III.évad 15.rész - Csendesen még

 Hey!
Itt is van a 15.rész! Rövid és összedobott, sajnálom nem tudtam már sok mindent hozzáírni.
Ez lett volna az utolsó rész. Nem sokára jelentkezem az Epilógussal és egy elköszönéssel.
Sok Pussz!

A rész zenéje: James Arthur - SayYou Won't Let Go

 https://www.youtube.com/watch?v=0yW7w8F2TVA
NiSzi xx

 

* Öt hónap múlva *

A kilencedik hónapba vagyok. A pocakom csak nő, főleg, hogy ikrek vannak benne. Egy kisfiú és kislány. Eddig nem volt semmi probléma, de, csak mert Mesi és Eleanor segített és itt voltak végig. Sophia is sokáig ezt tette egészen mostanáig, most viszont ő az, aki teherbe esett. Liam és ő is hihetetlenül boldogok Eleanor elmondása szerint. Sophia inkább a terhességével foglalkozik, amit meg is értek, ráadásul nekik a baba születése után az esküvőjük lesz megtartva. Liam állítólag, hihetetlenül boldog. Ezt megértem. Emlékszem mikor én voltam terhes Daviva, Chris folyton mellettem volt és figyelt rám.
Chris...
A temetését nekem kellett volna megszerveznem, de képtelen voltam. A szülei csinálták meg, de ők is össze voltak törve. Sokkal inkább ragaszkodtak ezután Davihoz és taszítottak el engem. Megértem. Hisz engem sose kedveltek, aztán meg, hogy szinte én hajszoltam bele Christ a halálba még inkább megutáltak. De Chris meghalt volna. Ha nem akkor, később. Az orvos elmondta, hogy találtak nála egy tumort. Agytumor. Kérdezte az orvos, hogy akkoriban észrevettem e rajta hirtelen haragot. Elmeséltem neki az esküvőn elcsattant pofont. Az agytumortól van, hogy az ember már kevésbé gondolkozik épen, de ez emberfüggő többnyire. Lehet, hogy akkor Chris se pofoz fel, ha nem lett volna beteg.
- Nina Weyble - szól ki az asszisztens nő. Lassan felállok, majd a nőre mosolyogva megyek el mellette be a doktornőhöz.
- Jó reggelt kismama! - mosolyog rám, amit viszonzok.
- Jó reggelt! - segít felfeküdni az asztalra és a szokásos ultrahang veszi kezdetét. Szerencsére, minden rendben van a kicsikkel és már a szülést is előírta. Két hét. Hát ez meglehetősen kevés idő. És még mindig nincs nevük. Illetve a kislánynak, de. Soraya. Az álmomba is ez volt a neve. Emlékszem ott Zayn és én összeházasodtunk. Még ha fel is ébredtem az "Igen" kimondása előtt, mégis összeházasodtunk. Most pedig azt se tudom, mit csinál. Amikor megkértem Eleanor és Mesit, hogy vigyenek haza összepakoltam minden fontos dolgot magamnak és Davinak is. A lányok persze elleneztek mindent, de nem bírtam ott maradni. Chris hiánya borzalmas volt, de később Zayn hiánya is annál rosszabb. Végül megértették, hogy nem szeretnék abba a házba maradni, ahol Chrissel éltünk. Davinak se tett volna jót. Így hát kibéreltem egy lakást először Bristolba. Franciaországa mentünk egy hónapra, Eleanor divat hónapjára, ahol ő is modellkedett. Sophiával három hétig Olaszországba, szintén divat hetek miatt. Mesi Los Angelesbe ment egy két hónapos táncverseny miatt, ahova elkísértem az egész csapatot. Most viszont újra itt vagyunk Bristolba, így a terhességem végén nem akarok utazgatni. Megbeszéltük a lányokkal, illetve inkább ők vettek rá, hogy ha az ikrek betöltik, a kettőt visszaköltözünk Londonba. Megértem őket, a közelükbe akarnak tudni. Féltenek, hogy egyszer összetörök jobban Chris miatt. Én pedig elakarom felejteni Zaynt is, nem akarok vele találkozni.
- Nina - kopog az ajtón Mesi.
- Megyek - szólok ki, de akkor már Davi kinyitotta. Ő csak aktívabb lett. - Szia..sztok - összeráncolt szemöldökkel figyelem a mögötte lévő szőkeségre. Niall.
- Remélem nem baj, hogy hoztam - vonja fel a szemöldökét Mesi. Összekulcsolt kezükre nézek. Mosolyogva rázom a fejem.
- Semmi baj. Gyertek - beljebb invitálom őket és a nappaliba ülnek le.
- Utolsó hónap? - kérdi Mesi törökülésbe húzva lábait.
- Az. Két hét múlva szülök, ha minden jól megy - mosolyogva helyezem kezeimet a hasamra. Mesi a konyhába megy magának kakaót csinálni így Niallel maradunk. Hónapok óta nem találkoztunk, kínos csend volt közöttünk.
- Gondolkodtál mi legyen a nevük? - kezdeményez beszélgetést mosolyogva.
- A lány Sora lesz, a fiú még nem tudom - mosolygok én is halványan. Nem sokáig maradtak. Mesivel sokat beszéltünk de Niall mint ha inkább csak dísz lett volna. Minden esettre örültem, hogy eljött. Fogjuk rá.
Másnap Sophia és Liam jött. Liamet ugyanúgy nem láttam már egy ideje, vele kicsit többet tudtam beszélni. A baba név kérdés itt is szóba került, de ő megkérdezte a vezetéknevet. Nem tudja, hogy egyébként akár Malik is lehetne az ikrek neve. Végül azt válaszoltam, hogy természetesen Weyble.
Pár nappal később Eleanor és Louis.
- Na, jó. Ez egyre furább. Miért jön minden nap valaki? - összevont szemöldökkel nézek rájuk. Louis nem válaszol Davival foglalkozik. Szegény kicsikém annyira sírt, amikor elköltöztünk és rájött, hogy nem találkozik Harryvel. Eleanor nem egyszer megkértem, hogy vigye el hozzá, ezt még sem tehettem vele.
- Miért ne látogathatnánk meg? - ereszti felém Eleanor a boci szemeit. Egészen biztos, hogy emögött van valami, de inkább ráhagytam.
Este fáradtan feküdtem az ágyba. Nem sokkal később Davi mászott fel mellém. Többnyire mellettem alszik.
Zayn vajon, hogyan élte meg az elmúlt négy hónapot? Hiszen arra számított, hogy Chris halálával már nincs akadály előttünk. De igen is van. A bűntudatom. Telefonom pityegésére leszek figyelmes. Felnyitom a zárat, a háttérképem még mindig egy közös fotó Chrissel és Davival, míg a záró képernyőm már a fiúkkal és Eleanorékkal közös kép. Megnyitom az üzenetet, Zayn az. Kicsivel éjfél után van már.
Zayn: Boldog Szülinapot!
Igen, most vagyok húsz. És ő emlékezett rá, holott egyetlen egyszer említettem. Négy hónap után ez az első, amit kommunikáltunk.
Nina: Köszönöm!
Látom, ahogyan még jelzi, hogy ír. Végül nem történik semmi. Várok még, aztán látom, hogy kilépett. Sóhajtva zárom le a telefonom. Mit is vártam? Csak felköszöntött. Nem kéne máshogy gondolnom.

Zayn Malik

Zayn: Boldog Szülinapot!
Nina: Köszönöm.
Még elkezdek még egy szöveget írni. Hiányzik. Mindennél jobban. Leakarom írni neki, hogy jöjjön vissza és soha többet ne menjen el tőlem. Soha. De tudom, hogy öt hónap édes kevés ahhoz, hogy máris vége legyen a gyászidőszakának, Chrissel. Kell még neki idő. Mind a kettőnknek. Végül nem írom tovább. Kitörlöm és leteszem a telefonom magam mellé.
- Szóval jól van? - nézek fel Liamre.
- Nem igazán - rázza a fejét, majd a bögre teájába kortyol. - Mutatja persze. De látom a szemei alatt a karikákat és egy terhes nő nem ennyire megviselt, mint ő.
- Oda megyek - állok fel a pulttól.
- Zayn éjfél múlott és nagy a valószínűsége, hogy csak jobban felzaklatnád - karomat megfogja, hogy még véletlen se menjek.
- De terhes Liam és senki nincs ott. Csak Davi.
- Eleanor éjszakára maradt. Amíg meg nem szül, a lányok ott lesznek vele, amikor tudnak. Nyugodj meg - hat rám, amit mond, visszaülök a helyemre és sóhajtok.
- Hiányzik. Annyira nagyon hiányzik - motyogom tenyereimbe temetett arccal.
- Szereted, ez egyértelmű - mosolyog, mikor felnézek rá kezeim közül.
- Az egész csak egy ártatlan flörtölésnek indult majd csak csók volt - nevetek fel kínosan. - Amikor elsőnek lefeküdtünk azt hittem majd ott hagyja Christ, miattam. De nem tette - rázom meg a fejem. - Sose tette meg. Nem értem miért nem. Hiszen elég egyértelmű, hogy már nem szerette. Vagy legalábbis én így remélem - rázom meg a fejem szomorúan. Valószínűleg félt. Vagy nem tudom. Nem annak a félős lánynak ismertem meg, hiszen akkor se érdekelte semmi és senki, amikor egyszer London közepén egy zenére csak úgy elkezdett táncolni.
- Sajnálom haver, de szerintem sose fogod megtudni a választ - rázza a fejét, szemeiben őszinte szomorúság van. Tudom, hogy próbál megértő lenni és némileg az is.
- Tudom - dörzsölöm meg az arcom. - Én megyek. Jó éjszakát - kelek fel onnan, majd Liam is elköszön és elindulok haza. Üresen áll a ház. Teljesen. Előtte Perrie volt itt, aki megtöltötte élettel, majd Nina, még ha csak párszor is járt itt.
Nem, egyszerűen nem tudom kibírni nélküle. Holnap elmegyek hozzá.

Nina Weyble

- Hajrá Mazsola - nevetek fel. Davi még mindig egy kirakóst próbál megcsinálni, de elakadt.
- Kínzod ezt a gyereket csak - forgatja szemeit mosolyogva Eleanor. Mosolyogva tárom szét karjaim. Nem egyszer megcsináltuk már ezt a kirakóst, máskor egyszerűbben ment neki.
- Na, és mikor lesz gyereketek? - vonogatom a szemöldököm. Eleanor lefehéredik, és kisebb fintorgása torzul az arca.
- Soha. Ne érts félre, szeretem a gyerekek, de hogy nekem legyen azt inkább nem. - rázza a fejét hevesen. Pedig Eleaanor pont olyan, akit eltudnék képzelni anyaként. - Elég gyerek nekem az, ami akkor van, amikor meglátogatlak. Még a terhesség alatt az alkohol elvonást is végig csináltam veled. Ne mond, hogy nem vagyon önfeláldozó. - kihúzza magát, mintha ez lenne élete fénypontja. Nevetve tapsolom meg.
- Őszinte gratulációm hozzá!
- Köszönöm, köszönöm! - hajolgat meg színpadiasan. - Viszont Sophiával már nem csinálom végig. Majd Mesi. Neki rá is fér.
- Ugyan. Mesinek semmi oka az ivásra - legyint egyet. Igaz. Folyton bulizott egészen addig, amíg pár hete komolyabbra nem fordultak a dolgok Niallal. Sokkal komolyabbra.
- Harryről olvastam a neten, hogy valami csajjal össze szűrte a levet. Mit tudtok róla? - Nem lenne meglepő Harrytől, még is az internet nem mindig igaz.
- Nem sokat csak...- a tévére vándorol a tekintetem és már nem is figyelem, mit mond Eleanor. Egy műsorban éppen a fiúkat mutatja és Zaynt. Ahogyan egy lánnyal csókolózik. Keze derekán van, a lány az ingénél fogva rántotta magához. Vörös hajzuhataga takarta az arcát, csak Zayné látszik.
- Hé, Nina jól vagy? - Eleanor a karomat fogja. Görcs jön rám. Pillanatokkal később pedig folyadék csurog végig a lábamon. - Basszus, magzatvíz. - sokkolódik le, ahogy ő is észreveszi. Mély levegőket veszek.
- Egy hét múlva szülnöm kellett volna, ne lepődj meg ennyire - fújtatok hangosan. A táskámért nyúl, amit pont az ilyen hirtelen eset miatt szedtem össze, Davi elindítja, a lift felé mi pedig mögötte sétálunk, hogy is mondjam..a csigánál is lassabb tempóba. Segít kimenni majd a kocsiba is beszállni. Innentől viszont, mintha felgyorsult volna minden. Pillanatokkal később már a kórházba voltam körülvéve pár nővérrel és a nőgyógyászommal. Végül pedig már két síró hangot hallottam. Megszültem. Nem volt ott az apjuk. Se az, aki mostoha apjuk lehetett volna, Chris. Még sem zavart. Hiszen ez a két kis csöppség, akiket, még ha csak pár pillanatra is láthattam, de az én gyerekeim. És apa nélkül is képes leszek felnevelni őket. Hármukat.

- Szóval Soraya és Aaron - bólogat elismerően Eleanor. Az első volt, aki bejött hozzám és a szülés közben vigyázott Davira. Nem szólt eddig senkinek. Mondjuk nem is bánom. Zayn elől eddig szinte menekültem és ha Eleanor elmondja a többieknek, hogy megszültem valószínűleg ő is megkeresne. Nem akarom. Hiányzik, persze. De nem akarom újra kezdeni. Még a két gyerekem apja is ő, és még ha szeretem is.

III.évad 14.rész - A bátrak is félnek

Hey!
Itt is lenne a 14.rész. Utolsó előtti rész.
Ehhez kaptam egy igazán nagy segítséget barátnőmtől, Eva Hunter-től, amit Köszönök! Nem vagyok valami jó az esküvős részekbe.. Szóval, így a részbe most elég nagy segítséget kaptam, kárpótollak titeket azzal, hogy a végéhez hozzá írtam valamit, aminek -szerintem- örülni fogtok! :)
A kövi rész nem tudom mikor jön. ://
Pussz

A rész zenéje: Ellie Goulding - Still Falling For You
https://www.youtube.com/watch?v=pvP_OwVSFpk
NiSzi xx

Azt mondják, a legszebb pillanat életedben mikor szép fehér ruhában az előtt állsz, aki jelenti neked az életedet, de mégse tölti be a szívem az a boldogság, amire számítottam. Itt állok a férfi előtt, akivel van egy közös gyermekünk, de nem érzek semmit. Mikor ránézek nem látok mást csak a gyermekem apját, ami valójában elégnek kéne lennie, de olyan közömbös érzelem köt hozzá. Csak Davi apját látom benne. Nem azt, amit kéne, vagyis nem látom benne az életemet és a legfontosabb nem látom vele a jövőm. Kicsit későn gondolkozol ilyeneken, Nina.
Fél szemmel a körülnézek, ahol a rokonok néznek ránk mosolyogva. Az én oldalamon ott ülnek az én rokonaim, ismerőseim köztük a fiúkkal is. Igen, Ők is eljöttek kivéve Zayn. Az Ő arcát kerestem mióta beléptem a gyönyörű kerthelyiségben, de sehol se véltem felfedezni mogyoróbarna tekintetét és mikor a fiúkra néztem kérdően egy szomorú pillantással fogadtak, ami annyit jelenthet, hogy nem jött el. Rögtön mögöttem Mesi és Eleanor áll egy erőltetett, mű mosollyal olyan rosszul játsszák meg magukat. Mesi előtt Davi áll egy nagy mosollyal az arcán, na, az Ő arca a boldogságtól mosolyog, de mégis látok valami mást a tekintetében. Nem tudom mi az, mintha szomorú lenne. Mi oka lenne rá?
Chris mögött az Ő tanúja áll, míg azon az oldalon lévő székekben az Ő családja található meg hát mit ne mondjak az anyukája alig akarta elengedni, sőt még valamit súgott is neki, amin Chris csak felsóhajtott. Jobb, ha nem tudom mégis főtt a kíváncsiság. Inkább nem érdekel.
Peterre tekintek, aki csak rosszallóan rázza a fejét mire csak megforgattam a szemem és visszanézek a jövendőbeli partnerem felé. Chris mosolya az arcáról levakarhatatlan így én is mosolyra húzom, a szám nekem sokkal jobban megy a mű mosoly, mint a mögöttem lévő két személynek.
Gömbölyödő pocakomra simítom kezem, a két kis drágámról Zayn jut eszembe. Vajon mennyire fognak rá hasonlítani? Egyedül Sophia, Eleanor és Mesi tud erről, más nem.
A pap már egy órája mondja a szent beszédét, míg mi Chris-el szemtől szemben állunk természetesen mosolyogva, de az én türelmem is véges és már alig bírok a lábamon állni és persze aggaszt, hogy Zayn-t nem látom. Verd ki a fejedből, Nina! Chris a férjed lesz, gondolj erre.
Könnyű mondani.
Amire a pap végre kimondta, hogy „Ezennel férj és feleség vagyunk” szemem sarkában megpillantok egy sötét hajú alakot, fekete öltönyben, de mire jobban észrevettem volna, Chris magához ránt és megcsókol, míg a vendégsereg egyszerre ujjong fel és valamit a fejünkre is dobálnak. Mikor el válunk, egymástól a galambokat egyszerre engedik fel, míg Chris mosolyogva nyújtja a karját, amiben mosolyogva belekapaszkodok és nevetve szaladunk végig a sorok közt persze én mind végig azt a fekete hajú, öltönyös alakot keressem, de eltűnt. Zayn lehetett? Gyorsan Chrisre nézek és mosolyogva állunk meg, hogy ismét megcsókolhassam ezzel is kitisztítom a fejemet, elsöpröm a fejemből Zaynt és az emlékeinket, de olyan nehéz hisz én Őt szeretem. Tessék bevallottam magamban csak már késő hisz már férjes asszony vagyok, most már nem csinálhatjuk azt, amit eddig annak mér vége. Vége.
A ceremónia után elkezdődik az esküvő utáni szokásos buli, amit Chrisel való táncommal nyitunk, meg ami egyszerű és romantikus, de én többre vágyok egy ilyenfajta táncban. Mondjuk egy kis nevetést és a szenvedélyt se bánnám olyasmi amit Zaynel éltem át. Zany hiányzik a táncból. Fenében.
A táncunk után Chris felkérte az anyukáját táncolni, míg szememmel elkezdtem keresni a kislányomat, de sehol se találtam így a fiúk asztalához léptem ahol Mesi és Eleanor is ült.
- Nem tudjátok, hol van Davi? - kérdeztem rá az egyik székben kapaszkodva és az arcomra egy mosolyt erőltettem hátha elhiszik, hogy boldog vagyok, bár elég jó színésznő vagyok eddig nem buktam le.
- Előbb itt táncikált – válaszolt Mesi mosolyogva.
- Én tudom, hol van – emelte meg a kezét Harry aztán gyorsan visszatette és elnézett más felé, míg a székéhez sétáltam teljesen bekerítettem. - Mi a helyzet? - kérdezte mosolyogva mire egy „szerinted” fejjel ránéztem és elővettem a gyilkos mosolyom.
- Hol a lányom? - szótagoltam le neki ezt a rövidke kérdést mosolyogva mire Harry nyelt egyet.
- Zaynel – nyögte ki aztán a kezét a szájára tapasztottam mire én felegyenesedtem és a távolban meredtem.
Zaynel? Itt van? Akkor tényleg Őt láttam az utolsó pillanatban toppant be, de elkésett és én meg a ceremónia alatt nem mondtam nemet, míg elkésett. Szemeim akaratlanul is megteltek könnyekkel, de gyorsan megráztam a fejem. Nem, nem sírhatok pont az esküvőm napján. Nem lehet. Most nem.
- Ní jól vagy? - szólított a valóságba El hangja mire felé néztem és egy mosollyal bólintottam.
- Egyre rosszabbul megy a hamis mosolyod – állapította meg Niall mire Mesi tarkón csapta, ami hatására a szőke fiú nyafogni kezdett.
- Miért jött el? - kérdeztem a semmiből mire mindenki rám emelte a tekintetét, de nem engem néztek így megfordultam és mogyoróbarna szemekbe ütköztem. Ő állt előttem tökéletesen belőtt hajjal és még az öltöny is mesésen állt rajta. Emlékszem gyerekkoromból mindig elképzeltem a herceget, aki a mesékben él, na, pontosan rá emlékeztetett, a hercegre. Az én hercegemre.
- Gratulálok – szólalt meg köhécselve mire csak bólintottam egyáltalán nem húztam mosolyra az ajkaim valamiért nem tudok az Ő szemében mosolyogni ezen a napon.
- Táncoljunk – szólalt meg vidáman Davi és megragadta a karom így köztem meg Zayn közt állt, míg mindkettőnk kezét egyszerre rángatta.
- Kivel akarsz táncolni Mazsola? - guggoltam le mosolyogva a pöttöm kislány felé, aki elengedte a kezünket és Harry ölébe ugrott. - Hát persze – ráztam meg a fejem nevetve, míg Harry nyöszörögve felkapta a kislányt és a táncparkett közepére mentek táncolni. Az rendben van, hogy ennyi idősen ragaszkodik Harryhez, mintha szerelmes lenne belé, de remélem, ez elmúlik, hisz nem akarom, hogy a lányom egy nála jóval, idősebb férfivel járjon még akkor se, ha az Harry Styles.
A táncparketten megakadt a tekintettem Chrisen aki még mindig az anyjával táncol aki valamit még mond is neki. Megint. Szeretem az anyósom, de jobb, ha távol van. Nagyon távol.
- Nina beszélhetünk? - szólított vissza valóságban Zayn hangja mire habozás nélkül bólintott aztán a tenyerét nyújtotta felém mire kérdően ránéztem, de csak mosolyogva megvonta a vállát így egy mosollyal kezeimet a kezei közé helyeztem úgy húzott a táncparkett felé. Mi nem mentünk a táncparkett közepére a szélén eltáncikáltunk míg a kezei a derekamra siklottak, míg az én kezeim a nyaka köré csavarodtak.
- Miről akartál beszélni? - kérdeztem rá mosolyogva ez a mosoly valamivel őszintébb, de még mindig ott lebeg az orrom előtt a boldogító igen, amit nem régebben mondtam ki Chrisnek. És máris egy másik sráccal táncolok, de csak egy tánc addig jó, míg nem kettesben vagyunk egy szobában.
- Rólunk – szólalt meg alig hallhatóan, sőt ajkairól olvastam le, amit kiejtett a szájáról olyan halkan mondta.
- Nincs olyan, hogy rólunk Zayn .. már nincs – válaszoltam a szemeiben nézve és alsó ajkaimban haraptam, mert mikor ajkaira néztem újra lejátszottak a képek mikor „együtt voltunk” és azok a telt ajkai az én ajkaimra tapadtak. Olyan csodálatos volt minden.
- Nina nem tagadhatod, nem hazudhatsz neki – szólalt meg mire eltekintettem és a táncoló embereket néztem inkább, míg Ő folytatta. - Nem szereted! Nem bírom azt nézni, hogy hazudsz még magadnak is. Nézd a lányod érdekét – a végén ráemeltem a tekintetem és a szemöldököm a magasban szökött. Mindig a lányom érdekeit nézem! Ezt nincs joga mondani, mert úgy mondta, mintha nem nézném a lányom érdekeit, de én folyton csak az Ő érdekeit nézem, csak Ő rá gondolok és ez a jó neki is meg nekem is.
- Ez a jó neki – vágtam rá mire csak megforgatta a szemeit, utálom, mikor ezt csinálja.
- Te is tudod, hogy nem – vágta rá és hirtelen megpörgetett olyan vártalanul ért, hogy teljes erőmmel a mellkasának csapódtam és, ha Ő nem áll stabilan a földön rá is estem volna, de csak nagyon közel kerültem hozzá. Ajkaink már szinte súrolják egymást, míg érzem leheletén a szokásos mentol és cigaretta keveréket, amely mindig olyan mámoros számomra. - Látom a szemeiden – suttogta mire megborzongtam leheletétől, ami az arcomban csapot és a pilláim fel-le mozogtak. - Szeretlek – hunyta be a szemét és hajolt volna közelebb mire a szemei felnyíltak és próbáltam felfogni mit is mondott és mit is akar cselekedni. Ki mondta az a szót, amit eddig még egymásnak nem igazán mondtunk így a szívem össze-vissza vert már majdnem kitört a helyéről, míg az ajkai épphogy súrolták egymást mivel a zene elhalkult és mikor körülnéztem körülöttünk mindenki abbahagyta a táncot. Jaj.
Gyorsan ellöktem magamtól Zaynt, de Ő is meglepődött szemeimmel a többiekre néztem, akik döbbenten és idegesen néztek minket aztán tovább néztem és Christ kerestem, aki épp a tortánkkal jött a parkett felé. Ajaj.
- Mi az ördög ez? - csapott le ránk Chris és a következő pillanatban öklével Zayn arcát találta el mire a számra kaptam a kezeimet, de még így is sikerült kicsit felsikoltanom. Ösztönösen Zaynhez léptem és sajnálattal segítettem talpra, míg Ő egyik kezével az orrát fogta, míg a másik kezével én segítettem talpra. - Hagyd békén a feleségem – szólalt fel ismét kiabálva Chris mire egy nagyot nyelve Zaynre néztem aztán Chrisre. A pillanat mikor döntenem kell, ki mellé állok, vagy elpártolók Zayntől és Chris mellé, vagyis a férjem mellé húzódom, vagy az mellé állok, aki megdobogtatja a szívem és minden porcikámmal Őt kívánom.
- Chris – remegett meg a hangom, amikor kiejtettem a nevét és elengedtem Zayn kezét, hogy a férjem felé lépjek. Mindenki döbbent arccal figyelte minden lépésem és egy kicsit zavart, hogy itt mindenki előtt csináljuk ezt hisz mégis a családom meg az Ő családja is itt van, de ez a valami már nagyon régóta érlődik bennem. - Nem bántatod – amint felé értem Zaynre néztem, aki arca szintén döbbent volt, mint gondolom mindenki arca.
- Mi? Miért? Mi a bajod, Nina? - fakadtak ki a kérdések Chris száján mire az ajkaimat összepréselve bólintottam.
- Mert megcsaltalak – mondtam ki kifújva a levegőt és éreztem, ahogy a hátamról egy nagy teher esik le, míg körülöttem mindenki az arcára tapasztja a száját kivéve a srácok meg El és Mesi. Ők tudták. Persze, hogy tudták hisz a barátaim és az Ő barátai is. Sose mondtuk nekik, te tudták.
- Micsoda? Mikor? - Fakadt ki a két kérdés Chrisből mire egy nagyot nyelve tekintettem a zöld fűre és mikor felnéztem rá hirtelen egy pofon csattant az arcomon, de nem az a tipikus lendítés, amitől csak az arcom elcsúszik. Nem. Ha Zayn nem kap el a földre estem volna ettől a pofontól mégis mikor talpra álltam ellöktem magamtól Zaynt és felhúzott szemöldökkel meredtem Chrisre. Megüt. Megérdemlem meg minden, de Chris sose ütne meg egy nőt, sőt nagyon ritkán verekszik, ahhoz nagyon fel kell idegesíteni, de ez a pofán mégis más volt. Azt hittem a fejemhez vág, mindent hisz azt érdemelném, de az, hogy kezet emelt rám az már több a soknál amúgy is elítélem azokat a férfiakat, akik kezet emelnek az emberekre hisz azok nem férfiak. - Ní! Ne haragudj – kapott gyorsan a szájához és már nyúlt volna a kezeim után, de megrázva a fejem elhúztam onnan.
- Ne merészelj hozzám érni – szólaltam meg elcsukló hangon, amikor hirtelen Zayn közbe lépett.
- Ha még egyszer hozzáérsz – kezdett volna bele Zayn, de ránéztem amolyan „fogd be” fejjel bár Ő most nem tehet semmiről, de nem akarok pont az esküvőm napján a kórházban kikötni, mert Chris Zaynnek támad és valamelyik megsérül.
Az esküvőm napja. Hozzámentem egy olyan férfihez, aki egy nőre emelte a kezeit.
A döbbenés hirtelen elárasztotta az egész testem és a tömeget kikerülve ragadtam meg a szoknyám alját és mikor utánam kiabáltak még gyorsabbra vettem a tempót. Elakartam tűnni, elakartam menekülni mindenki elől, mert ez az egész felhajtás nem igaz. Csak most jöttem rá úgy igazán, hogy ez a házasság nem igaz, mert nem ahhoz mentem hozzá, akit szeretek ez az egész olyan, mint egy rossz szappanopera mikor a két szerelmes külön váll és az egyik hozzámegy egy olyan emberhez, akit azt hiszi, szeret, de valójában csak egy embert szeret, akivel nem lehet együtt. Annyira nyomorultul érzem emiatt magam.
Szerettem Chris-t, de bekell vallanom az utóbbi időben már csak Davi miatt „szerettem” sőt most már miatta se hisz képes volt megütni mindenki előtt. A sok-sok kiabálást, szidását és lehordását elviseltem volna, de az, hogy kezet emelt rám azon nem tudok tovább lépni. Míg Zayn …
Zayn.
Az elmerengés közben észre se vettem, hogy már nem szaladok így gyorsan hátranéztem, de senki se követett. Hála az istennek.
Hirtelen megtorpantam mivel egy buszmegállót véltem felfedezni és a távolból már megpillantottam egy buszt. Végig néztem magamon és elsőnek feltettem magamban a kérdést, ami annyit tükrözz, hogy „vajon mennyi embert lepne meg, ha egy mennyasszony felszáll a buszra?” Sose érdekelt mások véleménye, sőt a közösségi oldalakon sok-sok ilyen képet láttam idézettel. Mindenki kiakartam próbálni, de sose szerettem volna azt, hogy a gyönyörű szép ruhámban elkeseredetten ülök a buszon az más, ha a poénból mosolyogva felszállok, de most nem vagyok jókedvemben.
Mire észbe kaphattam volna már léptem fel a buszra és már a sofőr felhúzott szemöldökkel mered, rám aztán egy bíztató mosollyal tovább enged jegy nélkül így egy sóhaj kíséretében tovább megyek a szememmel rögtön egy egyszemélyes ülésre ültem ahova rögtön le is ültem aztán az ablakon kibambulva néztem, ahogy el nem indulunk. Nem hittem volna, hogy felülök a buszra, de nem akarok, itt maradni minél messzebb akarok elmenekülni erről az egész rendezvényről. Egy hiba. Egy rohadt nagy hiba.
Az út csendesen telt senki nem szólt hozzám, aminek részbe örülök bár szívesen kiöntöttem volna a szívem egy idegennek, de úgy hiszem, a mai világban már senkit se érdekel más élete.
A végállomásra kénytelen voltam leszállni és mikor körülnéztem akkor kaptam észben, hogy fogalmam sincs, hol vagyok és ekkor eszembe jutott a lányom. Fejbe csapva magam, hogy lehetek ennyire hülye? Otthagytam a lányom szó nélkül és most azt se tudom hova keveredtem. Én és az a nagyszerű ötleteim.
Körülnéztem és megpillantottam egy piros telefonfülkét így felkaptam a ruhámat, hogy gyorsan odajussak és a nagy ruhámmal beférkőzzek. Az első szám, ami eszembe jutott az Ő száma így rögtön tárcsázni is kezdtem.
Pár csengés után fel is vette.
- Igen? - Kérdezett bele a készülékben és mikor meghallottam a hangját akaratlanul egy mosoly kúszott elgyötört arcomra aztán megrázva a fejem próbáltam kitalálni mit is mondjak neki. Sose éreztem magam ilyen elveszettnek, mint most és ez szánalmas. Szánalmas vagyok.
- Zayn, én vagyok az – szólaltam meg remegő hangokkal.
- Nina? - Ismét rákérdezett mire egy mosollyal bólintottam aztán eszembe jutott, hogy Ő ezt nem látja különben is most a mosolyom olyan lehet, mint egy madárijesztő mosolya.
- Igen, én vagyok az – ráztam meg a fejem mire egy nagy sóhaj hangzott fel, sőt több sóhaj. Srácok.
- Hol vagy? Jól vagy? Mi történt? Miért szaladtál el? - Záporozta rám az összes kérdését, ami valójában hülyeség mivel egyedül a „jól vagy” kérdésre tudok válaszolni, amire a válaszom csak egy „pocsékul” szó lehet. Na, jó még a „mi történt” kérdésre is tudnák, de az Ő is tudja.
- Húha lassíts. - Szóltam bele nevetve nem tudom miért, de az, hogy hallom a hangját már is jobb, mint az, amit előtte éreztem. Az Ő hangja mindig is megnyugtatott és boldoggá tett, de ezt nem kell tudnia így is ego túltengésbe szenved. - Csak egyet buszoztam és most itt vagyok a végállomáson, ami szerintem London vége – folytattam és a fülkéből körülnéztem, de olyan volt, mintha áttértem volna, egy másik földrészre pedig régóta ismerem London-t, de ez a rész valahogy nem rémlik.
- Mit csináltál? - Kiáltott a telefonban Zayn amikor hirtelen elkezdett káromkodni és a következő pillanatban megszakadt a vonal így idegesen csapta le a telefont. Remek. Fogalmam sincs mi történt, de remélem, hogy semmi komoly.
Megtörölve a szemeimet óvatosan bár a sminkemnek már mindegy szóval egy vállrántással léptem ki a fülkéből és körültekintve ültem le a járdaszegélyre. Ahogy ültem a járdaszegélyen a fehér ruhámra esett a pillantásom aztán egy sóhajtással hajtottam a fejemet a fehér ruhámra és egy nagy sóhaj hallatszott belőlem. Ennek az egésznek nem így kellett volna megtörténni persze ez nem egy Disney-mese, hogy minden zördülő mentesen menjen, de akkor is azt hittem az esküvőm lesz életem legszebb pillanata. Hát tévedtem. Talán nem jó emberhez mentem hozzá. Talán.
Nem sokkal később egy fekete kocsi áll meg mellettem. Megijedek, de mikor látom, hogy Zayn az felpattanok.
- Jézusom, ne ugrálgass meg még a végén megszülsz itt nekem - fújja ki idegesen a levegőt. Van egy olyan érzésem, hogy még nem volt terhes nő a közelébe, mint barát vagy akármi.
- Csak az ötödik hónapba vagyok Zayn - nevetek rá. Ő is elmosolyodik, de nem teljesen az igazi.
- Tudsz róla, hogy elrohantál a saját esküvődről? - Vonja fel fél szemöldökét. - Ezzel még nem is lenne akkora baj, főleg mert rohadtul reméltem, hogy majd ezt teszed - rázza meg a fejét, miközben én beülök a kocsiba. Nagy ruhámtól, alig van hely, örülök, hogy Harry Range Rover-ével jött. Lábaim még oldalra néznek, ő pedig előttem áll.
- De hát ezt tettem - mosolyodok el halványan.
- Miután kimondtad az igent - szomorúan csillognak a szemei. Két kezem közé fogom az arcát, de ő lehámozza onnan őket. - Akarlak, mindennél jobban, de nem így. Nem így megint, hogy titok legyen és megcsald őt, még ha ez nekem csak jót is jelent.
- Zayn, kérlek - könnyek gyűlnek a szemeimbe, ismét.
- Mire Nina? Ha megkérsz, hogy intézzem el a minél hamarabbi válást, vagy, hogy csak menjünk el innen benne vagyok azonnal Szerelmem. De ha csak arra, hogy a szeretőd legyen, azt nem kérheted - rázza a fejét. Már nyitnám a szám, hogy akkor intézze el a válást és menjünk el innen Davival, de megcsörren a telefonja. Lenyugszom míg ő beszél. Nem tehetem ezt egyikükkel se. Chrisnek mondtam igent, mellette kell maradnom.
- Nina - szólal meg Zayn halkan, mikor leteszi. - Christopher kórházba került és..meghalt - motyogja az utolsó szót. Könnyek gyűlnek a szemembe, hevesen rázom a fejem.
- Nem, nem az nem lehet. Nem! - zokogok fel ma már sokadjára. Chris nem halhatott csak úgy meg, nem hagyhatott itt. Még ha már nem is szerettem, de kedveltem.
Zayn útközbe mindent elmondott. Chris is elment az esküvőről ő viszont kocsival. Nem figyelt és egy hídon majd nem neki ment egy busznak, amikor elrántotta a kormányt, egyenesen bele a vízbe. Bevitték a kórháza, de már nem tudtak segíteni rajta.
Egész úton csak magam elé meredek. Ez nem történhet meg. Az esküvőmnek csodának kéne lennie, erre felér egy katasztrófával. Zayn leparkol az esküvő helyszínére, ami egy gyönyörű kert volt, és egy nyitott termű étterem. Mostanra minden vendég eltűnt csak a közeli barátok maradtak. Leülök egy székre és csak magam elé meredek. Már nem sírok, nem tudok mit reagálni.
- Anyukádat elvittük a barátnőjéhez, akinél megszáll, Davi is ott van - mondja halkan Liam. Nem szólva semmit, csak biccentek. Percekig újra csend van és csak Peter halk evése hallatszik. Ő nem hagyta ki a tortát. Luke, a barátja oldalba böki.

- Tönkre tettem az egészet. - mondom nagyon halkan, rekedten a sok sírástól. - Az esküvőm, aminek a legjobb napnak kéne lennie, nem az lett. Legalább a torta jó? - pillantok Peterre, aki csak bólint. - Legalább volt valami jó is. - sóhajtok fel, majd felállok. - Mesi hazavinnél, kérlek? - pillantok rá, mire ő már fel is áll. Eleanor is ösztönösen mozdul, jön velünk. Képtelen vagyok most bármit is csinálni.
Meghalt a férjem. Csupán pár órányi öröm jutott vele, mint a férjem, semmi több.