utálhat meg!
- Hé, nyugi már! - lök meg vállával Harry halványan mosolyogva.
- Nem, ti ezt nem értitek! Kérdezte ki az apja. Nem hazudhatok neki! A saját lányomnak nem! - rázom a fejemet, szinte már a sírás határán vagyok.
- Pozitívum, hogy neki legalább nem hazudsz. - mondja flegmán Zayn. Hogy mi?

- Tessék? - kérdezek vissza, ő pedig csak megrázza a fejét.
- Semmiképpen ne hazudj neki! - rázza a fejét Liam, megértő pillantással nézve rám.
- Nem is fogok! - rázom meg a fejemet. - Csak félek, ha elmondom neki, akkor ő elmondja valakinek, hiszen még kicsi! Simán kikotyoghatja. - túrok hajamba kétségbeesetten. A fiúk ezzel nem akartak már harcba szállni, tudjuk, hogy nekem van igazam. Percekkel később Sora szalad felém és mászik fel mellém, majd a kanapén térdelve a fülemhez hajol, hogy bele súgjon.
- Lou bácsival van egy titkom. - mondja én pedig felvont szemöldökkel nézek Loura majd Sorára. - Tudom, hogy Zayn bácsi az apukám. - súgja, bennem pedig megfagy a vér is.  Csodálkozva nézek lányomra, aki csak áhítattal néz rám, majd Louisra nézek csalódottan. Kis ideig még egymás szemébe nézünk, engem pedig egyre jobban elönt a düh.
- Louis William Tomlinson! Miket mondasz a lányomnak? - állok fel miközben felemelt hanggal beszélek vele. Hangom kissé komolyabb lesz, amint dühöm előjön, ösztönös anyai védelmező énem.
- Én csak... - kezdi kissé riadt tekintettel.
- Te csak mi? Mégis mit hittél? Elmondod neki és minden meg lesz oldva? Ráadásul én vagyok az anyja, nekem kellett volna elmondani neki! - ordítok vele, ő pedig csak megszeppenve néz rám. Észbe kapok, hogy kissé megrémült lányom mellettem van, ezért jobbnak látom Louissal ezt máshol megbeszélni. Karon ragadom, és a konyhába ráncigálom.
- Még is ezt, hogy gondoltad? - suttogok, de az idegesség tisztán kivehető hangomból.
- Én nem akartam ezzel ártani. - mondja halkan, lesütött szemekkel.
- Pedig azt tetted! Miért avatkozol bele, ebbe? Nincs harmadik fél már Louis! Nem kell senkit sem megvédened! - mondom, utolsó mondatomba pedig több gúnyt teszek, mint akartam.
- Azt hittem ezzel segítek neked. - emeli fel rám a tekintetét. Már nyitnám a szám, hogy folytassam ideges beszédem, amik csendre int, és ő kezd el beszélni. - Nyilvánvaló, hogy szeretitek egymást még mindig. Igen Nina, tudom, hogy mind változtunk, ezt már te is mondtad. Ti is változtatok. De a szerelmetek nem! Ugyan úgy, sőt talán még jobban szeretitek egymást. Tudjátok milyen elveszíteni a másikat így talán jobban szeretitek egymást, mint régebben. Hiszen Zaynél már az a szint is megvan, hogy elvenne feleségül. Négy évvel ezelőtt mikor mondta volna, hogy el fog venni? Semmikor! Megint makacskodtok. Vagy te, vagy ő. Indokokat találtok ki, holott az egyetlen probléma a gyávaságotok. - egészen idáig idegesen hadart. Hajába túrt és úgy folytatta már nyugodtabban. - Sora teljesen jól fogadta, hogy ki az apja. Semmi problémája nem volt, sőt még örült is neki. Megegyeztünk, hogy nem mondja senkinek. Csupán annyit kért, hogy maradjatok még itt, hogy vele lehessen. Sokáig akar még maradni Nina, és ha olyan makacs, mint te, sőt még az apjától is tudott bőven örökölni ebből, akkor maradni fog. Addig pedig hátha nektek is összejön minden jó. - mosolyodik el halványan a végén. Döbbenten nézek rá ő pedig reménykedve néz rám. Percekkel később is ugyan így nézek, Lou pedig már feladva lesütötte szemeit. Hirtelen öleltem magamhoz szorosan, és suttogtam a fülébe.
- Többet segítettél, mint gondolnád! 

- Most őszintén! Mit lehet ennyi ideig csinálni? - szenved Louis a kanapén Eleanort hiányolva.
- Ha tudnád nekem mennyi ideig kellett szenvednem vele. - rázom a fejemet sóhajtva. - Nem irigylem Petert. Natalie aranyos, meg rendes, jó barátnőm, de ha az esküvőről van szó kiborítóan be tud pörögni. 

- Mikor jöttek ők össze? - kérdi Zayn összevont szemöldökkel. Neki ez a gondolat még most is kissé idegen.
- Miután elmentem Londonból, rá egy hétre. Három hónap után jöttek hozzám, Natalie akkor már a jegyese volt. 

- Tudja, hogy ki vagy? - kérdi Niall, és én rábólintok.
- Miután kijöttek hozzám, Barcelonába, egy hóna múlva elmondtam neki. Ha már a sógornőm, tudnia kell. - vonok vállat.
- Mennyire stresszel rá az esküvőre? - kérdi mosolyogva Harry.
- Semennyire. Rendezvény szervezőnek tanult, szóval könnyedén kezeli ezeket a dolgokat. Ha esküvőm vagy bármi másom lesz őt, fogom felfogadni. 

- Nem rég még azt mondtad nem akarsz férjhez menni. - mosolyog ravaszon Zayn. Felnézek barna szemeibe, és én is elmosolyodom.
- Változnak a dolgok. - vonok vállat. Hitetlenül felvonja szemöldökét, de attól még mosolyog, majd fejét rázva szenteli figyelmét Barce-nak, aki elkezdi nyalogatni őt.

- Ne aggódj, engem is maximum este hétig rángatott el. De többnyire ötkor már megvoltunk a dolgokkal, szóval nem kell aggódnod. - mosolygok Loura visszatérve az eredeti témára.
- Natalie is jön? - csillannak meg barna szemei Sorának. Imádják egymást Nat-tal. Rábólintok, mire ő vidáman tapsikolni kezd.
- Hogy lehet, hogy engem simán lebácsiz, de Natalie-t csak simán a nevén hívja? - akad ki Lou ma már sokadjára.
- Jól nevelem a lányom. - vonok vállat. - Inkább mindenkit nénizzen és bácsizzon, mint, hogy aztán az legyen, hogy azt mondják neveletlen. 

- Oké, de mi tudjuk, hogy egy jól nevelt aranyos kis picur. - mondja Lou, majd Sora elé térdel. - Figyelj Picur! Most már csak Louisnak hívj. A bácsit ne tedd hozzá!
- Oké Lou. - mondja Sora vidáman, majd az előtte térdelő nyakába ugrik. - Zayn! Elveszed feleségül anyucit? - néz Sora apjára, mire én ledermedve, Zayn pedig csodálkozva néz a kicsire.
- Ha anyukád is úgy akarja, akkor hamarosan igen. - mondja Zayn mosolyogva a kislányra, majd felém kacsint.
- És akkor majd hozzánk költözöl? - kérdi Sora. Nem úgy néz ki, mint akinek kevés kérdése van főleg, hogy ebben az apjára ütött. Vagy csak tervel valamit, hogy a végén egy olyan kérdést tegyen fel, ami lehet, hogy nekem nem a legjobb. Volt már ilyen.
- Vagy ti hozzám. - feleli Zayn még most is mosolyogva.
- Kapni fogok minden reggel olyan finom kakaót, mint ma? Anyuci nem tudja ilyen finomra csinálni. - csóválja a fejét. Én csak vörösödő fejjel csúszom lejjebb a kanapén. 

- Persze Picur! - bólogat Zayn, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek a kérdések milyen furán is hatnak.
- Lesz majd kistestvérem is? - Na, nekem ennél a kérdésnél fellegzett be.
- Talán. - mondja már Zayn is kicsit zavarba jőve.
- Na, jó kicsim elég lesz. - szólok Sorára zavartan nevetve.
- Csak még egy kérdés. - kérlel rám nézve nagy, barna szemeivel. Lehetetlenség neki nemet mondani.
- Ha Zaynt nem zavarja. - nézek rá az említett fiúra, aki csak mosolyogva bólint, hogy Sora mondhatja.
- Hívhatlak majd apunak? - kérdi halkan Sora, mégis mindenki jól hallotta. Zayn zavartan néz Sorára, még is szemeiben megkönnyebbülést, szeretet és boldogságot látok.
- Persze, Kicsim! - mosolyog végül Sorára, aki nyakába borulva öleli át. Szám elé kapom kezem, és érzem, hogy kicsordul egyetlen egy könnyem. A megkönnyebbülés, boldogság könnye. Sora ezután hozzám bújuk és megpuszil ott, ahol az előtt lecsordult a könnyem.
- Álmos vagyok. - mondja lemászva a kanapéról. Hirtelen mindenkinek akadt valami elintézni valója kivéve Zaynnek és nekem. Lou elvitte altatni Sorát, Liam felhívta a barátnőjét, Harry pedig csak felszaladt az emeletre.
- Csak én érzem úgy, hogy ez direkt lett kialakítva? - nevet kínosan Zayn.
- Sora sosem alszik délután, szóval ez az első, ami már gyanus. - rázom a fejemet mosolyogva. Közelebb ül mellém, Sora eddigi helyére.
- Látod. Már a saját lányodnak sincs semmi ellenvetése. - mosolyog rám, kezeinket összekulcsolva.
- Csodálkozom, hogy Sora ilyen hamar megkedvelt téged. Sosem szerette, ha idegen volt körülöttünk. - mondom kezeinket nézve. Zayn nagy kezében az én kicsi kezem teljesen elveszik. Hüvelyk ujjával gyengéden simogatja kézfejem, ami kissé csikiz.
- Nem gondoltam volna, hogy az utolsó kérdése ez lesz. Egész délután azon aggódtam, hogy ha elveszlek, akkor nem fog-e utálni. De az, hogy még megkérdezi, hogy hívhat-e apunak egy külön boldogság. 

- Sisi! Ezt neked hozták! - lép be csodálkozó arccal a nappaliba Eleanor, egy nagy csokor rózsával a kezében.

- Kitől? - vonom össze a szemöldököm csodálkozva. Feltérdelek a kanapén és kezembe veszem a virágokat. Megnézem jobban, hogy van-e benne kártya vagy hasonló. Találtam is egyet, amire egy kis üzenet volt írva, tipikus férfias írással.

- "Gyönyörűmnek. Első számú rajongódtól, Kicsim! " - olvasom fel hangosan, összevont szemöldökkel kissé értetlenül nézve a kis kártyát.

- Anyucinak udvarlója van. - ugrál a kanapén tapsikolva, nevetve Sora. Végig nézek a fiúkon, de mindenkinek értetlenség tükröződik az arcán, kivéve egynek. Ugyanis Zaynnek mérhetetlen düh mutatkozik meg arcán.

- Senki nem hív, sem Gyönyörűmnek, sem Kicsimnek. - rázom a fejemet, ahogyan ezt végig gondolom. - Eleanor milyen névre jött? Mármint nekem vagy Sisi névre? - nézek kíváncsian barátnőmre, aki helyet foglal mellettem és csak utána válaszol.

- Sisi King névre érkezett. - mondja, én pedig ajkamat kezdem rágni. Mégis ki lehet ez a rajongó?

- Biztos senki nem szokott így becézni? - vonja fel szemöldökét Harry. Ismerem már őt, mindenképpen ki akarja deríteni ezek után az igazságot.

- Nem. - rázom a fejem, majd eszembe jut, hogy régen Zayn használta ezeket a becézéseket, ezért érdeklődve nézek rá.

- Régen hívtalak így, most már nem. Mellesleg, ha én küldtem volna, szerinted most dühösen ülnék itt? - mutat végig magán. Végig mérem és rájövök, hogy valóban eléggé dühös.

- Tippem nincs, ki lehet. Évek óta nincs senki ilyen téren. - rázom a fejemet feladva a dolgot. Ekkor megcsörren a telefonom jelezve, hogy SMS-m jött.

"Hogy tetszenek a virágok Kicsim?  

W xx"

- Arcodból ítélve nem tetszik az SMS. - mondja Liam, én pedig felolvasom nekik az üzenetet.

- Ki az a W? - kérdi Zayn ökölbe szorított kezekkel.

- Fogalmam sincs!  - mondom egyre idegesebben. Nem szeretem, ha nem tudok valamiről, erről pedig határozottan nem tudok.
- Kidobod, vagy vázába teszed? - kérdi Lou kicsi hülye mosollyal az arcán.
- Udvariasságból megtartom, de szívesebben dobnám ki. - felelek fintorogva, majd felállok, hogy előkerítsek egy vázát. Miután megvan, vizet engedek bele, és felviszem a szobába. Nem tudom, ki lehet ez a W de kétlem, hogy a feltűnése nekem jót jelentene.

 - Tényleg nem tudod, ki lehet? - jelenik meg az ajtómban Zayn, nem éppen nyugodt tekintettel.
- Nem. - rázom a fejemet. - De számít ez valamit? - kérdezem, miközben ő közelebb jön, becsukva maga mögött az ajtót. Kis ideig idegesen toporog, majd felém sétál. Mikor elém ér, csak néz szemeimbe, nem mond semmit, ahogyan én se. Szemében a ragyogás arra késztet, hogy utána kapjak és megöleljem. Még sem teszem meg. Szemei ajkaimra vándorolnak, majd újra szemeimre. Kimondatlanul is tudjuk, mire gondol a másik. A csók. Amit nem beszéltünk meg, pedig meg kéne. Viszont ezt ismételten nem akarom megbeszélni. Nem akarok konkrét kapcsolatot vele. Több mint barátság szóba sem jöhet. Nem megfelelő az időzítés.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Szeretsz még? - kérdi halkan. Derekamra helyezi kezeit és úgy von magához közelebb. Kezeim mellkasán vannak, kettőnk között.
- Kértelek, hogy csak barátok maradjunk. - mondom halkan, kissé remegő hangon. Hitetlenül és gúnyosan nevet fel.
- Persze. Jó kis barátok. Barátok, akik csókolóztak, tervezgetik az esküvőjüket, és az egyik fél gyereke már apának szólítja a másikat. Végül is tényleg csak barátok vagyok. - bólogat tettetett elismeréssel. 

- Ezen még lehet változtatni. - rázom fejemet ő pedig értetlenül és dühösen mered rám. - Csak barátságot akarok Zayn. Kitartok a döntésem mellett. 

- Te játszol velem. - enged el és lép hátra egy lépést. Idegesen felnevet, majd megdörzsöli arcát. - Egészen biztos, hogy csak játszol velem! Komolyan Sisi! Egyszer sem gondoltál még bele, hogy milyen lehet? Milyen lehet az én helyzetembe? Mindig csak hitegetted bennem, hogy együtt lehetünk majd. Aztán hagysz egy levelet miszerint elmész, találkoztunk még egyszer utána és ennyi. Visszajössz négy év múlva egy gyerekkel, aki mégis csak valljuk be, akárkié lehet! Szinte megkérem a kezedet. Sőt, konkrétan megkértem a kezedet és te akarva, akaratlanul megbántottál azzal, hogy nemet mondtál. A lányod azt tervezgeti, hogy mi lesz ha összeházasodunk, ha egy család leszünk. Megcsókollak, ami ellen te nem tiltakozol. Őszintén fantasztikus érzés téged újra csókolni, a karjaim között tartani, de nem úgy, hogy nem vagyok teljesen biztos benne, hogy az enyém vagy! Csak magamnak akarlak, értsd már meg! Szeretlek Nina, ehhez szokj hozzá! - szinte kiabálva mondja mind ezeket. De igaza van. Sajnos, teljesen mindenben neki van igaza. Az pedig, hogy Ninának hívott új dolog. Viszont tudom, hogy azért mondta az igazi nevem, mert komolyan gondolja, amit mondott. Csak akkor hívott így régen is.
Nem reagálok mondandójára, ezt pedig ő rosszul értelmezte. Megfordult és kiment a szobából. Ajtómat jó hangosan csapta be maga után. Olyannyira, hogy összerezzentem, és miután kiment még utána is összeszorított szemekkel álltam. Percekkel később mozdultam csak meg. Az erkélyre mentem, ahol a korlát elég szélesnek bizonyult, ahhoz, hogy felüljek rá. Lábaimat lelógattam a mélybe és úgy támaszkodtam térdeimen. Innen rálátni az utcára is. Éppen ezért láttam, amikor Zayn idegesen szalad ki a házból, pattan be a kocsiba és azzal olyan gyorsan hajt el, hogy induláskor megcsikordulnak a gumik. Vajon hova mehet?
- Én is szeretlek te féleszű. - suttogom a semmibe, már teljesen feleslegesen.

Pár nap késés

Drágáim! 

Kicsit megcsúsztam, sőt nagyon is. Tudom, már tegnap ki kellett volna tennem a részt, de nem jött össze. Mivel nagyon sok trailer illetve fejléc, könyvborító rendeléssel tartozom, mert ugye lehet tőlem rendelni... És hát szóval ezekkel még nem végeztem. Szóval kb. én három napot csakis erre szeretnék áldozni és csak utána elkezdeni írni. Sajnálom, de most szerintem csak jövő héten hozok részt. Szóval most nem egy hetet vártok rá hanem kettőt. Sajnálom tényleg, és próbálok sietni! 

Annyit elárulnék egy kis izgalomnak, hogy Zayn buksijába is bele látunk kicsit. A 2.évad 2.része egy kis Zayn szemszöggel kezdődik! :) ;) 

Annyit még mondanék, hogy nemsokára lesz egy design újítás, amit szintén én csinálok majd. 

Puszii <3

NiSzi xx

.

II.évad 1.rész - Újra London

 Na Drágák!
Sikerült meghoznom a következő részt, remélem mindenkinek tetszik!
Sajnálom most is a késlekedéseket, de nem volt nagyon időm.
A részek mostantól, vasárnap és szerda között fog jönni, de lehet a nyári szünetben össze vissza, viszont a várakozási idő nem lesz több, mint 1 hét.
Írjatok komikat, és iratkozzatok fel, ha van kedvetek.
Puszii!!

A rész zenéje:
Colbie Caillat - When The Darkness Comes
https://www.youtube.com/watch?v=tV2je_mOUQg

NiSzi xx

- Akkor minden le van rendezve? - kérdezem még egyszer meg, csak, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben.
- Igen, ne aggódj már annyit - sóhajt fel Paul a telefonba.
- Jó, csak tudod négy év után visszatérni egy gyerekkel úgy, hogy lehet már el is felejtettek az emberek, kissé aggaszt - túrok bele hajamba kissé idegesen.
- Ni! Sora téged akar - jön be sógornőm kezében a kislányommal. A mosoly automatikusan kúszik fel arcomra. Négy éve jöttem el Londonból és kislányom született. A neve pedig Soraya Doniya Weyble lett. A fiúk körülbelül három hónapon keresztül még hívogattak telefonon, illetve Zayn hét hónapig, de aztán már egyikük sem. Eleanor csak kétszer tudott eljönni, így már 1 éve, hogy nem találkoztunk, de minden nap beszéltünk, ahogy csak tudtunk. Sokszor mesélt volna a fiúkról, de külön megkértem, hogy ne tegye és ezt tiszteletben is tartotta. Még csak Louisal sem beszéltem. Peter utánam jött három hónap után, újdonsült jegyesével, Natalieval. Pár hónapon belül lesz Londonban az esküvőjük. Ez az egyik ok, hogy visszamegyek Londonba. Úgy gondolom ideje visszatérni, Sisi King eleget szünetelt. Bár, néha adtam egy kis infót, hogy mi is a helyzet velem. Ezért is a mai nap folyamán felvettem maszkomat és parókámat, majd felöltöztem tipikus Sisiként. Sorayat a kezembe vettem és úgy csináltam egy képet, amint éppen megpuszilom ő pedig sikítva nevet. A kép pedig kikerült minden közösségi oldalamra azzal a címszóval:
"Ideje visszatérni Londonba, az én kis drágámmal! "
Nagyon megdöbbentem, amikor több száz ember írt, hogy mennyire örülnek a visszatérésemnek. Jól esik, hogy még most is ennyien vannak.
- Csak nem megunt téged? - kérdezem nevetve, amikor elveszem Nattól az alvó kicsit.
- Engem lehetetlen megunni - dobja hátra szőke hajzuhatagát. Megértem Petert, hogy elveszi feleségül, hiszen kétségkívül gyönyörű lány és kedves. Ahogyan pedig a lányommal bánik, látszik, hogy szereti és ért is a gyerekekhez.
- Mikor indulunk Londonba? - kérdi leülve mellém a kanapéra. Peter és Natalie szintén Spanyolországból származik, de a szívükhöz nőtt London és szeretnének már visszamenni.
 - Az esti géppel - felelek rá sem nézve, hanem kislányomra szegezem a tekintetem, aki éppen ébredezik. Nagy barna szemeivel csak úgy néz, és barna szinte már fekete göndörkés kis haja arcába lóg kissé. Igen, végül is jobban az apjára hasonlít. A sötét haj, a mosolygása, és a barna szemei teljesen az apjáé. De göndör kis fürtje és mosolyában lévő apró gödröcskék az enyéim.
- Addig összepakolok - áll fel Nat és elmegy. Én eközben összerendezem Sora hosszú, kissé kócos tincsit és összekötöm egy kisebb hajgumijával. Szereti, ha arca körül lobog háta közepéjéig érő haja, de bizonyos időnként elfogadja azt is, ha felgumizom neki. Az én dolgaim már össze voltak pakolva csakúgy, mint a kicsié is. Natnak is be kellett segítenem mivel ő divat mániás így elég sok ruhája volt.

  Nagy levegőt véve indulok meg le a magángépről, immáron a londoni repülőtérre, amit ellepett a sok újságíró, fotós és rajongó. Kislányom jobb kezemet fogja és hozzám nyomva magát ijedt tekintettel pásztázva a tömeget. Bal kezemben pedig pórázon Barce jön, akiről még ennyi idő után is Zayn jut eszembe, hiszen tőle kaptam. Szőke parókám és maszkom furcsán hat rajtam újra. Régen volt, hogy ilyen központba legyek, de őszintén megvallva hiányzott. Egy testőr már várt minket, aki segített kijutni az embertömegből épségben. Fekete, sötétített üvegű bérelt autóba szálltunk be, amíg bőröndjeinket hozták utánunk.
- Már előre látom mi lesz a címlapon. Sisi King, Enrique King és annak menyasszonya Natalie Navarro együtt érkezett Londonba - sóhajtok fel a végén és megnézem a döbbent arccal néző kislányom.
- Legalább hatásos belépő mindannyiunknak. Neked, mert egy gyerekkel jössz vissza, ki tudja honnan. Nekem pedig az eddig soha nem látott menyasszonyom tartott velem. Ráadásul biztosan azt is ki akarják találni, hogy nem vagyunk-e testvérek igazából is, ha már mind a ketten King vezetéknevűek vagyunk. - magyaráz Peter, Natalie pedig egyetértően bólogat. Ezzel nem volt ellenvetésem, tudtam, hogy így lesz. Először is Petert és Nataliet leraktuk Peter lakásánál, majd az én régi lakásomhoz mentünk. Elnézve a házat, égető hiányérzet támadt fel bennem. Nem tudom miért. Vagyis de. A fiúk miatt. De nem értem az indokát, hiszen már egy jó ideje nem éreztem így, már elmúlt ez a fájdalmas hiányérzet. De a tudat, hogy egy városban tartózkodom velük és még sem találkozunk nagyon rossz.
- Mi a helyzet csajszi? - köszön bele Eleanor a telefonba. Ugyan úgy köszönt, mint amikor elmentem Londonból.
- Semmi - kuncogok bele a telefonba. - Csak megsúgom, hogy Londonba vagyok - mondom, miközben kinyitom a házamat, majd Eleanor hangos öröm sikítását hallom.
- Nem hiszem el! Miért nem mondtad? Te jó ég, mikor jöttél vissza? - kérdezi nem kicsi hangerővel. Nyilván a fiúknál volt mivel hallom a háttérből a kérdezősködésüket.
- Ne mond el, hogy velem beszélsz! - szólok rá rögtön mielőtt bármire is válaszolna. Eleanor szépen kitér a válaszok elől, ügyesen hazudik.
- Na, most már mondhatod, kijöttem - mondja pár perc múlva.
- Oké. Szóval. Este lesz egy koncertem, ott tudunk találkozni - közben a testőrnek mutatom, hogy a kanapé mellé tegye a bőröndöket. Ő leteszi majd egy intés kíséretében elmegy.
- Már tudok róla és ott leszek! - ígéri, meg majd leteszi. Barcet leengedem a pórázról és engedem, hogy ismét szabadon szaladgálhasson a házban. Soraval a kezemben indulok meg körülnézni a házban. Minden ugyan olyan, mint volt. Leszámítva a helyzetet, hogy mennyire egyedül érzem magam így, hiába van itt Sora. Barcelonában ott voltak a rokonok, akikkel sokszor elmentünk egymáshoz, előtte pedig a fiúk, akikkel sokáig együtt voltunk a turné miatt. De ezek után most senki. Nekem pedig ez borzasztó érzés.  Mivel Sora már fáradt volt lefektettem aludni, így én is könnyebben kipakolhattam. Az egyik vendégszobát kialakítottam gyerekszobának, de még ki kell festenem. Olyan merev és csupasz így fehéren. Majd valami szép rózsaszínre kipingálom, és pár mesefigurát teszek rá. Elraktam az én dolgaimat és a kicsiét, plusz kicsit otthonosabbá tettem az egész házat. Pakolás közben a kezembe akadt pár kép, amiket direkt itt hagytam, hogy még véletlenül se legyen emlékem Róluk. Mindegyik kép a turné alatt készült vagy még előtte. Az egyik képen én éppen Zayn arcára adok egy puszit, ő pedig magához ölelve, mosolyogva néz a kamerába. Nagyon szerettem azt a napot. A turné alatt készült, amikor éppen nem veszekedtünk, sőt azon a napon nagyon jól elvoltunk. Ezt a képet úgy emlékeztem elvittem magammal, de másnap, amikor Barcelonába érkeztem rájöttem, hogy nem, emiatt pedig nagyon magam alatt voltam. Magammal akartam vinni, hogy a kislányunk, még ha nem is személyesen, de valamilyenképpen láthassa az apját. A többi képen szintén többször Zaynnel is rajta vagyok, de többnyire az összes fiú rajta volt. Az egyik kedvencem, amikor mindannyian rajta vagyunk. A fiúk, Eleanor, Peter és én. Igaz én Sisiként, de rajta vagyok. Ezt a képet ki is raktam a tévé mellett lévő polcra, és még a Zaynnel készült képemet is kitettem. Mire mindennel végeztem már indulnom is kellett. Peter eljött Soráért, mivel ő vigyáz rá, Natalie pedig eljön velem a koncertre.
A felfordulás a koncert előtt ugyanakkor volt, mint régen. Kicsit új hatást keltett ez bennem, de rá kellett jönnöm, hogy csak nagyon régen volt, hogy koncertezzek. Ahhoz képest még is nagy volt a tömeg, akik eljöttek megnézni. Színpadon állni ismét, nagyon furcsa, de jó érzés volt. Énekelni újra még csodásabb érzés. De amikor láttam, hogy a közönség, az a rengeteg ember miattam van itt, velem együtt éneklik a dalaimat, és amikor rájuk nézek esetleg valaki szemébe és elsírják magukat, hát az felülírhatatlan. Egyszerűen fantasztikus. Amit furcsállok, hogy nem felejtettem el egy táncot sem. Furcsállom, még is örülök neki.
A színpadról lesétálva nézek körül. Paul igyekszik felém büszke mosollyal az arcán, majd szorosan magához ölel és gratulál ügyességemhez. Még elmondja, hogy mennyire hiányoztam már neki. Már épp készülnék az öltözőbe a cuccaimért, amikor ismerős arcokat pillantok meg. A büfé felé mentek és ott meg is álltak. Aggódnom kellene, hogy miért vannak itt, de inkább csak örülni tudok. Amennyire csak engedi a magas sarkúm, elkezdek feléjük futni, majd régen látott barátnőm nyakába ugrom.

- Eleanor!
- Ní! - mondjuk ki egymás nevét tökéletesen egyszerre. Szorosan öleljük egymást, lehunyt szemekkel nem foglalkozva a sok kíváncsi tekintettel.
- Annyira hiányoztál! – mondja, én pedig csak szorosabban vonom magamhoz.
- Te is nekem! - Eleanor szinte semmit sem változott, mint ahogy a fiúk sem. Louis, Liam, Niall, Harry és Zayn ott állt előttem és mosolyogva néztek rám.
- Tudtam, hogy képtelen lennél itt hagyni örökre! - ölel magához Niall, mire én felnevetek.
- Ha nem lenne, az a fránya esküvő még most sem lennék itt – mondom, mire mindenki csodálkozva néz rám kivéve Eleanor. - Nem az én esküvőm, ne nézzetek már így! Nem megyek férjhez, isten ments, hogy férjhez menjek! - teszem hozzá, mire Zayn megszólal.
- És ha én lennék, aki megkéri a kezed? - kérdi félig felvont szemöldökkel, pajzán mosollyal az arcán.
- Elfelejtetted, hogy engem nem lehet zavarba hozni az ilyen kérdésekkel - kacsintok rá. - És nem, semmiképpen nem mennék férjhez! - rázom a fejemet hevesen. Mivel a fiúkon úgy látszott, hogy nem akarnak nagyon elbúcsúzni, így inkább magammal vittem őket az öltözőbe.
- Kislány, ugye? Mikor láthatom? Mennyi idős? Kérlek, mond, hogy még ma láthatom! - támad le rögtön Eleanor, amin nekem nevetnem kellett csak. Ő még nem találkozott Sorával, amikor egy éve találkoztunk Sora nem volt ott.
- Kislány, még ma este, és három éves- válaszolok sorban a kérdéseire, mire ő vigyorogva tapsikolni kezd. - Elméletileg pár perc is itt lesznek – mondom, amikor rájövök mennyire el is ment az idő. Ekkor Natalie kopogás nélkül lép be az öltözőbe, nekem magyarázva.
- Nem tudom eldönteni, hogy az esküvőn… - kezdi, de ekkor felnéz az esküvői katalógusból és elcsodálkozva néz a még inkább csodálkozó fiúkra.
- Mit nem tudsz már megint eldönteni? - sóhajtok fel unottan. Folyton ez megy. Tőlem kérdezgeti, aztán mire végez az egésszel, akkor ő maga is rájön, hogy mit akar.
- Hogy milyen legyen a ruhám. El kéne majd kísérned felpróbálni, neked pedig valami szép koszorúslány ruhát venni - néz végül rám, még most is kissé megilletődve a többiek miatt.
- Hát te? - kapcsol a leghamarabb Liam, mi pedig rá nézünk.
- Akármennyire is fura, de a barátnőm - vonok vállat és rákacsintok a még mindig ajtó előtt álló Natra. Arrébb ülök a kanapén jelezve, hogy üljön le mellém. Natalie szokásos mini ruhájában és legalább tíz centis magas sarkújában van, szőke haja, pedig mint mindig ki van engedve. Mellette én még szolidnak nézek ki, pedig azért én is durván öltözködöm.
- Mióta? - kérdi most Harry.
- Majd nem négy éve - nézek össze Natalieval.
- Mesélj Sisi, merre voltál? - tereli a témát Louis, hiszen tudja, hogy ez kellemetlen dolog főleg Zaynnek.
- Barcelonában. Csak ott voltam - vonok vállat.
- Jó pasik vannak ott? - kérdi felcsillanó szemekkel Eleanor, mire Louis megköszörüli a torkát. Eleanor ad neki egy puszit, de azért még kíváncsian néz rám.
- Nem tudom, annyira nem néztem meg őket - vonok vállat és Nataliera nézek. - Szerinted milyenek voltak?
- Feltűnt ez a bazi nagy gyűrű az ujjamon? - mutatja fel gyűrűs ujját, amin az eljegyzési gyűrű van. – El vagyok jegyezve, ha nem tűnt volna fel.
- Hűséget fogadtál, nem vakságot - mondom, de ő csak a szemeit forgatja.
- Te meg semmit, még is szingli vagy.
- Feltűnt, hogy terhes voltam és van egy gyerekem? - forgatom most én a szemeimet. Nálunk már megszokott a Nat-Ní féle veszekedések. Gyorsan jönnek és gyorsan mennek.
- Na, és az a srác múltkor abból a buliból? - kérdi végül.

- Jól nézett ki, de nem tetszett különösebben - fintorodom el. Még folytattam volna, ha Niall nem szól közbe.
- Akkor ti Barcelonában is együtt voltatok? - kérdi, én pedig bólintok csak úgy, mint Natalie is. A fiúk nagyjából kezdtek feloldódni Natalie társaságában, és figyelmen kívül hagyták a mondatomat miszerint gyerekem van. Eleanor amúgy is jóban volt Natal, bár ők csak akkor lettek jobban jóba, amikor már én is többet voltam a lánnyal.
- Megjöttünk - nyit be az ajtón Peter kezében a kicsivel.
- Nektek nem szokásotok kopogni? - tárom szét karjaimat kérdőn, hiszen sem ő sem pedig Natalie nem kopogott.
- Szeretnéd, hogy haza menjek? - mutat az ajtóra.
- Ha odaadtad a kicsit, utána azt csinálsz, amit csak akarsz - nyújtom kezeimet, hogy végre kezeimben tarthassam a kislányom.
- Maradok, de, csak mert szeretsz – mondja, miközben odaadja Sorát.
- Én ugyan nem. Összekeversz vele - mutatok Nataliera. Peter lehajol egy csókért Nathoz, ami kissé elnyúlik, ami valljuk be még egy idegennek is undorító, nem hogy még nekem, aki a testvére. Ezért is löktem le Petert a kanapé karfájáról, amin ült.
- Látod Sora, így kell bánni a nagybácsival – néz Nat mosolyogva a kicsire, aki megértően bólintott. Körül néz, de csak még inkább megszeppen, amikor meglátja a sok idegen arcot.
- Szia, Sora! Régen találkoztunk – pattan fel Eleanor, mire Sora felé enged egy mosoly félét és engedi, hogy Eleanor a kezébe vegye. Még egészen kisbaba volt mikor Eleanorral találkoztak.
- Ők együtt vannak? - mutat ledöbbenve Liam, Natra és Peterre.
- Igen. Jövő hónapban lesz az esküvőjük. Undorítóan boldogok - forgatom a szemeimet fintorogva.
- Csak féltékeny vagy - bök meg nevetve Nat.
- Nem. Tényleg undorítóan boldogok vagytok - rázom a fejemet, tudva, hogy nekem van igazam.
- És ő a te lányod? - mutat Zayn, Eleanor kezében lévő kicsire.
- Igen - bólintok ő pedig elkerekedett szemekkel néz rám.
- Mi a neve? - kérdi Louis, aki mosolyogva figyeli a kicsit.
- Soraya Doniya… King - a vezetéknév megmondásánál hezitálok, így természetesen látszik, hogy Sorának nem is ez az igazi vezetékneve.
- Doniya? - csodálkozik el Zayn is, ami érthető, hiszen a nővérét is így hívják. - Hogy hogy Doniya? - arcán elterül egy elégedett mosoly.
- Akár hiszed, akár nem, nem miattad. Ismerem a nővéredet és tetszik ez a név, szóval ennek semmi köze nincs hozzád - forgatom a szemeimet, hiszen tudom, hogy azt hiszi miatta adtam ezt a nevet. Persze, jól hiszi.
- Ugyan, Kicsim én egy szóval nem mondtam, hogy miattam - hajol közelebb ezzel is azt a hatást keltve, hogy bele húzott a csőbe.
- Édesem, én nem… - kezdenék bele én is ugyan olyan mosollyal az arcomon, de Louis félbe szakít.Ű
- Ne a gyerek előtt kezdjetek már ki egymással - korhol le minket ránk kacsintva. Zayn hitetlenül rázza a fejét én pedig pirulva maradok csendbe. Eleanor visszaadja az ölembe Sorayat.
- Tudom, hogy ez személyes kérdés, de ki az apa? - kérdi Harry jobban szemügyre véve Sorát.
- A... Öhm... Az mindegy - habogok össze vissza, majd inkább lezárom ezzel. Ezt nem is Sora előtt kell megbeszélni.
- Hát, ezért mentél el? - kérdi Niall majd tovább eszi a megkezdett szendvicsét.
- Igen, ezért is - bólintok, majd helyet foglalok El mellett, aki vissza is adja Sorát.
- Felvette az apja vezeték nevét? - kérdi Liam.
- Nem. Nem tudja az apja, hogy van egy lánya - motyogom halkan, majd inkább Sorával foglalkozom, aki csodálkozva és áhítattal fogja kis kezei közé szőke hajamat, amit még nem látott sokszor.
- Mennyi idős? - kérdi Zayn leguggolva elém és Sora kezét megfogja.
- Három éves - mondom kicsit ledöbbenve. Nem erre a reagálásra számítottam Zayntől. Sora az apjára néz az ugyanolyan barna szemeivel, mint az apjáé majd egy mosoly félét ereszt meg felé. Zayn ezen elmosolyodik és elkezd játszani az ölembe ülő kislánnyal.
- Tiszta apja-lánya - suttogta nagyon halkan a fülembe Eleanor.
- Igen, teljes mértékben – bólintok, miközben végig mérem őket. Szám akaratlanul is mosolyra húzódik, amikor Sora Zayn felé nyújtja kezeit és felé kapálózik. Zayn felpillant rám engedélykérdő tekintettel, én pedig rábólintok. Zayn kezébe veszi a kislányt és arrébb sétál vele, hogy nyugodtan játszhassanak tovább. Sora hangosan nevet és Zayn is mosolyogva játszik a kislánnyal.
- Szerinted nem fog rájönni? - kérdi Eleanor csendesen.
- Őszintén remélem, hogy nem. Akkor megtudná, hogy ki vagyok. Viszont egy részem szinte esedezik, hogy mindez megtörténjen - mondom ugyanolyan halkan. Zayn és Sora az öltöző másik felében játszik végig, szinte nem is figyel ránk. Annyira bele merül, hogy a kicsivel foglalkozik. Csodás nézni, hogy Zayn, hiába nem tudja, hogy most éppen az ő lányát fogja kezeiben, még is úgy néz rá, úgy bánik vele, mint ha az ő lánya lenne. Bárcsak tudná. Ezt kívánom és tudom, hogy meg is valósíthatnám. De félek, hogy ha rájönne, hogy mégis csak az ő gyereke miként reagálna. És még az is ott van, hogy megtudja ki is vagyok én igazából. Bár a lányomat jobban féltem, mint magamat, hogy kiderüljön az igazság. Huszonhat évesen szerintem még nincs felkészülve egy gyerekre. Igaz, én hamarabb már készen álltam, de hát még is csak nőből vagyok, ez természetes. Ő viszont férfi, neki kell az a felkészülés, már ha van ilyen nekik, és nem szabad csak úgy hirtelen oda mondani.
- Szóval, arra gondoltunk, hogy hozzánk költözhetnél - karolja át a vállamat Niall, amikor elindulunk ki a parkolóba.
- Miért is? - nézek rá gyanúsan.
- Négy év után visszajössz hozzánk. Egyértelmű, hogy nem engedünk el egyhamar.
- Nem akarunk elveszíteni - mondja Zayn, aki még most is Sorával volt. Egyszerűen összenőttek, lehetetlen volt szétszedni őket. Ez azért is fura, mert Sora eddig nem igazán nyílt meg senki felé.
- Ezt most a saját, vagy mind annyiunk nevében mondtad? - kérdi Louis pimasz mosollyal az arcán, kihasználva az alkalmat, hogy Zayn, nem árthat, neki mivel a kicsi a kezében van. Zayn vörösödő fejjel fordult Lou felé és nemes egyszerűséggel hozzá dobta Sora egyik plüssét, amit Sora nevetve figyelt.
- Na! A gyerek előtt nem lesz harc! - szólok rájuk, védelmezően a kicsi felé sietve. Elveszem Sorát Zayntől, aki csodálkozva figyel engem. Tovább sétálok a kicsire nézve mosolyogva.
- Mikor lettél te ennyire védelmező? - néz rám csodálkozva Zayn, amikor utolér.
- Mondjuk, amikor anya lettem? - nevetek fel kissé kínosan. Zayn erre csak elmosolyodik és átkarolja derekamat, tovább sétálás közben, majd megszólal.
- Tetszik.
- Na, tubicáim ne már a gyerek előtt! - szól ránk Louis. Úgy látom, nagyon azon van, hogy egyszer kinyírjam, az ilyen mondatai miatt.
- Louis Drága! Meg akarsz halni? Csak mert még egy ilyen beszólás és a hullazsákban kötsz ki! - szólok oda halvány mosollyal az arcomon.
- Na, jó nekem egy kérdésem lenne. Illetve kettő - szólal meg Liam. - Most hozzánk megyünk? És Sisi. Honnan van kimondottan hullazsákod? - kérdi teljesen komolyan, amitől nekem nevetnem kellett.
- A feketepiacról szereztem - kacsintottam rá, mire már ő is felnevetett.
- És igen, hozzánk megyünk. Sisi is! - mondja Zayn, utolsó mondatánál reménykedve nézve rám. Sóhajtva bólintottam rá, de azért egy kicsit közelebb bújtam Zayn ölelő karjához. Olyan jó érzés ismét mellette lenni.

Őszintén a srácok háza nem változott semmit. Komolyan szinte ugyan olyan, mint volt.
- Kérlek, mond, hogy itt maradtok több ideig! - áll elém könyörgő tekintettel Niall.
- Átgondoltad te ezt? Biztosan szeretnél te egy házban lakni egy gyerekkel? - kérdezem félig felvont szemöldökkel. Mind az öt fiú bólogat jelezve, hogy egyiküknek sincs ellenvetése.
- Hát jó - sóhajtok fel. - Mennyi is az a több idő?
- Minimum egy hónap - szólal meg rögtön Liam.
- Hát, rendben - adom be a derekamat. - Addig legalább az esküvő is meglesz - mondom sokkal halkabban, csak magamnak. - Kiszolgálhatom magam? - mutatok a konyha irányába és mindenki rábólint. Mielőtt bementem, még Eleanor elvette tőlem Sorát, mondván, hogy most ő babázik. Így legalább én is nyugodtan készíthettem valami enni. Magas sarkúmat közben levettem és arrébb tettem, hogy ne legyen útban. Még most sem szeretem annyira ezeket a cipőket.
- El is felejtettem milyen kis töpörtyű vagy - nevet fel Harry, az ajtóból.
- El is felejtettem milyen kis hülye vagy - szólok vissza neki mosolyogva. Egy ideig még nézi mit is csinálok, majd közelebb jön.
- Mi vezetett rá, hogy vissza gyere?
- Csak úgy - vonok vállat. Eszem ágában sem volt igazat mondani.
- Nem mondod el ki az apa? - tér rá hirtelen egy másik témára.
- Nem - rázom a fejemet, határozottan kijelentve döntésemet.
- Ismerjük?
- Harry, kérlek, ne gyerekeskedj már! - szólok rá a fejemet rázva. Harry elszégyellve magát hajtja le a fejét.
- Zayn és Eleanor elmentek néhány dologért hozzátok - mondja hirtelen felnézve rám.
- Honnan szereztek kulcsot a házhoz? Várj! Eleanort ismerve, kivette a táskámból, nem igaz? - kérdezem sóhajtva, ő pedig bólint. - Akkor Sora a másik kettő fiúnál van? - nézek rá nagy szemekkel. Apró biccentéssel jelzi, hogy beletrafáltam, így én sietek Niallhoz és Liamhez.
- Jó ötlet rátok bízni egy kisgyereket? - kérdezem rájuk nézve, kétkedve.
- Igen, teljes mértékben bízhatsz bennünk! - ölti ki rám Niall a nyelvét.
- Benne azért annyira ne. Bennem viszont igen - mosolyog rám Liam. Végül is igaz. Bólintok, inkább csak magamnak, majd visszamegyek a konyhába, ahova Harry is utánam érkezik.
- Miért követsz? - kérdezek rá végül, mert már nagyon érdekelt.
- Nem tudom. Fura, hogy itt vagy, olyan régen láttalak - vonja meg vállait.
- Mégis mi olyan fura ebben? - nevetek fel kissé kínosan.
- Fura, de valahogy, mint ha többet éreznék, mint előtte - mondja egyenesen a szemembe nézve. Döbbentek nézek rá, mire ő közelebb lép.
- Harry, kérlek, ne képzelj a dolgokba többet, mint amennyi van! - szólok már-már kétségbeesetten. Nem akarom, hogy szeressen! Ez nem történhet meg! Zaynt szeretem. És nagy valószínűséggel ő is engem. Nem akarom, hogy bele rontson még egy harmadik ember is. Hiszen régen is ez volt. Harry közelebb jön, majd mikor én hátrálnék, elkapja derekamat és szenvedélyesen megcsókol. Próbáltam eltolni magamtól bár ez nem nagyon ment. Végig csak csókolt, annak reményében, hogy a gesztust visszakapja. De nem tettem. Végig csak az járt az agyamban, hogy Zayn nem sokára megjön, van egy kislányunk és én őt szeretem. Nem emlékeztetőül jutottak ezek az eszembe, egyszerűen csak automatikusan jöttek. Kínzásomat egy köhintés törte meg, így Harry rögtön elugrott mellőlem. A hang irányába fordultunk és egy nyugodt Zaynnel találtuk szembe magunkat. Harry lehajtott fejjel, elnézést kérve sietett ki a konyhából. Én csak álltam ugyan ott, egészen addig, amíg Zayn közelebb nem jött. Nem szólt semmit, nyugodt volt, talán egy kicsit jó kedvű is.
- Az előbb láttál csókolózni Harryvel, és nincs semmi jele annak, hogy ideges lennél. Ez vagy azért van, mert tudod, hogy nem jelentett semmit nekem vagy, mert már nem szeretsz - mondom egészen halkan. Felül a pultra és én is mellé telepszek.
- Láttam az elejétől kezdve, hogy mennyire tiltakoztál - vonja meg a vállát, válasza pedig kissé megnyugtat.
- Miért érzem azt, hogy nem csak erről van szó?
- Láttam egy képet nálad kirakva, pontosabban többet, ami biztosít a felől, hogy nem érdeklődsz Harry iránt - feleli elégedett mosollyal az arcán.
- Melyikre gondolsz? - kérdezem, bár már sejtem melyik lesz az. Zayn ekkor előhúzza zsebéből azt a képet, amit megérkezésemkor tényleg kitettem. Amikor én az arcára adok puszit, ő pedig a kamerába mosolyog magához ölelve.- Szeretem ezt a képet. - vonok vállat. Zayn leszáll mellőlem és elém áll. Combjaim közé férkőzik, és úgy hajol közelebb.
- Miért jöttél vissza Londonba? - suttogja, orrával megbökve arcomat, amitől elmosolyodom.
- Talán zavar, hogy itt vagyok? - vonom össze a szemöldökömet.
- Nem, egyáltalán nem! - fogja meg kezeivel az enyéimet. - Csak az esküvő miatt jöttél vissza, vagy más miatt is?
- Csak az esküvő miatt - mondom lesütött szemekkel. Zayn pár percig csak fürkészi az arcomat, míg végül megszólal.
- Soraya apja miatt jöttél vissza? - kérdi némi idegességgel a hangjában. Ó, ha tudnád, hogy Soraya apja, akit te így utálsz valójában te vagy!
- Mondhatni, igen.
- Elmondod neki, hogy Sora az ő lánya?
- Nem - rázom a fejemet.
- Akkor miért miatta? - emeli fel a hangját egy kicsit.
- Zayn, nem igaz, hogy nem veszed észre, hogy te... - ekkor észbe kaptam, mielőtt még elmondtam volna, hogy ő az apa.
- Hogy én, mi? - kérdi félig felvont szemöldökkel. Próbáltam menteni a menthetőt, de még sem olyan nagyot hazudni. Nem akarok újra hazudni neki.
- Hogy te miattad jöttem vissza - suttogom lehunyt szemekkel.
- És ezt csak most mondod? - nevet fel kínosan, amin én is elmosolyodom.
- Tudod, ha most megcsókolsz az nagyon fura lesz - suttogom, amikor ajkai már majdnem elérték az enyéim.
- Miért?
- Mert négy év telt el azóta! Nem folytathatjuk ott ahol abba hagytuk. Nekem még az is fura, hogy mindenki úgy viselkedik, mint ha ez a négy év meg sem történt volna. Pedig mindenki változott. Én is. És mégis mindenkin azt látom, hogy arra törekednek, hogy minden ugyan olyan legyen, mint volt - mondom ő pedig hátrébb lép és érdeklődve néz rám. - Nem ugyan olyan minden, legyünk őszinték Zayn! Nekem van egy gyerekem, ti is változtatok, még ha ezt nem is nagyon volt alkalmam felfedezni, mert teljesen elrejtitek előlem. De én sem vagyok már olyan, mint voltam, és megmutattam nektek, hogy miben változtam. Ezek után elvárom, hogy ezt kölcsönösen visszakapjam - kissé talán kiakadhattam, de végül is szerintem igazam van. Zayn bűntudatosan néz rám, ami megint csak az én igazamat bizonyítja.
- Nem akarom, hogy a vissza jöveteled első estéje úgy teljen, hogy veszekszünk! - néz rám könyörgően.
- Nem veszekedtünk, eddig se - rázom a fejemet. - Csak kijelentettem a tényeket és, hogy mi esik rosszul - leszállnék a pultról, de ő visszatart.
- Maradj itt! Kérlek! - kérlel mély hangján, ami most kicsit kétségbeesetten cseng a feszült levegőben. - Nem akarok veszekedni sem azt, hogy egyáltalán bármilyen formában is rossz legyen bármi is! - teszi hozzá, miközben átfogja derekamat.
- Nem veszekszek, egy feltétellel - helyezem kezeimet vállára, ő pedig rábólint. - Mutassátok meg, hogy miben és mennyit változtatok! Magatokat mutassátok, ne azokat, akiket itt hagytam négy évvel ezelőtt.
- Rendben - bólint rá én pedig elégedetten elmosolyodom. - Viszont akkor kérek egy percet – bólintok, majd ő elindul ki a konyhából, nyilván a fiúkhoz. Eleanor eközben bejön, hogy megmutassa a szobám, illetve a szobánk. Ugyanis Sorával egy szobában leszünk.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha ők jönnek hozzám? Vagy ha esetleg otthon lakhatnánk a saját házamba? - vonom össze a szemöldökömet.
- Nem! - szólal meg az ajtóból Zayn, aki ismét megjelent a kezében a kicsivel.
- Hát, akkor én megyek - kuncog El és már ki is ment a szobából. Zayn közelebb sétál hozzám, majd át adja Sorát. Kezemben fogom a barna csöppséget és mosolyogva figyelem, ahogyan szőke hajamat nézi nagy szemekkel.
- El sem tudod képzelni mennyi mondani valóm és kérdésem lenne feléd - sóhajt fel Zayn és közelebb jön egy lépést.
- Csak nyugodtan, előttünk áll az egész éjszaka! - mosolygok rá, amit ő viszonoz is, majd a fülemhez hajol, hogy oda súgjon.
- Hiányoztál!

20.rész - Búcsú

Sziasztok Drágák!
Kint az új rész, ami egyben ÉVADZÁRÓ rész!!
Következőleg egy trailerrel jelentkezem majd, ami a második évad videója lesz.
Utána pedig kezdődik a második évad.
Komikat, feliratkozókat szívesen fogadok!:)
Ezúttal szeretném megköszönni a 19 feliratkozót, 6600 oldalmegjelenítést, 1 normális és 3 újabb fajta díjat (amiket ígérem a nyár elején kiteszek!) és a Facebook csoportban a 16 tagot!! Nagyon aranyosak vagytok, szeretlek titeket!!:) <3
Puszii!

A rész zenéje:
Three Days Grace - Unbreakable Heart
https://www.youtube.com/watch?v=vTJYhwj4f5E

NiSzi xx

- Ha ő és én együtt maradunk csak szenvedés az egész. Hiszen elég egyértelmű, hogy nem mondom, el neki az igazat őt pedig ez nem hagyná nyugodni. Mellesleg nem is normális kapcsolat az, hogy fogalmad sincs a másik fél igazi nevéről, viselkedéséről, múltjáról.
- Szóval ezek miatt, inkább bünteted mind a kettőtöket - bólogat.
- Na, jó. Inkább mond el te, hogy mi van közted és Natalie között - fordulok felé jobban, egy mosolyt erőltetve magamra.
- Még semmi. De szeretném, ha lenne - mosolyog szégyenlősen.
- Szereted őt? - vonom össze a szemöldökömet kissé csodálkozva. Peter sosem volt az a fajta ember, aki csakúgy bele szeret valakibe.
- Igen - bólint határozottan. Mérlegelem a helyzetet magamban összeszedve a gondolataimat.
- Tudod, talán a mai nap folyamán még lehetek egy kicsit Sisi - mosolygok halványan. Ő gyanúsan méreget, tudja, hogy valamit kitaláltam. - Megvan Natalie telefonszáma? - kérdezem, mire ő bólint. Lediktálja a telefon számat én pedig hívást indítok felé.
- Igen? - szól bele a telefonba szokásos kissé nyávogós hangján, spanyol akcentussal.
- Szia Natalie, itt Sisi. Sisi King - köszönök, Peter pedig egyre jobban olyan arcot vág, hogy végül is ez nem volt jó ötlet.
- Szia! - köszön kissé félénken.
- Tudod mondtam régebben, hogy tarthatnánk egy csajos napot valamikor. Nincs kedved a ma estéhez?
- De, végül is szívesen.
- Rendben, tudok is egy tökéletes helyet - Még lebeszéltük, hogy egy órán belül hol is találkozunk aztán letettük. Rögtön a szobámba rohantam, hogy elkezdjek készülni. Igen, én is abszurdnak tartom, hogy a szerelmem volt barátnőjét összehozzam a bátyámmal. Bőröndömből elővettem még egyszer, utoljára Sisi King kellékeket, amik a sminkeléshez kellettek és egyéb dolgokat. Ruhámat kiválasztottam, majd hajamat, vagyis parókámat lazán felcsatoltam. Amikor elkészülök, a tükör előtt állok végig mérve magam. Ez az utolsó alkalom. Nem vonulok végleg vissza abból, hogy Sisi legyek, de egy jó ideig ez lesz az utolsó. Holnaptól ismét Nina leszek, aki átlagos lányként éli az életét. Ami az egyetemet illeti, sajnálom a dolgot, de ott hagyom. Amíg ilyen az életem nem tudom végig csinálni. Holnaptól azon leszek, hogy elfelejtsem ezt az elmúlt egy évet. El akarom felejteni az itt történteket, amióta megismertem a fiúkat. El kell felejtenem Zaynt is. Nem várhatom, hogy addig várjon rám, amíg  csak akarom. Boldognak kell lennie. Egy rendes barátnővel és nem olyannak, mint én. Külön életet folytatunk ezután, még ha legszívesebben vele lennék. Csodálatos érzés lenne, ha biztosan tudhatnám, hogy ezután velem lesz mindig és együtt maradunk. Ha mondjuk, lenne egy aranyos kisbabánk is. De igazából ez nem fog megtörténni, sohasem.
- Ní! Mit csinálsz már annyi ideig? - kopog az ajtómon Peter. Felébredve gondolataimból nyitok neki ajtót és megyek megkeresni a dzsekim.
- Nem úgy volt, hogy már nem leszel Sisi? - jön utánam csodálkozva.
- De, igen. Csak, hogy Natalie Sisiként ismer, nekem pedig vele lesz este programom - vonok vállat, majd felveszem bőrdzsekim, amit a kanapén találtam meg.
- És mégis miről akarsz beszélni vele? Hogy Zayn melyikkőtökkel, miként járt? - nevet kissé lesajnálóan.
- Nem édesem, csupán segítek, hogy össze tudjatok jönni - adok neki egy puszit majd el is indulok. A helyre megyek, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk és várok.
- Szia! - köszön bátortalanul, amikor megérkezik.
- Szia! - megyek oda hozzá mosolyogva és köszöntöm két puszival.

Elsőnek is csak ismerkedtünk. Ő tizenkilenc éves, Barcelonában élt mindig is és állítása szerint az óta szereti a zenéim amióta kiadtam az első dalom. Amikor már több mindent tudtam meg róla ő kérdezett, de mindig próbáltam minél kevesebbet mondani.
- Amúgy te tényleg jártál Zaynel? - kérdi egyszer csak, miközben alsó ajkába harap.
- Igen - bólintok halványan mosolyogva.
- Milyen volt? Úgy értem Zayn veled is olyan távolság tartó volt? - amint ezt szomorúan megkérdezi, ledöbbenek. Zayn távolság tartó volt Natalieval?
- Mit értesz távolság tartó alatt? - próbálok kibújni a válasz alól.
- Amikor meg akartam csókolni többnyire elhúzódott. Sokszor, ha én nem kerestem volna ő nem is foglalkozott volna velem. Ha ment valami rendezvényre sosem vitt el és a turnén is, ha Louis nem adja ezt az ötletet, hogy menjek én is Zayn nem visz magával. Ma is csak úgy benyögte, hogy szakítani akar - meséli kissé könnyes szemekkel, én pedig összevont szemöldökkel nézek rá. Nem értem Zaynt.
- Veled is ilyen volt? - néz fel rám reménykedve, hogy nem ő vele van a gond, hanem Zaynel nincs valami rendben.
- Nem - rázom, a fejemet mire a lány kék szemeivel kíváncsian néz. Sóhajtva folytatom, amit vár, hogy mondjam. - Velem mindig figyelmes volt, sőt, még most is az. Nem jártunk sokáig, de a kapcsolatunk akkor is megvolt és meg is van. Már, mint a legelejétől tudtam, hogy szeret és csak arra várt, hogy beadjam a derekam, hogy járjunk. De miután szakítottunk még utána is nyilvánvaló volt, hogy szeretjük egymást. Nekünk nem volt az, hogy melyik keresi a másikat, mert többnyire mindig együtt voltunk - mesélek neki elgondolkodva a dolgokon. Natalie megértően bólint.
- Miért szakítottatok?
- Először mert megcsalt. Utána azért nem jöttünk össze, mert én úgy gondoltam, hogy nem helyes - rázom a fejemet Natalie pedig kissé értetlenül néz rám.
- De miért ne lenne helyes?
- Nem ismered ezt a dolgot, nem tudod az igazat, ezért nem is fogod tudni megérteni - rázom a fejemet halványan mosolyogva.
- Tényleg kaptál egy kiskutyát Zayntől születésnapodra? - kérdi összevont szemöldökkel.
- Igen. Még a turné alatt - bólintok, mire neki mosoly fut át az arcán.
- Ez aranyos - mondja, én pedig rá bólintok. - Tényleg szeret téged. Nagyon is - mosolyog őszintén, amit furcsállok.
- Te szereted őt? - kérdezek rá, ami egy ideje már érdekel.
- Ezt inkább vonzódásnak mondanám. De amint szakított velem már ez sincs meg - rázza a fejét, én pedig megértően bólintok. - Lényegében lenne, aki tetszik. Sőt, azt hiszem, szeretem is - mondja a végén elpirulva.
- Na, kicsoda? - kérdezem mosolyogva, mire ő felnéz rám félénken. Biztos Peter az!
- A bátyád - motyogja halkan, mire én elégedetten felnevetek.
- Úgy tudtam! - tapsikolok kisgyerekesen, amin ő nevetni kezd. - Figyelj Nat! Az az idióta is tökéletesen beléd van, zúgva szóval találjatok egymásra mihamarabb! És nekem már van egy jó kis ötletem! Én haza megyek nem sokára Barcelonába. Pontosabban holnap már indulok is. Ide már nem fogok visszajönni többé, maximum egy olyan tíz év múlva. Vagy ha úgy érzem itt az ideje. A bátyám is jön velem csak ő később. Azt hiszem, két hónap múlva jön utánam. Addigra azt akarom, hogy összejöjjetek! Ne ügyetlenkedjetek sokáig! - hadarok neki, ő pedig végig bólogat - Most pedig elmegyek, felhívom Petert, ti ketten elmentek valahova, csak hogy együtt legyetek én pedig haza megyek és alszok. - magyarázok neki mosolyogva, miközben ismertetem a tervet.
- Rendben - mondja kuncogva. Előveszem a telefonom és már hívom is bátyámat. Alig akarta elhinni, amit mondtam neki. Végül csak annyit mondott, hogy mindjárt itt lesz. Ezt be is tartotta ugyan is tíz perc múlva már jött is. Fejemre adott egy puszit azzal a mondattal, hogy holnap találkozunk és már ment is Nataliehoz. A lánynak csak intettem majd haza gyalogoltam. Amúgy is gyalog voltam, most is jó volt egy kicsit sétálni.
  Szóval Zayn nem volt a legkedvesebb Natalieval. Ezt is fura hallani, hogy ha egyszer a barátnője volt.
Érdekes ilyet hallani róla, hiszen velem mindig rendes volt. Vagy ez csak azért volt, mert Natalie-t nem is szerette igazán?
Haza sétálva látom az ajtóm előtt Zaynt, előtte pedig a pórázon lévő Barce van. Zayn éppen csöngetni akar. Basszus. Muszáj levennem a parókámat és maszkomat. Ha meglát, így nem akarja majd, hogy elmenjek, és nem hagyna békén. Lekapom maszkomat és parókámat majd gyorsan beteszem őket a postaládámba. Nem a legjobb ötlet, de még is csak jobb, mint a lebukás. Felsétálok a lépcsőn az ajtóhoz és csodálkozva nézek Zaynre, mint ha nem tudnám, hogy ő állt itt.
- Hát te? - nézek rádöbbenten megállva előtte.
- Barcet nálunk felejtetted én pedig elhoztam - vonja meg vállát. - De itt nem Sisi lakik?
- De, csak a kulcsai nálam vannak most, hogy elmegy - rögtönözök, ami most is jól megy. Átvettem Zayntől a póráz, majd kinyitottam a házat.
- És Sisi merre van? - kérdi gyanúsan, amikor bejön mögöttem.
- Az unokatestvérénél - adok egy egyszerű magyarázatot, majd leszedem Barcéről a pórázt ő pedig rögtön elfut. Felegyenesedem mosolyogva a futkározó kiskutyust nézve, amikor észreveszem, hogy Zayn is néz csak ő éppen engem.
- Miért nézel így? - nézek rá összevont szemöldökkel.
- Jól áll ez a ruha! - mondja halványan mosolyogva, amibe én belepirulok.
- Köszi! - motyogom majd csak csendben állunk mind a ketten.
- A fiúkkal elmegyünk bulizni, nincs kedved jönni? - kérdezi, amibe én belemegyek némi gondolkodás után. Gondosan bezártam a házat majd Zayn kocsijával elindultunk. Út közben beállt kissé az a kínos csend, de ezt aztán Zayn megtörte.
- Merre voltál ilyen szexi ruhában? - kérdi mosolygós hangon, amitől kissé felnevetek.
- Natalie-val kicsit kikapcsolódtunk. - vonok, vállat neki pedig látom kezét, hogy megfeszül, jobban szorítja a kormányt idegességében.
- Miért voltál vele? - kérdi idegesen, eközben pedig leparkol egy klub előtt.
- Segítettem neki valamiben - vonok vállat. Zayn fújtatva kiszáll, az autóból én pedig utána sietek. - Most meg mi bajod? - szólok utána, amikor megunom, hogy utána sietek. Széttárt karokkal idegesen még is döbbenten nézek utána. Megáll, néhány másodpercig nem is fordul meg. Amikor felém fordul, elgyötört arccal néz rám.
- Semmi, mindegy - motyogja halkan, és visszasétál elém. Megragad és szorosan átölel. Én csak ledöbbenve állok előtte, karjaimat még mindig magam mellett tartva.
- Ne haragudj - suttogja, és inkább elenged. Összetörve néz rám, nagy valószínűséggel, azért mert nem öleltem vissza.
- Beszélgettem Nat-al. Ő azt mondta, hogy vele mindig távolság tartó voltál, mint, ha nem is szeretted volna igazán - csúszik ki a számon ez a kis dolog. Zayn hitetlenül néz rám, majd a fejét rázza.
- Persze, hogy úgy bántam vele, ha egyszer nem is szerettem - nevet kínosan. Értetlenül nézek rá még most is.
- Akkor miért jártál vele?
- Sisit akartam féltékennyé tenni - vonja meg a vállát én pedig csak leesett állal nézek rá.
- Na, jó inkább menjünk be - mondom, majd berohanok a bárba. A pulthoz érve elkérem, az első három kör alkoholom majd egymás után húzom le az erős italokat.
Az alkohol is közre játszik annak, ahogyan most ringatom a csípőmet a táncparkett közepén. Érzem amint jó pár tekintetet rajtam legeltetnek, de nem foglalkoztat, sőt önbizalommal tölt el. Ritkán járok el bulizni, de ma megtettem. Örülök, hogy végre teljesen Nina lettem ma estére, hiszen az elmúlt napokban ez nem történt meg olyan sokszor.
Tudom, hogy sokan néznek, de nekem csak egyetlen egy tekintet éget szinte lyukat a hátamba. Amint azon gondolkodtam forduljak e meg az illető felé vagy sem, két kart éreztem meg derekamon.

- Rohadt szexi vagy! - suttogja fülembe, én pedig csak azért hallom, mert olyan közel van, egyébként a zenétől nem hallanám. Szavaira csípőmet jobban mozgatom kezei között. Az idegen erre csak morog egyet.
- Túlságosan hasonlítasz Rá - suttogja megbabonázva.
- Kire Édes? - kérdezem vissza érzéki, lágy hangon.
- Nem számít - fordít meg maga felé ajkait pedig rögtön az enyéimre tapasztja. Vadul csókolózunk, hiszen a sok alkohol mind a kettőnkben meg van már. Amikor eltávolodunk, csak akkor tudom jobban szemügyre venni.
- Ú, de meg fogom én ezt még bánni! - mondom majd ajkaimat újra a barna szemű fiú ajkaira tapasztom.
Ez a csók után még többet váltunk majd a pultnál kérünk még egy kört. Azt lehúzzuk, és már megyünk is. Hogy hová? Ez egyértelmű. Hozzá.

Fejfájásomra ébredtem fel. Mi a fene történt? Körül nézek és egy idegen szobában vagyok. Pontosabban nem is olyan idegen. Végig nézve magamon már most tudom, hogy valamit nagyon elszúrtam. Ugyan is nem volt már rajtam csak a takaró. Oldalra fordítva a fejem, elkerekedtek a szemeim. Zayn, ismétlem Zayn aludt mellettem és őt is csak a takaró fedte! Óvatosan keltem fel, hiszen kicsit sem lenne jó, ha észrevenne, aztán meg hogyan magyarázom meg a dolgokat?
Csendesen öltöztem fel még egy olyan farmer-ing kombinációban, amit úgy hagytam itt, amikor Sisi voltam. Nem volt kedvem vissza venni azt a feszülős, mini kék ruhát, amiben voltam. Kócos hajamat csak lazán feltűztem így nem tűnt úgy, mint ha most keltem volna fel. Csendben osontam ki és áldottam az eget, hogy a többiek nem keltek még fel. Hogyan magyaráznám ezt meg a többieknek? Harrynek? Louisnak?
Fogtam egy taxit és haza mentem. A fejem még mindig eszeveszettül fájt, ezért is amikor haza értem rögtön bevettem egy fájdalom csillapítót.
Ahogyan pihentem egyre több emlék jött elő.
De mint jó barátnő átmentem nem számít, hogy ott volt mind az a fiú, akivel az éjszakát még együtt töltöttem, és valószínűleg nem is emlékszik rá a sok alkohol miatt.
- Nina! - kiáltja boldogan Niall amikor megérkezem. El felé dobott egy párnát és én is csúnyán néztem rá.
- Niall csendesebben, kérlek! - fogom fejem és mérgesen pillantok felé.
- Látom tegnap valaki nagyon bebaszcsizott - nevet Louis, mire én csak megforgatom a szemeim.
- Elmondanád, hogy tegnap este hova tűntél? - kérdi El némileg összeszedve magát.
- Elmondom, de nem most - bólintok és helyet foglalok mellette.
- Valaki! Könyörgöm egy fájdalom csillapítót! - vánszorog le a lépcsőn Zayn, a fejét fogva. Táskámból elővéve adom oda neki. Igen, másnaposként kénytelen vagyok magamnál ilyet hordozni.
- Mi van itt? Másnaposok össznépi gyűlése? - vonja fel szemöldökét Liam.
- Bocs, hogy Louis elrángatott magával - morogja El, de tudom, hogy nem rá mérges, csupán másnapos. Ilyenkor mindig ilyen.
- Bocs, hogy minden férfi egy pöcs - morgom én is.
- Bocs, hogy a nőket nem lehet megérteni - tárja szét kezeit Zayn.
- Na, ebben egyet értünk! - kiált fel Louis, kicsit túljátszva a szerepét.
- Kuss, már! Mindenkinek! - mondja El és a kis párnát a fejére teszi.
- Oké, ha már a hétből hárman másnaposok vagytok és ebből csak egy valaki lakik itt muszáj megkérdeznem, Zayn. Ki hagyta itt a felsőjét az éjjel után? - kérdi Liam apáskodó tekintettel.
- Baszki - motyogja Zayn, aki egyébként a bal oldalamon ült a kanapén. Ösztönösen csúszom lejjebb a kanapén észrevétlenül, hátha eltűnök, és nem halok meg itt helyben, maximum szégyenemben.
- Ez nem... - kezdi El megnézve a bőrdzsekit, ami történetesen az enyém. - Baszki. - ismétli meg ő is.
- Azta rohadt élet! - káromkodik tovább elég hangosan. Mint ha már nem is fájna a feje.
- Gondolom nem Sisié - jegyzi meg Niall.
- Hát rohadtul nem Sisié! - mondja erélyesen El.
- Ó, nocsak, valaki hív. Mennem kell! - hadarja Zayn a telefonját felemelve és kirohan a házból.
- Nekem is mennem kell, el kell intéznem valamit - hadarom és már én is rohanok ki a házból.
- Ezt nem hiszem el! - hallom meg Eleanor hangját a hátam mögül, majd kilépek a házból.
- Nina! - kap valaki a karom után, aki nem más volt, mint Zayn. - Az a dzseki... - kezdi, mire én bólintok.
- Az enyém - motyogom. Legszívesebben eltűnnék a föld színéről.
- És te és én... - kezdi, de ismét nem fejezi be.
- Igen - bólintok lesütött szemekkel. - Én... Mennem kell! - mondom és meg sem várva válaszát elrohanok. Beszállok az autómba és nem kicsi sebességgel megyek haza.

A napok teltek és én még mindig itt vagyok Londonban, a fiúkkal pedig az óta sem beszéltem. Több indoka is van, de a legfőbb indok az, hogy szégyellem magam. Összesen négy nap telt el, amióta kiderült, hogy Zayn és én lefeküdtünk. Eleanor az egyetlen, akivel beszélek.
  Éjszaka arra keltem, hogy a wc-be rohanok, hogy kiadjam magamból a gyomrom tartalmát. Hihetetlenül szédültem és nem voltam a legjobban. Gondolom össze szedtem valami vírust. Persze, a fél éjszakám a wc felett töltöttem. Reggel az első dolgom volt egy patikába menni.
Amikor beléptem megakadt a szemem egy terhességi teszten. Csak nem...? Nem az nem lehet, csak egy vírus!
- Elnézést! - szólítom meg a patikus nénit.
- Mond csak Kedvesem - mosolyog rám barátságon.
- Van most valami vírus, vagy hasonló, ami mellé hányás, folytonos szédülés és hányinger tartozik? - kérdezem félve.
- Nem tudok semmi ilyesmiről - rázza fejét, én pedig visszavezetem tekintetem a tesztekre.
- Akkor ezt veszem meg - sóhajtok és kiveszek egy tesztet, amit kifizetek. A néni biztatóan néz rám, én pedig haza indulok.
A teszt egyértelműen pozitív volt. Vagyis terhes vagyok. Ennek most örülnöm kéne? Lehet. Örülök is egy kicsit. Hiszen azt jelenti, hogy biztosan nem vagyok PCO-s, és örülök, hogy lesz egy édes kicsi lányom vagy fiam. Davi után félek bele vágni, de reménykedem a legjobbakban. Viszont félek. Félek, mert tudom ki az apa.
Most itt ülök a nőgyógyászom magán rendelőjében és várom, hogy a doktor kijöjjön velem beszélni az irodájába. Azt mondta ott jobban tudunk beszélgetni.
- Jöjjön Nina - nyitja ki nekem az ajtaját, amit én megköszönök és bemegyek. - Nos, mivel már nem PCO-s ezért is lehetséges az, hogy terhes.
- De még nincs is egy hete, hogy együtt voltam a... Barátommal - alsó ajkam rágom, amikor ezt kimondom. - Hogy lehet, hogy máris teherbe estem? - kérdezem megdörzsölve arcom.
- Az ön esete más. Pont, amiért nem PCO-s ezért hamar megfogant önben - magyaráz, én pedig bólintok. Még megbeszéltünk pár dolgot, majd megmondta mikor jöjjek vissza vizsgálatra.
- Elnézést Doktor úr, de nem itt fogok élni egy ideig. Spanyolországba költözöm - Ideje elindulni Barcelonába. Hamar megértette és további sok szerencsét kívánt, meg persze gratulált.
Haza érve összepakoltam mindent, amire szükségem lesz egy ideig. Ha nem viszek, valamit magammal majd megveszem. Valakinek viszont muszáj szólnom a terhességemről Paulon kívül. Telefonom kezembe véve tárcsáztam.
- Szia! - köszön boldogan, ami nekem is mosolyt csal az arcomra.
- Szia! Hol vagy most? - kérdezem, miközben kimegyek a házból.
- A fiúknál. Ide jössz? - kérdi, bár fölöslegesnek bizonyult megkérdeznem a háttérben hangoskodó fiúkat simán hallottam.
- Igen - mondom, majd leteszem. A fiúk házához bekanyarodva mély levegőt veszek. Lehunyt szemekkel próbálom összeszedni magam kezeimet pedig hasamra, teszem, amiben most már ott növekedik a kisbabám. A kisbabánk. Én pedig nem fogom elmondani neki az igazat, soha.
- Hali! - köszön Niall elsőként, amikor belépek.
- Sziasztok! - köszönök csendesen halvány mosollyal az arcomon.
- Na, mi ez a szomorkodás? - térdel fel a kanapén El és ad egy puszit, amikor beljebb megyek.
- Beszélnünk kéne. Fontos - mondom halkan, mire neki lehervad arcáról a mosoly és komolyan véve a dolgot bólint. Arrébb megyünk legalább öt métert, de a tévétől úgy sem hallják, amit beszélünk.
- El... Terhes vagyok - mondom ki egyszerűen.
- Mi van? - visít fel barátnőm, mire a fiúk idekapják a tekintetüket. - Hogy? Mikor? Miért? Mi van? - ismétli meg első mondatát és fel alá járkál majd ledöbbenve magáll.
- Ugye nem...? Csak azt ne mond, hogy ő a... - kezdi, de én befogom a száját.
- Mindent hallanak! - utalok a fiúkra, akik minket néznek a tévé helyett.
- Zayn az apa? - kérdi, suttogva én pedig bólintok. - Elmondod neki? - Megrázom a fejem.
- Elmegyek El. Holnap indul a gépem Spanyolországba, ott leszek nagyinál, amíg meg nem születik a kicsi - suttogva beszélek, hogy még véletlenül se hallják meg mások El-en kívül.
- Hiányozni fogsz! - suttogja a fülembe El, amikor szorosan magához von. Csak most tudatosul bennünk, hogy valóban elmegyek.
- Te is nekem! - suttogom lehunyt szemekkel, magamhoz ölelve szorosan egyetlen, egyben legjobb barátnőmet.
- Ne felejts el! Minden nap hívj fel, és ha tudlak, meglátogatlak! - enged el könnyes szemekkel.
- Persze, természetesen! - bólintok én is könnyes szemekkel nézve őt.
- Oké, sírtok. Szerintem most már nekünk is tudnunk kéne róla - szól ránk erélyesen még is gyengéden Louis.
- Nem is sírunk - mondja El, de eközben kigördül neki szeméből egy könnycsepp.
- Látjuk - mondjak egyszerre Louis és Liam.
- Nincs semmi gond - nevetek gyengéden, de nekem is végig folyik arcomon egy könnycsepp.
- Basszus csajok megijesztetek - néz ránk kérdőn mégis féltőn Liam.
- Semmi baj nincsen - rázzuk fejünket Eleanoral. Próbáltuk meg győzni a fiúkat, hogy semmi gond nincsen, de nem sikerült. Persze, hiszen látják rajtunk, hogy valami tényleg nem stimmel.
Nem mondtunk nekik semmit sem, hogy terhes vagyok, vagy, hogy elmegyek holnap és már nem találkozunk újra. Semmit sem mondtunk nekik.
Végig nézek most a srácokon és meg kell, mondjam náluk jobb barátaim nem is lehetnének. Van köztük szerelmem is nem is egy, de tudom, hogy mind annyian a barátaim. Tekintetemmel elég sok ideig elidőztem Zaynen. Szerelmem és gyermekem apján. Ott volt mellette Harry is, aki iránt már nem érzek csupán csak barátságot. Zayn mindig sokkal közelebb volt hozzám. Hihetetlen ez a fiú. Csak berobban az életembe és felforgatja az egészet. Megváltoztatott, amiért hálás vagyok neki. Most pedig az ő gyermekét hordom, a szívem alatt még sem mondom el neki.
Végig nézek a mi kis csapatunkon, ami szinte olyan, mint egy család.
Liam, aki olyan nekem, mint a bátyám és tudom, bármi történjék, rá számíthatok.
Niall, akinek mindig sikerül megnevettetnie és olyan, mint én.
Louis, aki a kezdetektől fogva a barátom volt. Most mégis titkolom előtte a terhességem, de nem sokáig lesz ez így.
Harry, aki göndör fürtjeivel elnyerte a szívemet, majd rájöttünk, hogy nem vagyunk egymásnak valók.
Zayn, akivel most lesz, egy gyermekünk még sem tud róla. Kiakadna, hiszen nem tudja, ki vagyok igazából.
És Eleanor, az én drága egyetlen barátnőm. Imádom őt, tudom, hogy számíthatok rá ezt most is bebizonyította.
Ők az én barátaim hiába is tagadnám. De nem tagadom. Lehet, hogy most sokáig nem látjuk egymást, és az is lehet, hogy később nem akarnak velem találkozni miután visszajöttem, de a szívembe zártam őket. Örökre.

***

Nem akarok felszállni arra a repülő gépre. Nem csak azt jelenti, hogy elmegyek Londonból. Azt is jelenti, hogy mindent itt hagyok magam után. Az emlékeket, a karrieremet, Zaynt. Zayn. Nem mondtam el neki az igazat. Bár, így átgondolva az "igazat" szó alatt több mindent lehet érteni, hiszen szinte semmit nem mondtam el neki. Azt sem tudja, hogy Sisi vagyok. És persze azt sem, hogy ez a csöppség itt nevelkedik bennem. Egy édes kisbaba itt a hasamban az övé. Az ő kislánya, vagy kisfia lesz. Lehetséges, hogy az ő barna szemeit fogja örökölni. Esetleg kreol bőrét, vagy gyönyörű nagy szempilláit. Aranyos mosolyát, amiért mindenki imádni fogja. De lehetséges, hogy az én kék szemeimet fogja örökölni, göndör hajammal és arcomon lévő apró gödröcskékkel.
Fáj a tudat, hogy apa nélkül fog felnőni. Viszont tudom, hogy az rosszabb lenne ha Zayn megtudná, hogy az ő gyereke az, aki kilenc hónap múlva megszületik. Rosszabb lenne, hiszen teljes mértékben kiakadna. Tudom, hogy még úgy érzi nem áll készen az apaságra én pedig ezt tiszteletben tartom. Na meg persze ott van az is, hogy akkor kiderülne, hogy Sisi valójában én vagyok, emiatt pedig még inkább kiakadna. Hiába szeret, ha ezeket a hazugságokat még ő sem nézné el nekem. És ha kiderül, hogy lesz egy kisbabánk? Azt soha nem bocsátaná meg nekem. Szereti, sőt imádja a gyerekeket, de tudom, hogy neki az a legjobb most, hogy ha nem mondom el neki. Körülbelül soha. Így a legjobb mindenkinek.
Ha kislány lesz, mondjuk, lehetne a neve Doniya. Doniya Weyble. Zayn nővérét is így hívják. Legalább ha már sosem fog találkozni az apjával és a vezetéknevét sem veszi, fel legalább ennyi maradjon meg neki belőle.
De ha kisfiú, akkor Enrique. Enrique Weyble.
  Hasamra simítom kezemet. Érdekes, hogy ilyen szinten boldogabbá tud tenni a tény, hogy ő lesz nekem.
Csörög a telefonom, Eleanor hív.
- Mi a helyzet csajszi? - köszön bele mosolygós hangon. A hatalmas üveg ablakon néztem ki, amint a repülőgépek fel s leszállnak, miközben jobb kezem most is hasamon van.
- Semmi. Fél óra múlva felszállok a gépre.
- Úgy fogsz hiányozni! - mondja elérzékenyülve. Ezután a háttérből is hallok hangokat, amint valaki bele szól a telefonba.
- Sisivel beszélsz? - hallom meg a háttérből azt hiszem talán Liam hangját.
- Igen - feleli El.
- Si! - kiált a telefonba Niall. Mosolyogva tartom el a telefont egy kicsit magamtól.
- Szia Niall! - köszönök nevetve.
- Életem, merre jársz?
- Jelenleg a repülőtéren vagyok.
- Még Londonban?
- Igen. Nem sokára indulok.
- Mikor jössz vissza? - kérdi reménykedve. Hallom, amint a háttérből még mozgolódás van, vagyis a többiek is ott vannak.
- Valószínűleg soha - nevetek fel kínosan. - Nem tervezem, hogy visszajövök. Főleg most, hogy tudom, hogy... - ekkor majd nem elárultam a terhességem.
- Hogy? - kérdi Liam.
- Semmi, mindegy - hadarom el, majd inkább témát váltok. - Srácok vissza tudnátok adni Eleanornak a telefont? Beszélnem kéne vele.
- Igen, persze. Szia, Sisi, puszilunk! - kiabálja ismét Niall. A többi fiú is beleszól a telefonba, elköszönésképpen.
- Mondhatod, elmentek a fiúk - szól Eleanor a telefonba.
- Figyelj, El! Kérlek, ne mond el a srácoknak, hogy terhes vagyok! Vagy ha igen, akkor csak Liamnek vagy Louisnak mond!
- Rendben, ahogy akarod. De figyelj szerintem akkor is jobb lenne, ha Zayn tudna róla. Hiszen mégis csak az ő gyereke!
- Nem áll készen az apaságra. És ha megtudná, a dolgot kiakadna - magyarázom el neki a dolgot.
- Biztosan nem akadna ki. Sőt, szerintem örülne, ha kiderülne ez az egész.
- Azért ne mond el még se, oké? - kérem, meg miközben orrnyergemet masszírozom.
- Rendben - egyezik bele sóhajtva. Eleanorral még beszéltünk egy keveset, majd nekem fel kellet szállnom a gépre.
Felszállok a gépre, hogy Barcelonába repüljek, régen látott rokonaimhoz. Oda ahol új életet kezdek. Barátok nélkül, szerelmem nélkül, terhesen. Zayn nélkül véghezvinni ezeket a dolgokat nem csak nehéz, de rossz is lesz. Hiányozni fog.
Szeretem őt. Szeretem a gyermekem apját. Ez a kicsi lenne, ami összekötne minket a szerelmemmel, de még ez sem lehet. Hiszen ha nem mondom el neki, konkrétan nem köt össze semmi Zaynnel.
  Most pedig elmegyek, és többé nem jövök vissza. Zayn nem fogja tudni, hogy a kicsi az övé, nem fogja tudni, hogy Sisi és Nina egy és ugyan az a lány, és, hogy én mennyire is szeretem őt.